Repülőgépgyártók, légiipar, repülőgép-karbantartás

Repülőgépgyártók, légiipar, repülőgép-karbantartás (MRO) hírei: Új típusok, új technológiák, innováció. Airbus, Boeing, Bombardier, Embraer és az összes nagy gyártó, hajtóműgyártó, légiipari beszállítói lánc, repülőgép-karbantartás hírei.

A Unitedé lesz az első dél-karolinai Boeing 787-9-es

Hozzálátott a Boeing dél-karolinai gyártósora az első itt készülő hosszított törzsű Dreamliner, a 787-9-es végszereléséhez.

Dreamlinerrel folytatódik az ecoDemonstráció

Legújabban a berepülő-flotta négyes számú Boeing 787-8-as prototípusát állította az ecoDemonstrator-program szolgálatába az amerikai repülőgépgyár.

Nem izgatja a Boeinget a nagy hatótávú A321-es

Míg az Airbus egy a B757-es piacát lefedni képes nagyobb hatótávú A321neo kivitelben gondolkodik, addig a Boeing nem tervezi megnövelni a MAX-9 teljesítményét.

Embraer: Latin-Amerikában jelentősen bővül a forgalom

A brazil gyártó szerint Latin-Amerikának 2034-ig mintegy hétszáz darab 70-130 székes regionális repülőgépre lesz szüksége.

A 200-as szériára építi az új Belugát az Airbus

A tervek szerint 2019-től bevezetésre kerülő új, A330-as alapú Belugákat az A330-200-as szériából alakítja át az európai repülőgépgyár.

Ázsiai turnéra indult az A350XWB

Tizenegy napos bemutató útra indult az A350-900XWB, amely öt országban, Dél-Koreában, Japánban, Vietnámban, Thaiföldön és Malajziában tesz látogatást.

Új Belugákat épít az Airbus

Az új, A330-ason alapuló speciális szállítógépekből, akárcsak elődjéből összesen öt darab lesz, és 2019 közepétől állnak szolgálatba.

Latin-Amerika és a Karib-térség 20 éve az Airbus szerint

A latin-amerikai és a karibi országok légitársaságai mintegy 2300 kereskedelmi célú repülőgép felvevői lesznek a következő húsz évben.

Csökkentett tolóerővel is felszállhat a Superjet

Kiegészítő típusengedélyt szerzett a Szuhoj Superjet 100, amellyel csökkentett tolóerejű felszállási módra kapott jogosítást.

Az FAA típusengedélye is megvan az A350-esnek

Az európai hatóság után az amerikai engedélyeit is megkapta az Airbus legújabb típusa, amely így hamarosan átadásra kerülhet az indító légitársaság számára.

40 helikoptert adna el Magyarországon az Airbus 2024-ig

Negyven helikopter eladásával számol a magyar piacon a következő 10 évben az Airbus Helicopters.

Veszteséges 3. negyedév a brazil Embraernél

Csökkenő árbevételről és adózás utáni veszteségről számolt be 2014. harmadik negyedévi jelentésében a brazil Embraer repülőgépgyártó.

Száz A320-ast venne a kínai CALC lízingcég

Száz darab Airbus A320-as repülőgép vételéről írt alá szándéknyilatkozatot a kínai China Aircraft Leasing Company (CALC).

Airbus: még nagyobb központ lesz Madrid és Barcelona

Évente 3.1%-os növekedés mellett megduplázódik a légiforgalom Spanyolországban az elkövetkező két évtizedben - jósolja az Airbus.

Készül a 242 tonnás A330-as

Folyamatban van az első megnövelt felszállósúlyú Airbus A330-as végszerelése. Az indító légitársaság, az amerikai Delta jövőre kaphatja meg az első ilyen gépét.

Tovább erősödik az Airbus Helicopters Ázsiában

Az Airbus Helicopters jelenléte erős Dél-Kelet-Ázsiában, jelenleg 220 alkalmazottal működik, teljes kiszolgálást nyújt a régióban üzemeltetett helikopterekhez.

Aktív sidesticket fejlesztett a Safran

Az idei NBAA kiállításon rukkolt elő a francia Safran az aktív sidestickkel, amelyet hosszú évek kutató-fejlesztő munkája hozott létre.

Új ACJ330 kabinelrendezést mutatott be az Airbus

A Summit névre keresztelt koncepció ötvözi a VIP-berendezést a légitársaságoknál megszokott hagyományos székezéssel.

Rekord nagyságú a rendelésállomány a Boeingnél

Jelentősen növelte árbevételét és működési eredményét az amerikai Boeing repülőgépgyártó a harmadik negyedévben.

Levegőben a Mi-38-as újabb prototípusa

Végrehajtotta szűzrepülését az új orosz szállítóhelikopter, a Mil Mi-38 legújabb, negyedik tesztpéldánya.

Kigördült az első Mitsubishi Regional Jet

Ha minden a tervek szerint halad, 2015 második negyedévében megejtheti szűzfelszállását a japán regionális utasszállító típus.

„Kiemelkedő szolgáltatásért” díj az Airbus Helicopters-nek

Az Airbus Helicopters, valamint az Airbus Helicopters és a Vector Aerospace kapta az Erickson Helicopters 2014 évi, kiemelkedő ügyfélkiszolgálásért díját.

Visszavesz az A330-as gyártásából az Airbus

A jövő év utolsó negyedétől havi tíz gép helyett már csak kilencet bocsát ki az európai repülőgépgyár a szélestörzsű A330-as típusaiból.

Felszállt az első sorozatgyártott A350XWB

A Qatar Airwaysnek készült A350-900XWB mintegy négy órát töltött első repülése alkalmával a levegőben. A gép átadása december első két hetében várható.

Csúcs ETOPS az A350-900XWB-nek

Minden eddigi két-hajtóműves típusénál nagyobb, 370 perces ETOPS-ot hagyott jóvá az EASA az Airbus legújabb szélestörzsűje, az A350-900-as számára.
Hirdetés
Translate »