Repülőgép-szerelő gyakornok
Lufthansa Technik Budapest Kft.
Müncheni szakkiállításon mutatta be a Budapest Airport ingatlanfejlesztéseit
A Budapest Airport büszke arra, hogy logisztikai és ingatlanfejlesztési projektjei szervesen illeszkednek a gyorsan fejlődő magyar főváros dinamikájába.
A Lufthansa is kikérte az Alitalia részletes adatait
A Lufthansa is kikérte az épp eladás előtt álló Alitalia részletes pénzügyi adatait, olasz lapértesülések szerint jelenleg a németek számítanak a favoritnak.
Segélyszállítmányt vitt Puerto Ricóba a Lufthansa MD-11-ese
A Lufthansa Csoport egy MD-11 teherszállító repülőgépet indított a frankfurti repülőtérről a Puerto Rico nyugati partvidékén található Aguadillába.
Repülőket cserélget majd az Air Transat és a Thomas Cook
Összeállnak, mint két kicsi legó: az eltérő, egymást kiegészítő szezonális igényeik miatt repülőgépkölcsönzéssel segíti egymást az Air Transat és a Thomas Cook-konszern a következő hét évben.
Hét százalékkal több gépet adott át a Boeing
Mintegy 7 százalékkal több gépet adott át a harmadik negyedévben a Boeing az előző évihez képest - közölte az amerikai gyártó lapunkkal.
Veszélyben van az Airbus gépátadási célszáma
A problémás Pratt&Whitney-hajtóművek miatt valószínűleg nem tudja az Airbus tartani a gépátadások idénre tervezett számát. Eközben a gyártó arra készül, hogy az A350-esekből még többet szereljen össze havonta.
Már gondolkodik a 767-esek lecserélésén az Austrian
Jövőre dönteni kell az Austrian szélestörzsű flottájának megújításáról, használt Boeing 777-esek mellett Airbus A350-esek is szóba jöhetnek a vezérigazgató szerint.
Viharos oldalszélben szlalomozott az Emirates A380-as
Az Emirates légitársaság Airbus A380-800-as óriásgépe a földetérést követően szinte szlalomozott az erős széllökések és a pilóták korrekciós oldalkormányzása hatására. Lélegzetelállító felvételek!
Együtt születtek, együtt mentek nyugdíjba pilótaként
Egyszerre szerelt le a British Airwaystől a héten egy ikerpár, akik fél óra eltéréssel születtek. Most fél perc differenciával, de egyszerre vonultak nyugdíjba.
Nem rendelte el az MGH felszámolását a törvényszék
Az illetékes törvényszék nem hozott döntést a Malév GH felszámolásáról - közölte lapunk megkeresésére a Fővárosi Törvényszék.
Jelentősen nőtt a globális légi áru- és utasforgalom augusztusban
Jelentősen emelkedett a globális légi áru- és utasforgalom az év nyolcadik hónapjában az előző évihez viszonyítva a IATA adatai szerint.
Jegyértékesítési tanácsadó
miniBUD Kft.
Képgaléria: Ilyen az Emirates budapesti járatait teljesítő 777-esek fedélzete
Február óta teljesítik az Emirates budapesti járatát a légitársaság modernebb és nagyobb befogadóképességű kétosztályos székezésű Boeing 777-300ER gépei. Lássuk a gép fedélzetét töviről hegyire! Képgaléria.
Újabb brit légicégek mehetnek csődbe utazási tilalmak miatt
Egyes brit országgyűlési képviselők szerint újabb brit légitársaságok mehetnek csődbe, ha nem oldják fel az egyes egyiptomi célállomásokra vonatkozó utazási tilalmat.
A járatlemondások ellenére nőtt a Ryanair utasforgalma
A járatlemondások ellenére szeptemberben még emelkedett a Ryanair utasforgalma, bár az igazi hatás majd októbertől érződhet.
Síró gyerektől mentes járatokat akar az ANA
Az All Nippon Airlines (ANA) dolgozik azon, hogyan lehetne a síró gyerekeket legalább a fel- és leszállás idejére valahogy csendre bírni.
Magyar Nemzet: Elindult felszámolási eljárás a Malév GH-val szemben
A laphoz eljutott a Fővárosi Törvényszék október 2-i végzése, mely szerint a testület döntött a Malév GH-val szembeni felszámolási eljárás elindításáról.
Brit légierős Typhoon gépek kísérték Stanstedre a Ryanair járatát
A Boeing 737-es Kaunasból tartott a londoni Luton repülőterére, a riasztást "gyaníthatóan hamis" bejelentés okozta.
Ráhord a Eurowings a South African járataira
Megállapodott a Lufthansa-diszkont és a South African Airways, a müncheni és a London-Heathrow reptéren át a Eurowings ráhord a dél-afrikai légitársaság járataira.
Túl van az első tesztrepülésen a Korean Air első Bombardier CS300-asa
A kanadai gyártó a Facebook oldalán tett közzé néhány fotót a Korean Air első CS300-as repülőgépének első felszállásáról.
Elkészült a Singapore Airlines első Boeing 787-10 Dreamlinere
Kigördült a Boeing dél-karolinai Észak Charlestonban működő összeszerelő üzeméből a Singapore Airlines első 787-10 Dreamliner repülőgépe.
Airbus: húsz év alatt megduplázódik a globális helikopter flotta
Az Airbus Helicopters friss becslése szerint 2036-ig a mai duplájára nő a globális helikopter flotta, ebben az időszakban 22 ezer új forgószárnyúra lehet szükség.
Létrejött a Qatar Airways és a Meridiana házassága
Véglegessé vált a szerződés, a Qatar Airways lett a Meridiana 49 százalékos tulajdonosa, új stratégia, új menedzsment lesz az olasz légitársaságnál és a flotta is megújulhat.
Még több A350-est szerezhet a Japan Air Lines
A meglévő megrendelésén felül további A350-eseket is rendelhet a Japan Air Lines, amely új járatokkal készül a 2020-as tokiói olimpiára.































