Dennis Muilenburg Boeing-vezérigazgató szerint a pilóták visszajelzése alapján túl nagy terhet jelentett az MCAS esetleges hibája, ezért mindent megtesznek az emiatti kockázat megszüntetéséért. Közben a gyártó elismerte, hogy a légügyi hivatal ehhez kapcsolódóan egy másik, meg nem nevezett szoftverhibát is talált.

Videóüzenetben beszélt a két 737 MAX-katasztrófáról a Boeing vezérigazgatója, Dennis Muilenburg. A Flightglobal portálon ismertetett felvételen úgy fogalmaz: mindent megtesznek, hogy elkerülhető legyen még egy ilyen hasonló baleset.

A Boeing-vezér kijelentette: a pilóták közölték velük, hogy az új átesésvédelmi rendszer, az MCAS esetleges hibás működése az egyébként is nagy munkateherhez adódhat, és ezért a gyártó felelőssége megszüntetni ezt a kockázatot.

Kifejezte sajnálatát is a 737 MAX-balesetek okozta fájdalom miatt, elmondása szerint pályafutása legnehezebb időszaka ez érzelmileg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint megírtuk, az Ethiopian-katasztrófa elsődleges jelentése szerint a hiba észlelésekor a pilóták követték a tavaly őszi Lion Air-baleset után kiadott utasításokat. Egyelőre az viszont nem tisztázott, hogy a vezérsík állásszögét miért nem tudták a kézi trimm-kerékkel visszaállítani, valamint ha az utasítástól eltérve mégis visszakapcsolták az elektromos trimm-mozgató rendszert, azt miért tették.

Most a Boeing-vezér a videóban úgy fogalmaz: a jelek szerint mindkét 737 MAX-baleset esetében az MCAS rendszer azért aktiválódott, mert hibás állásszög-adatokat kapott.

Muilenburg kifejtette, hogy a légiközlekedési balesetek leginkább események láncolata miatt következnek be, és ezúttal is ez a helyzet, a Boeing pedig megszakíthatja ezt a láncolatot, az MCAS folyamatban lévő módosítása révén ugyanis kiküszöbölhető lesz az e rendszer hibájából bekövetkező baleset.

Fotó: Boeing

Az MCAS frissítésén javában dolgoznak, a cégvezető szerint nemsokára véget ér a munka, és a következő hetekben megtörténhet az engedélyezése, valamint a repülőgépekre alkalmazása.

Mindeközben a Boeing egy sajtóértesülésre reagálva elismerte, hogy az USA légügyi hivatala, az FAA talált egy másik szoftverhibát is a 737 MAX-okon.

Az aero.de cikke szerint a The Washington Post úgy értesült a hivatalnál folyamatban lévő vizsgálatra rálátó forrásaitól, hogy az MCAS-szal összefüggő, de másik rendszernél van gond. Konkrétumot nem tudni, de állítólag a repülésbiztonságot veszélyeztető hibáról van szó. A Boeing viszont azt állítja, hogy csak kisebb problémát fedeztek fel, amelyet az MCAS módosításával együtt megoldanak.