Frankfurti hosszú hétvégés tapasztalatunk szerint Ferihegy és a német város légikikötője is csendes, a biztonsági ellenőrök unatkoznak, a járatokon szinte telt ház volt, így egy ilyen látogatás különösebb fennakadás nélkül megvalósítható.

Ehhez persze az is kell, hogy a legújabban életbe lépett hármas kategorizálás alapján “zöld”, azaz veszélytelennek minősített országból érkezzünk haza. Mi még ennek életbe lépése előtt jártuk meg az egyik legforgalmasabb budapesti légi útvonalat, tapasztalataink talán hasznosak lehetnek olvasóinknak.

Fotó: AIRportal.hu

Péntek délután indultunk, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren alig voltak utasok a biztonsági ellenőrzésnél, ahová a mobilos, QR-kódos virtuális beszállókártyával léptünk be. Mintegy két perc alatt át is haladtunk a kicsit unatkozó, de azért kedves személyzet felügyeletével.

Mint nemrég hírt adtunk róla, elkészült a 2A check-in csarnokában a padlócsere első üteme.

Így az épület újra megnyílt az utasok előtt, már nemcsak a 2B felől, hanem innen is be lehet menni a tranzitba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Sky Court és a többi terület sem zsúfolt: lézengenek az utasok, több üzlet már nyitva van, de néhány még zárva tart, és meglepetésre láttunk maszk nélküli alkalmazottakat is.

Nem vizsgáltuk meg közelebbről, mely reptéri céghez tartozhatnak, mindenesetre a sokfelé hangoztatott higiénés előírások miatt furcsálltuk.

Amerre körülnéztünk, az utasok fegyelmezetten, egymástól távolságot tartva ültek, vagy álltak sorba a kapuknál.

Meg szerettük volna nézni a hivatalosan nemrég befejezett 1-es mólót, a fapados légitársaságok végre emberhez méltó induló-érkező helyszínét, ám mivel a végleges átjáró még nem készült el, az ideiglenes útvonalon át jelenleg csak az adott járatokkal utazók mehetnek le oda.

A Lufthansa frankfurti járatára a beszállítás kissé torlódásosra sikerült, a kezdeti szellős sorakozót mérsékelt tülekedés váltotta fel.

A mobilos beszállókártya itt is jól működött. Az utashídnál álló, mintegy 23 éves A319-es (lajstromjele: D-AILL) felújított kabinjában csaknem telt ház alakult ki, tehát valóban híre-hamva sincs a “szomszéd szék üresen marad” filozófiának, ami még néhány hete is szerepelt a hírekben.

Fotó: AIRportal.hu

A német légitársaság szűkítette a fedélzeti kiszolgálást: ezen a járaton a turista osztályon csupán egy pohár víz jár.

Fotó: AIRportal.hu

A szokásos snack most, a járványhelyzetre hivatkozva nem szerepel már a menüben (visszaúton egy félliteres ásványvizet kaptunk).

Bár ilyen rövid, nagyjából másfél órás úton nincs is szükség ételre, és távol álljon tőlünk a filléreskedés, mégis megjegyzendő, hogy a repjegyárakat nem módosították lefelé ezzel együtt.

Ami érthető persze, szükség van a bevételre (ahogy nyilván nem véletlenül tartott a cégnek több mint 3 hónapig visszautalni az általa törölt hasonló retúrjegy árát, noha nyilvánvalóan csúcs-informatikával és kapacitásokkal rendelkezik).

A frankfurti légikikötőben a megszokott nyüzsgés és elképesztő mennyiségű utas helyett disztópiákat idéző kihaltság fogadott minket.

A megérkezésünk helyén, az 1-es terminál A mólóján alig lehetett embert látni péntek késő délután, és kijjebb haladva sem találkoztunk sok emberrel.

A Lufthansa D-AINL lajstromjelű A320neója (Fotó: AIRportal.hu)

Visszafelé, a hétfő esti Frankfurt–Budapest járatot már a Lufthansa egyik A320neo típusú gépe repülte (lajstromjele: D-AINL), és azt hinné az egyszeri utas, hogy a flotta egyik legújabb tagját felszerelték fedélzeti internettel, ám nem így volt. Odafelé viszont, az öregecske A319-esen volt, és jól is működött (fotóküldés, üzenetváltás, böngészés simán ment).

A néptelen frankfurti 1-es terminálon (jelenleg ez működik csak) szintén egy-két perc alatt áthaladtunk a biztonsági ellenőrzésen.

Viszont itt, az ugyancsak unatkozó biztonsági ellenőrök között kifogtunk egy joviális, igazi német bácsit, aki úgy érezte, végre egy kis dolga akad.

Ugyanis, noha betartjuk a folyadékokra szóló, 10-szer 100 milliliteres szabályt, maga az ezeket befogadó nejlonzacskó nagyobb űrtartalmú az előírt 1 liternél. Igen, tudjuk, hogy ez nem megfelelő, de sajnos így kényelmesebben elfér a sok fura alakú holmi. Nos, a német bácsi az átvilágító-berendezésben észrevette ezt, bár az elmúlt években soha, sehol nem tették szóvá, Németország más repterein sem.

Fotó: AIRportal.hu

Rendkívül kedvesen figyelmeztetett, hogy ez bizony nem korrekt így, aztán előhalászott egy előírásos méretű nejlontasakot mintegy ajándékként, és együttes erővel átpakoltuk bele a flakonokat, majd kölcsönös udvariaskodások közepette elbúcsúztunk egymástól. A német precizitás nem ismer határokat.

A járatok megérkezésekor a kabinszemélyzet néhány soronként szólította az utasokat kiszálláshoz, addig a többieknek ülve kellett maradniuk. Elviekben a fedélzeti tumultus elkerülése lehet ennek a célja, de tapasztalatunk szerint semmit sem ér, hiszen a szomszédokkal, előttünk-mögöttünk ülő és szintén kiszállásra szólítottakkal közel kerülünk egymáshoz.

Ami az ország(ok)ba való belépést illeti, Ferihegyen a határőrök sorfallal tisztelegnek az érkezők előtt, személyi igazolványt vagy útlevelet kérnek, de Frankfurtban ilyet nem tapasztaltunk.

Összegezve tehát elmondható: miközben jó érzés tumultus nélküli reptereken lenni, a hangulat bizony különös volt Ferihegyen, a frankfurti reptéren és a járatok fedélzetén is: mintha a szokottnál csendesebb lenne mindenki, idegenség-érzés uralkodik a levegőben.