Címlap Címkék MCAS

Címke: MCAS

Elkezdődik a 737 MAX hatósági felülvizsgálata

Nemsokára az USA, az EU és több más ország légügyi felügyelete közösen áttekinti a Boeing új generációs keskenytörzsűjének módosításait, előreláthatóan július végéig tart majd a folyamat.

Már csaknem száz tesztrepülésen vizsgálták a 737 MAX módosításait

A két légikatasztrófában érintett Boeing-típus szoftvermódosítását 96 alkalommal, mintegy százhatvan órában vizsgálták már, de a cégvezető közlése szerint is még hetekig folytatódnak a tesztrepülések.

Boeing-vezér: kockázatot jelentett a 737 MAX átesésvédelmi rendszere

Dennis Muilenburg szerint a pilóták visszajelzése alapján túl nagy terhet jelentett az MCAS esetleges hibája, ezért mindent megtesznek az emiatti kockázat megszüntetéséért. Közben a gyártó elismerte, hogy a légügyi hivatal ehhez kapcsolódóan egy másik szoftverhibát is talált.

Kiadták az etióp légikatasztrófáról az előzetes jelentést

Az etióp hatóság a 737 MAX irányítási rendszerének felülvizsgálatát kérte a Boeingtől, miután közzétette a március 10-i katasztrófájáról szóló előzetes jelentést, amely szerint a pilóták az utasításokat követték.

Az etióp pilóták követték a Boeing utasítását, ennek ellenére zuhant le a 737 MAX

Az Ehiopian Airlines lezuhant 737 MAX gépének pilótái lekapcsolták a vízszintes vezérsík állásszögét mozgató elektromos rendszert, ezzel hatástalanítva a MCAS-t, ahogyan azt a gyártó és az FAA a tavalyi indonéz katasztrófa utáni utasításában is szerepel.

Még hetekbe telhet a 737 MAX szoftverének módosítása

Még 4-6 hét kell a Boeingnek, hogy elvégezze a módosításokat 737 MAX típus repülésirányító szoftverén és a kapcsolódó oktatási dokumentációkon, ezt követően szigorú hatósági jóváhagyási folyamat indul.

Részleteket közölt a Boeing a 737 MAX szoftverfrissítéséről

Kiadta a szoftverfrissítést a Boeing a 737 MAX típusváltozathoz, ennek fő eleme a balesetek miatt fókuszba került átesésvédelmi rendszer, az MCAS módosítása.

Egykori Boeing-mérnökök is furcsállják a 737 MAX átesésvédelmi rendszerét

Az FAA vezetője szerdán a szenátus előtt tart beszédet a szoftvermódosításról, a gyártó egykori mérnökei pedig azt mondták, hogy eddig tényleg csak egy szenzorból kapott adatokat az átesésvédelmi rendszer, illetve hogy annak idején a vezetőség kérte, ne kelljen a pilótákat szimulátorban átképezni erre a változatra.

Jelentősen változtat a 737 MAX átesésvédelmi rendszerén a Boeing

Az eddigi egy helyett két oldalról kapja majd az állásszögadatokat az MCAS-rendszer, de a vízszintes vezérsík automatikus kitérítésének mértékét és az automatika működését is korlátozza a gyártó.

Légiközlekedési állások, képzések

Légiközlekedési állás hírlevél

Iratkozz fel az AIRportal.hu Légiközlekedési állások hírlevelére!

Aircraft Engineer

Lufthansa Technik AG

ICAO Level 4/5/6

Repülés-szakmai angol nyelvvizsga felkészítő NYÁRI tanfolyam

Utas informáló koordinátor

Budapest Airport Zrt.

Divattanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Értékesítő

Magyar Duty-Free Kft.

Repülőgép festő

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés