A Boeing 777X engedélyezési folyamata elhúzódhat, ha az USA légügyi hatósága megváltoztatja az eljárásait a 737 MAX-katasztrófák nyomán. A gyártó az utóbbihoz hasonlóan ismét típusváltozatként határozná meg az új generációs szélestörzsűjét, de a jelek szerint a hatóság alaposabb vizsgálatot tervez.

A közeljövőben teljesíti a szűzrepülését a Boeing 777-es típusának új generációja. A 777X tesztflottájának első példánya (egy hosszabb törzsű 777-9) már elkészült. Azonban lehetséges, hogy a két 737 MAX katasztrófája nyomán késést szenvedhet a program – írja az aero.de portál egy amerikai lapnak nyilatkozó szakértőre hivatkozva.

A Boeing ugyanis a 777-300ER új változataként engedélyeztetné a 777X-et, hasonlóan a 737 NG utáni 737 MAX-hoz, ám az utóbbi balesetei miatt az USA légügyi hatósága, az FAA jelentős módosításokat tervez az eljárásrendjében, így elhúzódhat a folyamat.

Grafika: Boeing

A testület vezetője egy szenátusi meghallgatáson nemrég azt közölte, hogy korlátozni fogják az eddigi gyakorlatot, amely szerint a gyártóhoz delegáltak bizonyos ellenőrzéseket, teszteket.

A 737 MAX-nél sajtóhírek szerint – amelyeket később lényegében megerősítettek hivatalos közlések is – ugyanis ez volt a helyzet, például a balesetekhez vezető okok között szereplő átesésvédelmi rendszer esetében. Az FAA gyakorlatát a közlekedési tárca és nyomozóhatóságok is vizsgálni kezdték.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A nyilatkozó légiipari szakértő szerint nem valószínű, hogy a szigorítás nyomán a 777X új, önálló légialkalmassági típusbizonyítványt kap, vélhetően ezt is változatként jegyzik majd be. Ám szinte biztosra veszi, hogy a repülési tesztek és az egész eljárás hosszabbra nyúlik majd, mert az FAA alaposabban fogja vizsgálni a gép rendszereit, amelyek között számos újdonság is lesz a korábbi generációhoz képest.

Mint korábban megírtuk, ezek között van a kereskedelmi repülésben eddig nem alkalmazott, felhajtható szárnyvég, amellyel kapcsolatban az FAA még tavaly komoly elvárásokat fogalmazott meg.