Repülőgépgyártók, légiipar, repülőgép-karbantartás

Repülőgépgyártók, légiipar, repülőgép-karbantartás (MRO) hírei: Új típusok, új technológiák, innováció. Airbus, Boeing, Bombardier, Embraer és az összes nagy gyártó, hajtóműgyártó, légiipari beszállítói lánc, repülőgép-karbantartás hírei.

Kicsit későbbre halaszthatja a gyártás felpörgetését az Airbus

Pár hónappal később, de az Airbus továbbra is tervezi, hogy növeli a keskenytörzsű gépeinek gyártási ütemét, a negyedéves pénzügyi jelentés szerint pedig megállt a pénzkiáramlás, bár veszteség így is keletkezett.

Csaknem harmadával kisebb a Boeing bevétele, további elbocsátás jön

A harmadik negyedévet is veszteséggel zárta a Boeing, a 737 MAX problémája ugyan megoldódni látszik, de a járvány hatásai még egy ideig megmaradnak, a cég 30 ezer dolgozóját küldi el jövőre.

Új hangárt épít Ferihegyen az Aeroplex

Letették az Aeroplex of Central Europe Kft. szélestörzsű repülőgépek teljes körű kiszolgálására is képes új hangárjának alapkövét, a beruházás várhatóan 2022. elejére fejeződik be.

Az A320-as gyártásának felpörgetésére készül az Airbus

Az Airbus arra készül, hogy akár jövő nyáron közel 20 százalékkal növelje az A320-as család típusainak gyártását, ha a légiközlekedés elkezd helyreállni.

Az EU beintett az USA-nak, folytatódik az Airbus-Boeing kereskedelmi vita

Elutasítja az illetékes EU-biztos az ajánlatot, így folytatódhat a kereskedelmi háború, amelynek középpontjában az Airbus és a Boeing, illetve ezen cégek állami támogatása áll.

Elégedett a 737 MAX változtatásaival az EASA vezetője

Bár szeptemberben Patrick Ky még korábbra várta, a mostani nyilatkozata szerint a típus csak valamikor az év végén állhat újra forgalomba, a harmadik állásszög-szenzor pedig két év múlva jelenhet meg.

Airbus vs Boeing: meghaladta az 1000 példányt a lemondott 737 MAX-ok...

Nem meglepő módon megrendelések nélkül zárta szeptembert az Airbus és a Boeing, a gépátadások pedig a korábbihoz képest lassabban mennek. A Boeing fájdalmas mérföldkövet ért el a 737 MAX-oknál.

Amerikai légitársaságoknak adna el lemondott 737 MAX-okat a Boeing

Minden erejével igyekszik értékesíteni a gyártó a már elkészült, de eredeti megrendelőik által visszamondott példányokat.

Négymilliárd dollárnyi árura vethet ki büntetővámot Európa a Boeing tiltott támogatása...

Négymilliárd USA-dollár értékű, Egyesült Államokból érkező árura vethet ki büntetővámot az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezet döntése értelmében, köztük Boeing-repülőgépekre.

Átadta az 1500. A330-ast az Airbus

Az A330-900neo a Delta Air Lines-hoz került, a minap pedig az uniós hatóság kiadta a tanúsítást a megnövelt felszállótömegű változatra, ami jelentős hatótáv-növekedést jelent ugyanakkora terhelésnél.

Átadta a tízezredik legyártott A320-as családba tartozó gépet az Airbus

Átadta a 10 000. gyártási számú, A320-as családba tartozó repülőgépét az Airbus, az A321neo a libanoni Middle East Airlines flottájába került.

Legalább öt szimulátoros képzést javasol az FAA a Boeing 737 MAX-pilótáknak

Nyilvánossá tette az USA légügyi hatósága a 737 MAX repüléséhez szükséges javasolt képzési feltételeket, ezekben több olyan pont is szerepel, amelyeket a Boeing korábban nem tartott szükségesnek.

Elkészült az XB-1 szuperszonikus repülőgéppel a Boom

Bemutatta a Boom Technology az elkészült technológiademonstrátorát, az XB-1-est, amely lényegében a majdani szuperszonikus utasszállítójának kicsinyített változata.

Kevesebb új repülőgépre lesz szükség 20 éves távon a Boeing szerint

A Boeing több év után először csökkententette a 20 éves előrejelzésében az új repülőgépekre vonatkozó várható igényt, illetve ennek piaci értékét, a válság miatt.

Rosszabb a helyzet a vártnál, ezért 15 ezer fős leépítés lehet...

Az utazási korlátozások újbóli bevezetése miatt kedvezőtlenebbek a kilátások, mint azt a nyár végén várták, ezért 15 ezer fős létszámleépítés jöhet az európai repülőgépgyártónál.

Bezárja a 787-esek gyártósorát Everettben a Boeing

Megszüntetik a Dreamlinerek gyártását az everetti létesítményben, a típust 2021-től már csak a dél-karolinai Charlestonban készítik.

Az FAA vezetője saját maga próbálta ki a módosított Boeing 737...

Az USA Szövetségi Légügyi Hivatalának (FAA) vezetője két órás tesztrepülést hajtott végre, utána elégedettségének adott hangot.

Robbanásveszélyes több Boeing 777-es és 737-es üzemanyagtartálya

Az üzemanyagszint-mérő hibás vezetékezése miatt légialkalmassági direktívákat adott ki az FAA a Boeing 777-es és 737NG típuscsaládra.

Jóváhagyta a Boeing 777X hajtóművét a hatóság

Megszerezte az USA Szövetségi Légügyi Hivatalának (FAA) tanúsítását a Boeing 777-es új generációs változatára kifejlesztett GE9X hajtómű.

Új orosz hajtóművet fejlesztenek a modernizált Superjethez

Folytatja az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium (UAC) a Szuhoj Superjet új változatának százmilliárd rubelnél is többe kerülő fejlesztését, új hajtóművet is kap a típus.

Források szerint az Airbus nem csökkenti tovább a gyártási rátát

Belsős informátorok úgy tudják, az Airbus nem fogja még jobban mérsékelni repülőgépeinek gyártási rátáját, annak ellenére sem, hogy a légiközlekedés nehéz télnek néz elébe.

Novemberben oldhatják fel a 737 MAX repülési tilalmát

Tervei szerint novemberben feloldja a Boeing 737 MAX-ra több mint másfél évvel ezelőtt elrendelt repülési tilalmat az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség és az USA Szövetségi Légügyi Hivatala is.

A Boeing átírná a 737 NG repülési kézikönyvét is, de szakmai...

A Boeing a 737 MAX módosításainak egy részét a korábbi, Next Generation típusváltozatokra is átvezetné, ám az Emírségek hatósága és amerikai pilótaszervezetek a részleteket hiányolják.

Zéró emissziós repülőgépek koncepcióit mutatta be az Airbus

Három különböző, de egyaránt hidrogénmeghajtású, nulla károsanyag-kibocsátású repülőgép tervét mutatta be az Airbus, az első példányok már 2035-ben forgalomba állhatnak.

Újabb megrendelés jött a 737 BCF-re, a Boeing új gyártósorokat állít...

Egyre nagyobb az igény a Boeing 737 és 767 azon változataira, amelyet a gyártó alakít át teherszállítóvá, ezért a Kínában és Szingapúrban lévő üzemekben is növelni kell a kapacitást.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

Repülőtéri üzemirányító

Budapest Airport Zrt.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.
Hirdetés
Translate »