Carsten Spohr Lufthansa-vezér közölte, hogy megvizsgálják a megnövelt hatótávolságú A321XLR beszerzését, de nem tartja az áttörést jelentő típusnak. Martin Gauss, az Air Baltic főnöke pedig szintén el tudná képzelni a flottájukban, de csak néhány év múlva.

A Lufthansa-főnök szerint nem úttörő fejlesztés, de azért gondolkodnak a beszerzésén (Forrás: Airbus)

A párizsi légiszalonon mintegy 240 megrendeléssel – kötelező érvényű és opciós lekötésekkel, illetve konverziókkal – a múlt héten hivatalosan is bejelentett A321XLR típusváltozat újabb érdeklődőkre találhat.

A 101 tonnára növelt legnagyobb felszállótömegű, egy hátsó, nagy befogadóképességű póttartálynak köszönhetően mintegy kétszáz utast és poggyászaikat 8700 kilométerre elszállítani képes variáns 2023-ban állhat majd forgalomba.

Carsten Spohr Lufhansa-vezér közölte, hogy megvizsgálják, vásároljanak-e A321XLR-t, bár nem tartja áttörést jelentő repülőgépnek, szemben az Airbus közleményeivel.

A Reuters szerint a szakember ugyanis úgy véli: kényelmi okokból nem jó egy keskenytörzsű gépben négy óránál többet eltölteni, és az új típusváltozat csak egy szűk piaci szegmensben működőképes, de azért azt gondolja, hogy volna helye a német holding flottájában.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Megjegyzendő, hogy jelenleg is repülnek keskenytörzsű repülőgépek, Boeing 757-esek hosszú távú járatokat, nem csak transzatlanti viszonylatban, és az utaskomfort elsősorban nem ettől, hanem az üléstől függ, legfeljebb a térérzet szűkebb.

 

A Lufthansa részéről némileg álszent is ez az érvelés, hiszen a légitársaság nem is olyan régen Frankfurt és Pune között üzemeltetett bakui leszállással 12 órás járatokat sztenderd székezésű A319-es gépeivel, igaz csak néhány hónapig – a szerk.

A Lufthansa megszerzése fontos lehet az Airbusnak, mert a gyártó egyik főnöke korábban említette is a német céget, amely a tavaly ősz óta már forgalomban álló A321LR változat hatótávolságával nem elégedett, ezért miattuk is gondolkodtak az XLR-variáns kifejlesztésén. Ez ugyanakkor ellentmond Carsten Spohr fentebbi kijelentésének a négy óra feletti járatokról.

Forrás: Airbus

Martin Gauss, az Air Baltic főnöke közölte: nagyon izgalmas fejlesztés az A321XLR, remekül alkalmas például a balti országok és Amerika közötti forgalomra.

Egyúttal azonban az ATW Online cikke szerint kijelentette: jelenleg nem tervezik a beszerzését, mert most a rövid- és közepes távú járatok piacára fókuszálnak, valamint ehhez kapcsolódóan az Airbus A220-asokra átállásra (korábbi nevén Bombardier C Series).

Arra utalt viszont, hogy néhány év múlva, ha konszolidálódott a működésük, megtörtént a flotta teljes cseréje, akkor megfontolandó lehet a megnövelt hatótávú Airbus-keskenytörzsű beszerzése. Emellett reméli, hogy amint korábban már szólt erről az Air Baltic, egy másik légitársaság előbb-utóbb transzatlanti járatot indít Riga és Amerika között.