Kiemelt hírek

Technikai kategória

Csupaszárny koncepciót mutatott be az Airbus

Csupaszárny, úgynevezett "blended wing body" koncepciót mutatott be az Airbus a Singapore Air Show-hoz kapcsolódóan: a már repülési teszteken részt vevő MAVERIC betűszóra keresztelt modell a műszaki tartalmat hivatott demonstrálni.

A brit fogyasztóvédelem szerint a Ryanair nem olyan zöld, mint azt...

Az illetékes brit hatóság betiltott egy Ryanair-reklámot, amelyben a cég a legzöldebb légitársaságként hirdette magát.

A pilótafülkében kiömlött ital okozhatott hajtóműleállást két Airbus A350-esen is

Két esetet vizsgált ki az Airbus és a Rolls-Royce, amikor A350-esek hajtóműve a levegőben a pilóták beavatkozása nélkül leállt: a gyártók szerint a középső kezelőpultra ömlött ital okozta ezt.

Szöul és Budapest között indít járatot a Korean Air

A 2020-as nyári menetrendben versenytársat kap a LOT a Budapest - Szöul útvonalon, a Korean Air hetente három járatot indít Ferihegyre, a légitársaság áruszállító divíziója pedig már február 23-tól heti két járattal jelen lesz a budapesti repülőtéren.

Átadták a budapesti repülőtér új utasmólóját

Átadták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólóját, amely a fapados járatok eddigi "bádogcsarnokát" váltja ki a 2A terminál előtt, a teljes forgalmat a tesztüzem után január 17-től kezelik itt, a régi épületet pedig elbontják.

Jó utasforgalommal zárták 2019-et az európai légitársaságok

Az előző évinél nagyobb utasforgalommal zártak tavaly Európa legnagyobb légitársasági csoportjai, a várakozásoknak megfelelően a Ryanair fuvarozta a legtöbb utast.

Beismerte Irán az ukrán 737-es lelövését

Az Ukraine International Airlines (UIA) Boeing 737-800-as repülőgépét a közlemény szerint tévedésből lőtték le egy föld-levegő rakétával. Bejelentették azt is, hogy a repülőgép adatrögzítőit Franciaországban olvassák ki.

Rendszerek és gazdáik, akik nélkül nem működne a légiforgalmi irányítás

A léginavigációs szolgáltatók a jelenlegi, rendkívül intenzív és összetett forgalmat az irányítók és a háttérterületek munkáját támogató high-tech berendezések, informatikai rendszerek segítségével tudják hatékonyan és biztonságosan kezelni. Szakemberek a rendszerek mögött.

Az Aeroflot lett a legpontosabb légitársaság – vagy a Garuda Indonesia?

Két adatbányász cég eltérő légitársaságokat nevezett meg 2019 legpontosabb cégeként: az OAG a Garuda Indonesiát, míg a Cirium az Aeroflotot hozta ki nyertesnek.

Légitársaságok, amelyeknek búcsúzniuk kellett 2019-ben

A tavalyi évben is folytatódott a konszolidáció a légiközlekedés piacán, Európában a tavaszi és az őszi időszak különösen eseménydús volt, ami a csődöket, leállásokat illeti.

Minden, amit a bioüzemanyagról tudni akartál

Egyre több szó esik a fenntartható forrásból is származó bioüzemanyagokról, ezért leültünk egy szakértővel, hogy elmagyarázzon mindent erről az új tüzelőanyagról.

Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma

Újabb rekordévet hagy maga mögött a ferihegyi repülőtér: történetében először – a mai napon - elérte az évi 16 milliós utasszámot.

Újabb „aggasztó” üzeneteket adott át a 737 MAX-ról a Boeing

Újabb "aggasztó" levelezéseket adott át a Boeing a Szövetségi Légügyi Hivatalnak (FAA) a 737 MAX tervezésével kapcsolatban, a Bloomberg hírügynökség  bizottsági forrásai szerint.

Ha nem sikerül 2020 közepéig eladni, leáll az Alitalia

Ha sikertelen lesz az Alitalia eladása jövő év közepéig, felszámolják a céget, de addig is "átalakítják" az illetékes olasz miniszter szerint, ám eközben az EU vizsgálatot helyezett kilátásba az újabb állami kölcsön miatt.

Budapesten létesít repülőgépfestő-hangárt a Satys

Az új festőhangárban, amely az 1-es és 2-es terminál között már meglévő repülőgép-karbantartó hangárok szomszédságában kap helyet, akár két Boeing 737 MAX vagy két Airbus A321-es egyidejű festése is végezhető.

Havi 1 milliárd dollárjába kerül a Boeingnek, hogy felfüggeszti a 737...

A Boeingnek havonta 1 milliárd dollárjába kerül a Boeing 737 MAX program még úgy is, hogy felfüggeszti a gyártást. Elemzők az amerikai gazdaság miatt is aggodalmukat fejezték ki. 

Az A350-1000-est választotta a Qantas az ultrahosszú járatokhoz

A Qantas egy hónappal elhalasztotta az ultrahosszú járatok indításáról szóló döntést 2020 márciusára, zajlik az üzleti terv véglegesítése, az egyeztetések a pilótákkal és a hatósággal.

Hét légitársasági ötlet, amely nem sokáig élt

Vannak, voltak és lesznek is elvetemült ötletek arra, hogyan dobják fel a légitársaságok vagy turisztikai cégek az utazási élményt, ezek közül mutatunk be néhányat.

Zöldségek helyett – Higgadtan a környezetvédelemről

A klímaváltozásra és a károsanyag-kibocsátásra fel kell hívni a figyelmet, megoldásokat kell találni, és lépéseket kell tenni, de ezzel együtt már a légiközlekedésben is helyet talált a populizmus és a kampányfogás. Az AIRportal.hu véleménycikke e témában.

Csődvédelem alá került a South African Airways

Csődvédelem alá helyezte a dél-afrikai kormány a South African Airwayst, és megkezdi a cég radikális átalakítását.

Dubrovnikba és Várnába indít járatot a LOT Budapestről

Dubrovnikba és Várnába indít új járatot a LOT Polish Airlines Budapestről, ezek hetente egyszer, vasárnaponként közlekednek, a szöuli útvonalon pedig sűríti a menetrendet a légitársaság.

Elkészült a megnyújtott törzsű Boeing 737 MAX prototípusa

A MAX-család legnagyobb befogadóképességű változata 230 utas szállítására képes a géptörzs meghosszabbításának köszönhetően.

Harminc Boeing 787-9 Dreamlinert rendelt az Emirates

Harminc darab Boeing 787-9 Dreamliner kötelező érvényű megvásárlásáról állapodott meg az Emirates az amerikai gyártóval, de a légitársaság ugyanennyivel csökkenti a 777-es rendelésállományát.

Váradi szerint a légiközlekedési iparág bűne, hogy business-en utaztat

Váradi József szerint a légiközlekedési iparág bűne, hogy business osztályon repültet embereket, és hogy meghagyja a nem hatékony légitársaságokat, technológiákat. Emellett beszélt a Brexitről és a pénzügyi várakozásaikról is.

Aegean Airlines, a kelet-mediterrán specialista

A magyar utazóknak az Aegean Airlines jó lehetőségeket kínál elmenekülni a nyirkos-hideg időből a téli menetrendi időszakban nem csak Athénba, hanem athéni átszállással például Kréta, Ródosz és Ciprus felé.
Hirdetés