Speciális kötelékrepülési kísérletekbe kezd 2020-ban a transzatlanti útvonalakon az Airbus. Az ötlet nem új: az elöl haladó repülőgépről leváló áramlást kihasználva a második gép légellenállása és ezzel üzemanyag-fogyasztása is csökkenhet.

A fello’fly projekt illusztrációja (Forrás: Airbus)

Az Airbus 2020-ban kezdi meg a „fello’fly” névre keresztelt projekt repülési próbáit, amelyben a gyártó két A350-es repülőgépe egymástól mintegy 3-4 kilométerre lemaradva halad majd az Atlanti-óceán felett.

A program célja a kötelékrepülés műszaki, üzemelési és gazdasági szempontjainak vizsgálata.

Az Airbus választása azért ezekre az útvonalakra esett, mert itt tudják a legjobban kipróbálni a különféle repülési konfigurációkat, illetve az észak-atlanti térség légiforgalmi szolgáltatói is segítik a biztonságos és hatékony végrehajtást.

Az ötlet nem új, mivel a katonai repülésben már régóta alkalmazzák a vándormadaraktól ellesett alakzatot, a gépek ezzel az áttelepülések során tudják növelni a lerepülhető távolságot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szárnyon keletkező felhajtóerő miatt a szárny mögött örvények alakulnak ki, amelyek növelik a repülőgép légellenállását, így a levegőben maradáshoz szükséges teljesítményigényt is. Azonban amikor a madarak csapatban repülnek, a hátrébb haladó már az örvények tetején tud repülni, amely energiamegtakarítást jelent neki.

Legutóbb az ICAO ülésén merült fel a kötelékrepülés alkalmazásának ötlete, amellyel csökkenteni lehetne a légiközlekedés ökológiai lábnyomát. Ez a szakemberek szerint nem igényelne további eszközöket sem a repülőgépek fedélzetén, sem a földi szolgálatok esetében – értesült az Air Traffic Management.

Míg a szárnyvégi örvényeket általában veszélyként kezelik a légiközlekedésben, addig ez a koncepció a leváló örvények energiáját hasznosítaná, a repülésbiztonság maximális figyelembe vételével.

A hátul repülő gép abban a sávban repülne, ahol az örvények felfelé haladó áramlást idéznek elő, ezzel akár tíz százalékos üzemanyag-megtakarítást is el lehet érni.

Új eszközöket ugyan nem igényel a fejlesztés, az elkülönítési minimumokat viszont meg kellene változtatni, amely akár egy évtizedbe is telhet, de az Airbus szerint akár már a 2020-as évek közepétől bevezethetik ezt a különleges repülési formát. Ennek érdekében a gyártó folyamatosan konzultál a légitársaságokkal és légiforgalmi szolgáltatókkal, hogy kidolgozzák az üzemeléshez szükséges feltételeket.

Az Airbus a fedélzeti rendszerek fejlesztését is elkezdte, amely biztosítja, hogy a repülőgépek automatikusan az optimális pozícióban repüljenek. Amellett, hogy ez segíti az örvények legjobb kihasználását, meg kell védenie a repülőgépet a szárnyvégi örvénybe való berepüléstől és a levegőben történő összeütközéstől is.