A tesztelésben részt vevők szerint a Boeing 737 MAX nemrég felfedezett másik műszaki rendellenessége valóban szoftveres jellegű, és a szimulátoros repülések szerint közforgalmi pilótáknak nem lenne elég idejük elhárítani. A legnagyobb üzemeltető, a Southwest eközben közölte: 2020 elejéig nem tervez a típusváltozattal.

Részletek derültek ki a repülési tilalommal sújtott Boeing 737 MAX-ok teszteléséről, az USA légügyi hivatala és a Boeing által is nyilvánosságra hozott újabb műszaki rendellenességről – írja a Bloomberg a vizsgálatokban részt vevő nyilatkozóira hivatkozva.

A szimulátoros repülések során azt tapasztalták, hogy ez a másik rendellenesség is süllyedésbe viszi a 737 MAX-ot, és igen nehéz felülkerekedni rajta, mert lassan reagál a repülésvezérlés, így a szakemberek szerint közforgalmi pilótáknak vélhetően nem volna elég ideje elhárítani a hibát.

Ez a jelenség is a vízszintes vezérsíkok kitérítését okozza, de a bevett, előírt eljárásokkal (a trim runaway, azaz a trimm megfutásának elhárítását célzó művelettel) azonban túl sok ideig tart ellensúlyozni. A vizsgálatokban részt vevő pilóták szerint az “agresszív” kitérítés eredményeként a gép orra lefelé mozdul.

Forrás: Boeing

A tesztekben közreműködő szakemberek egyike szerint tényleg nem hardveres, hanem szoftveres természetű ez a nemrég felfedezett újabb hiba, amely nem azonos a repülési karakterisztikát javító, az átesést is megelőző, a két katasztrófa egyik okaként megjelölt MCAS-rendszerrel. A másik nem tudja érdemben, hogy mi lehet a probléma forrása.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az információk szerint többszörös, hibás adatfolyam idézi elő a nehezen korrigálható lefelé bólintást a repülésvezérlő rendszerben.

Az, hogy ezek szerint nem fizikai részegységet kell cserélni, a forgalomba visszaengedést célzó engedélyezési folyamatot nagyrészt megkönnyíti, és alátámasztja a Boeing eddigi nyilatkozatait, amelyek szerint valóban “csak” szoftveres természetű az új hiba.

A gyártó reményei szerint ez év végéig visszatérhet a forgalomba a 737-es új generációs típusváltozata, ugyanakkor a legnagyobb üzemeltető, a 34 darab MAX-verzióval rendelkező Southwest nemrég közölte, 2020 elejéig nem tervez a típussal.

Az Air Current cikke eközben arra hívja fel a figyelmet, hogy október 1-től a Boeing 737 MAX típus több megrendelője esetében is olyan hosszúra nyúlik az átadások késése, hogy a vevők következmény és kötbérfizetés nélkül lemondhatják a megrendelésüket. A 737 MAX tavasz óta tartó globális repülési tilalma és az új gépek átadásának befagyasztása hatalmas veszteségeket okoz a légitársaságoknak és különösen azoknak a lízingcégeknek, amelyek nagy darabszámban rendeltek a típusból.