Repülőgépgyártók, légiipar, repülőgép-karbantartás

Repülőgépgyártók, légiipar, repülőgép-karbantartás (MRO) hírei: Új típusok, új technológiák, innováció. Airbus, Boeing, Bombardier, Embraer és az összes nagy gyártó, hajtóműgyártó, légiipari beszállítói lánc, repülőgép-karbantartás hírei.

Szuperszonikus utasszállítót fejleszt a Virgin Galactic

Tizenkilenc utas szállítására képes, deltaszárnyú szuperszonikus utasszállító fejlesztésébe kezdett a Virgin Galactic, e célra megállapodást kötött a Rolls-Royce hajtóműgyártóval.

Nyugdíjba vonult a legelső Airbus A330-as

Közel 28 év szolgálat után kivonták a forgalomból az első Airbus A330-ast, amelyet még berepülésre használtak, és a Cathay Dragon flottájában teljesített utoljára szolgálatot.

Bemutatta utasszállító űrhajója belterét a Virgin Galactic

Online eseményen vált láthatóvá az első, űrturistákat szállító jármű, a VSS Unity belseje, amely minden elemében a sokat fizető utasok kényelmét és az egyedi utazási élményt szolgálja.

Kevesebbet gyárt az Airbus is, a vártnál rosszabb a pénzügyi eredménye

Közel kétmilliárd euró adózott veszteségről számolt be az Airbus az első pénzügyi félév után, emellett a vállalat újabb intézkedésként még kevesebb A350-est készít a jövőben.

Hivatalos: 2022-ben leáll a 747-es gyártása

Ötvenhárom év után a Boeing leállítja a világ egyik ikonikus repülőgépe, a 747-es gyártását, az utolsó példány várhatóan a UPS-hez kerül 2022-ben, addig új megrendelést pedig már nem fogadnak.

Elhalasztja a Boeing a 777X bevezetését, még kevesebb 787-es készül

A koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés okán a Boeing az első 777X-et csak 2022-ben adja át, és havi hatra csökkenti a Dreamliner gyártási rátáját.

Az Airbus szerint a hidrogénnel érhető el a karbonsemlegesség

Az európai repülőgépgyártó úgy véli, a hidrogénnel érhető el, hogy a következő évtizedben nulla károsanyag-kibocsátású kereskedelmi repülőgép kerülhessen piacra, de más technológiákra is szükség lesz.

Kerülőúton gyorsítja a gyártó az új Il-96-os tanúsítását

Az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium minden erejével igyekszik megkönnyíteni a késésben lévő Iljusin Il-96-400M tanúsítását, most a navigációs rendszert tesztelik le egy másik repülőgépen.

Bemutatták egy megvalósítható hibrid-elektromos utasszállító koncepcióját

A hetven ülésesre tervezett regionális repülőgép belátható időn belül utat nyithat a tömegek számára is elérhető karbonsemleges utazáshoz.

Októbernél korábban nem szállhat fel a Boeing 737 MAX

Októbernél korábban nem valószínű, hogy engedélyezi a Boeing 737 MAX kereskedelmi forgalomba állását a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA), a szervezet most készíti elő a légialkalmassági direktívát, amely a gép rendszereinek módosításait rögzíti.

Halomban állnak az át nem adott Dreamlinerek a Boeingnél

Elérte az ötvenet a legyártott, de át nem adott Boeing 787-esek száma, és amellett, hogy lassan elfogy a tárolásukra alkalmas terület, a gyártót anyagilag is nagyon rosszul érinti a helyzet.

A Boeing szerint 2035-re képtelenség karbonsemleges gépet tervezni

Nem számít nagy műszaki áttörésre a következő generációs keskenytörzsű gépek műszaki jellemzőiben a Boeing vezérigazgatója, szerinte lehetetlenség 2035-re karbonsemleges gépet fejleszteni.

Kockázati tőkealap segíti az AerinX nemzetközi piacra lépését

A légi járművek karbantartását támogató innovatív megoldásokat fejlesztő, magyar alapítású AerinX a 700 millió forint értékű forrás révén a nemzetközi piacra léphet.

2022-ben indulhat az Airbus helikopteralkatrész-gyártás Gyulán

Megalapította az Airbus és Magyarország az Airbus Helicopters Hungary Kft-t, amely 2022-től gyárt majd precíziós alkatrészeket a gyulai ipari parkban felépülő üzemben.

Széthúzás nehezíti az orosz-kínai szélestörzsű típus fejlesztését

A kínaiak szerint két éves csúszással, 2025-ben emelkedhet a levegőbe a CR929 prototípusa, az orosz Irkut viszont ezt cáfolja, és számos más kérdésben sem ért egyet partnerével.

Folytatódik a mélyrepülés a repülőgép-átadásoknál

A koronavírus-járvány és az utazási korlátozások miatt a korábbi töredékére esett a repülőgép-átadások száma az első fél évben, megrendelések is alig érkeznek az Airbus és a Boeing típusaira.

Az A321XLR típus fontos elemének gyártását kezdte meg az Airbus leányvállalata

A németországi Premium Aerotec megkezdte az Airbus A321XLR nagyhatótávú keskenytörzsű repülőgép első eleme, a törzs hátsó részében elhelyezett üzemanyagtartály gyártását.

Kezdődik a Superjet orosz fejlesztésű navigációs rendszerének tesztelése

Megkezdte a gyártó a Szuhoj Superjet modernizált változatába szánt, hazai fejlesztésű inerciális navigációs rendszer tesztelését.

Eladás-visszlízinggel próbál 737 MAX vásárlásra ösztönözni a Boeing

Mivel a lízingcégeken kívül másnak nem nagyon van tőkéje és akarata új gépeket finanszírozni, a Boeing alternatív úton próbálja vonzóbbá tenni a 737 MAX-ot.

Még több módosítást vár el az EASA a 737 MAX-on

Az eddigieknél is több módosítást vár el a 737 MAX repülésirányító rendszerében az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség, bár ezek nélkül is újra kiadják majd a légialkalmassági engedélyt, a típuson 2021-ig módosítani kell az amerikai felügyelet szerint is.

Felére csökkenti a gyártást és kétszáz főt leépít az ATR

Jelentős megszorításokba kezd a gazdasági válság miatt az ATR, több mint kétszáz főt elbocsájtanak, és tavalyhoz képest fele annyi gépet gyártanak.

Átadta az 1600. E-Jetet az Embraer

A svájci Helvetic Airways vette át az Embraer E-Jet ezerhatszázadik példányát, a brazil gyártó azonban állami segítségre szorul, a kútba esett Boeing-együttműködés és a járvány hatásai miatt.

Leállíthatta a Boeing a 747-es típus értékesítését

Már nem hajt a Boeing a 747-esre szóló megrendelésekért, a meglévőket még teljesítik, aztán 2022-ben véget érhet a Jumbo sorozatgyártása egyes értesülések szerint.

Lezárult a Boeing 737 MAX hatósági berepülése

Az amerikai hatóság pilótái és mérnökei az elmúlt három nap alatt hajtották végre az ellenőrző repüléseket a legkisebb befogadóképességű, Boeing 737 MAX 7 prototípusával.

A Boeing annak idején elhallgatta a 737 MAX új átesésvédelmi rendszerét...

A Szövetségi Légügyi Hatóság annak idején nem kapott a gyártótól megfelelő információt a 737 MAX új átesésvédelmi rendszeréről egy friss minisztériumi jelentés szerint, a katasztrófák egyik okaként megjelölt MCAS-t csak 2019 januárjában tudta átnézni.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

Repülőtéri üzemirányító

Budapest Airport Zrt.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »