Címlap Címkék új terminál

Címke: új terminál

Óriási beruházásokra készülnek a budapesti légikikötőben

Koncessziós formában épül a Liszt Ferenc reptér vasúti összeköttetése, ősszel leteszik a 3. terminál alapkövét, a légiáru-szállítás további növekedését szolgáló újabb terminált alakítanak ki, hosszabb távon pedig egy dedikált cargo-reptér épülhet, amelyhez befektetőt keresnek.

Megkezdődött a Changi 5-ös termináljának építése

A szingapúri légikikötő új utascsarnoka új korszakot nyit az üzemeltető szándéka szerint, és jelentősen megnöveli a világ egyik legforgalmasabb repterének kapacitását.

Lóga Máté: A repülőtér fejlesztése a gazdasági stratégiánk kulcsfontosságú eleme

A fejlesztések mellett a partnerekkel és légitársaságokkal folytatott együttműködések elmélyítésének, valamint a hatékonyság növelésének irányairól nyilatkozott Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkára, a Budapest Airport Zrt. elnöke az AIRportal.hu-nak.

Nyolc éven belül készül el teljesen a 3-as terminál Ferihegyen

Az új utascsarnok előfutáraként már megkezdődtek egy 12 repülőgép egyidejű kiszolgálását lehetővé tevő forgalmi előtér építéséhez a földfeltöltési munkák.

Jövőre rakják le a 3-as terminál alapkövét a Liszt Ferenc repülőtéren

Idén megközelíti a 18 milliót az utasok száma a Liszt Ferenc repülőtéren, a 3-as terminál alapkövét a jövő évben rakják le, az évtized végére pedig 20 millióra nőhet az utasforgalom – közölte a nemzetgazdasági miniszter.

A jövő év második felében gyorsulhat fel a terminálfejlesztés a budapesti reptéren

A végéhez közelít az új terminál tervezése, kivitelezésének és finanszírozásának előkészületei a jövő év első felében kezdődnek, míg a kivitelezési munkák 2025 második felében gyorsulhatnak fel a Budapest Airport Zrt. elnöke szerint.

Kivezetik a légiutas-adót, nem nyílik újra az 1-es terminál

A budapesti légikikötő új üzemeltetője adaptálja a meglévő stratégiai tervet, a 3-as terminál 2032-re készülhet el, az 1-es terminál átmeneti újranyitása helyett a 2-est bővítik, fejlesztik a gyorsforgalmi utat és megépítik a reptéri vasutat is - hangzott el az NGM és a Vinci közös sajtótájékoztatóján.

Közép-Európa legsikeresebb repterévé fejlesztik Ferihegyet

Egymilliárd eurónyi beruházás valósul meg a budapesti repülőtéren a következő tíz évben, amelynek része az új terminál megépítése is.

Katar mégis szerepet kaphat Ferihegy fejlesztésében

A Budapest Airport átvétele a jövő évre csúszhat, de azt követően a katari állami befektetőcéget is bevonná a magyar kormány, és megvalósítaná a régóta tervezett harmadik terminált a Liszt Ferenc reptéren.

Huszonöt éve nyílt meg a ferihegyi 2B terminál

A 2-es terminál első bővítését 1998. december 8-án adták át, ami új szintre emelte a budapesti reptér minőségét.

Novemberben megnyílik Abu-Dzabi repterének új terminálja

A Wizz Air helyi leányvállalata is átköltözik az Emírségek fővárosának légikikötőjében felépült gigantikus, évi 45 millió utas fogadására képes létesítménybe, amelyet hat év késéssel adnak át.

Szerkezetkész a frankfurti reptér új terminálja

Az építkezés nagy része befejeződött, a jelenlegi terveknek megfelelően 2026-ban nyílhat meg a frankfurti légikikötő déli, 3-as terminálja, ezután bezárnák a 2-es csarnokot teljes felújításra.

Bővítik a kolozsvári repülőteret

Erdély legnagyobb és Románia második legnagyobb repülőterén 7200 négyzetméterrel növelik az induló nemzetközi járatok csarnokát, két új beszállókaput nyitnak, és a forgalmi előteret is bővítik 9000 négyzetméterrel.

Megkezdődött a JFK reptér új 6-os termináljának építése

A Jetblue karbantartó hangárjában ünnepélyes keretek között indították el a New York-i Kennedy reptér új 6-os termináljának építkezését.

Kezdődhet a JFK repülőtér új nemzetközi termináljának építése

Gőzerővel haladnak a fejlesztések New York légikikötőiben, kezdődik JFK teljes átépítése, La Guardián elkészült a nagy átalakítás, és Newarkon is jól halad a fejlesztés.

Mólóval bővül évi 5 milliós utaskapacitásra az 1-es terminál a budapesti reptéren

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója az AIRportal.hu-nak bemutatta az újra megnyíló 1-es terminál látványterveit, beszélt a 2-es terminál előtti parkoló visszaépítéséről, az újraépülő útvonalhálózatról, a fellendülő utasforgalom kezeléséről, valamint a Cargo City idén induló bővítéséről is.

Megnyílik a berlini reptér 2-es terminálja, fő használója a Ryanair lesz

A már elkészült, de eddig zárva tartott csarnok március 24-től fogadja az utasokat, leginkább a Ryanair fog innen üzemelni, de más légitársaságok is használják majd.

Kiírták a közbeszerzést a békéscsabai repülőtér fejlesztésének részletes tervezésére

A békéscsabai repülőtér fejlesztésének feladataira írt ki közbeszerzést a város önkormányzata, beleértve a megvalósíthatósági tanulmányt, az engedélyezési és kiviteli terveket is.

Kihirdették a debreceni reptérfejlesztés tervpályázatának győztesét

Az új terminálépületre, futópályára, gurulóutakra, kisgépes zóna kialakítására kiírt nyílt tervpályázatra hét pályamű érkezett, közülük egyhangú döntéssel ötöt díjazott a bírálóbizottság.

Tavasszal megnyitják az új berlini reptér 2-es terminálját

A növekvő utasszám miatt beüzemeli a bővítményt a légikikötő, és intézkedik arról is, hogy ne legyenek az őszihez hasonló tömegjelenetek, emellett kétpályás működésre áll át.

Jelentős beruházások tervezésére hirdetett pályázatot a debreceni repülőtér

Évi 3 milliós utasforgalomra bővítenék a debreceni légikikötőt, az önkormányzat új futópálya, gurulóútrendszer, terminál, állóhelyek, kisgépes zóna kialakítását tervezi.

Csak 2026-ban nyílhat meg a frankfurti reptér új terminálja

Ebben az évben sem vár tavalyhoz képest sokkal több utast a repülőtér üzemeltetője, ezért több ezer dolgozóját elbocsátja, az új, 3-as terminál átadását pedig további egy évvel elhalasztják.

Nem épül meg a negyedik terminál a Charles de Gaulle-reptéren

Környezetvédelmi okok miatt a francia kormány úgy döntött, nem valósulhat meg Párizs fő légikikötőjében a tervezett új utasforgalmi csarnok.

Bezárják a berlini reptér régi terminálját és az egyik futópályát

Költségtakarékosságból a súlyos pénzügyi veszteséggel küzdő légikikötő nemrég megnyitott főépületébe koncentrálják a forgalmat, és egy futópálya marad üzemben ideiglenesen.

Elkészült az új berlini reptér 2-es terminálja is

A kiegészítő csarnok építése határidőre befejeződött, de az üzemeltető közlése szerint a járvány miatt bezuhant forgalom okán leghamarabb jövő tavasszal nyitják meg az utasok előtt.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Planning Officer

Skyways Technics

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Légiforgalmi rendszer-tervező

HungaroControl Zrt.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Repülőgép szerelő tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.
Hirdetés
Translate »