Újabb gyártási problémát fedeztek fel a Boeing 737-es típusnál, most a törzs hátsó nyomástartó válaszfalánál találtak a specifikációnak nem megfelelő rögzítőfuratokat.
Az amerikai gyártó szerdán hozta nyilvánosságra, hogy egyes 737-esek hátsó nyomástartó válaszfalánál minőségi hibát találtak. A közlés szerint a gyári átvizsgálások során fedték fel, hogy egyes rögzítőfuratok nem felelnek meg a specifikációnak.
A Boeing kijelentette, hogy a hiba a forgalomban lévő példányoknál nem jelent azonnali repülésbiztonsági problémát, amit a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) is megerősített.
A Boeing 737-esek teljes törzseit gyártó Spirit Aerosystems közlése szerint a probléma csak egyes modelleket és azon belül is csak korlátozott számú példányt érint, mert több beszállítóval dolgoznak együtt a válaszfal készítésén.
A hiba jövőbeni elkerülése érdekében a cég változtatásokat hajtott végre a gyártási folyamatban, és közölte, hogy a törzsek szállítása nem áll le.
A Boeing állásfoglalása szerint a hiba hatással lesz a közeljövőben esedékes átadásokra, így a Malaysia Airlines első 737 MAX 8 gépéét is el kellett halasztani.
A specifikációnak nem megfelelő, hosszúkás furatokat a legnagyobb darabszámban értékesített 737 MAX 8 változatnál fedezték fel, az még kérdéses, hogy a régebbi Next Generation sorozatnál is előfordulnak-e.
Az amerikai gyártó elemzi, hogy a hiba milyen kihatásokkal lehet az idei 400-450 darabos átadási célszám teljesítésére, illetve jelenleg még azt is felmérik, hogy pontosan hány példányt kell utólag átvizsgálni és kijavítani, továbbá e művelet időigénye sem ismert.
Amint korábban megírtuk, a 737-esk átadását áprilisban szintén a szerkezeti elemek gyártását végző Spirit Aerosystemsnél felfedezett hiba miatt kellett felfüggeszteni, akkor a típus törzsének és függőleges vezérsíkjának összeillesztésénél találtak nem megfelelő kötőelemeket, júniusban pedig a vállalat wichitai üzemében tartott sztrájk, majd a montanai vasúti híd összeomlása is hátráltatta az új generációs keskenytörzsű gyártását.