Leállította a Boeing az új típusok megvalósítását a bizonytalan helyzet miatt, csak a már meglévők fejlesztésén dolgozik a jövőben, ez viszont pletykák szerint frissített 757/767-est is hozhat.

David Calhoun, a Boeing vezérigazgatója a cég negyedéves pénzügyi jelentésekor beszélt arról a Flightglobal szerint, hogy a járvány miatti gazdasági helyzetben egyelőre nem fognak új típusokat létrehozni.

„Sok időbe telik majd, mire új nagy repülőgépet jelenthetünk be, nagyon fontos, hogy ne most dobjunk új típust a piacra” – fogalmazott.

A társaság már régóta tervezte a 757-es és 767-es váltótípusát, amelyet csak „NMA”-ként (New Mid-Market Airplane – új, közepes méretű gép) emlegetnek, de a köznyelv 797-esnek is elnevezte. Munkába állásakor David Calhoun egyik első dolga az volt, hogy az addig elkészült koncepciót visszadobta és teljesen előről kellett elkezdeni a gép tervezését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A termékpaletta fejlesztésével kapcsolatban újra fellángoltak a pletykák arról, hogy a 767-es új szárnyakat és hajtóművet kaphat, bár itt is sok még a kérdőjel. Szintén nem tisztázott, hogy mi lesz a 757-es korábban megszellőztetett frissítésével, most megint azok a hangok erősek, amelyek szerint készülhet egy új verzió, és a 2004 óta nem gyártott gép újra a piacra kerülhet.

A cég viszont most annyit közölt, hogy a típusok folyamatos továbbfejlesztésére, „evolúciójára” koncentrálnak egyelőre, így nyitott még mindkét kérdés.

Most a koronavírus-járvány szólt bele a tervekbe, bár a bizonytalan piac mellett a pénzügyek is közrejátszottak. A gyártó ugyanis egymás után két negyedévben is veszteséget könyvelt el.

Az új közepes típus látványterve – jó ideig legfeljebb rajz marad. (Grafika: Boeing)

A március 31-én zárult negyedévben a lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint 26 százalékkal 16,9 milliárd dollárra csökkent a Boeing árbevétele.

Az üzemi eredmény pedig 1,3 milliárd dollár veszteséget mutatott a tavalyi 2,3 milliárd dolláros nyereség után.

David Calhoun a dolgozóknak írt levelében közölte, hogy ebben a helyzetben az elbocsátásokra is fel kell készülni, mivel a gyártó jelentősen csökkenti a kibocsátási rátát, akár tíz százalékos leépítés is lehet (ez mintegy 15 ezer embert jelentene). Mint arról korábban beszámoltunk, a 737 MAX-ok gyártása bár még idén elindul, de nagyon alacsony kibocsátás mellett, a havi gyártási ráta jövőre sem megy 31 fölé, Dreamlinerből 14 helyett ettől az évtől 10, 2022-től csak 7 készül majd, triplahetesből pedig mindössze három.

A befektetőket megnyugtatandó, David Calhoun közölte, biztos abban, hogy a Boeingnek megfelelő készpénzállománya lesz, a pénzforgalmi egyenlege pedig jövőre a MAX gyártás beindításával pozitívba fordul.