Az Airbus mérnököket toboroz egy új keskenytörzsű típuscsalád megalkotásához és az A350-es szélestörzsű típus továbbfejlesztéséhez. A gyártó mindkét típus bemutatását a következő évtized közepére tervezi, új generációs hajtóművekkel.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség birtokába jutott álláshirdetések szerint az európai repülőgépgyártó Toulouse-ban és Madridban működő központjaiba toboroz fejlesztőmérnököket.

A feladat egy teljesen új keskenytörzsű repülőgép-család megalkotása, valamint a szélestörzsű A350-es új generációs hajtóművekkel felszerelt, neo változatának megtervezése.

Forrás: Airbus

A rövid hatótávú repülőgép az első új keskenytörzsű típusa lenne az Airbusnak az A320-as 1984-es bemutatása óta, valamint a gyártó első teljesen új tervezésű repülőgépe az A350-es program 2006-os elindítása óta.

Az Airbus közlése szerint az álláshirdetésekből még nem következik, hogy a fejlesztési programok elindulnak, valamint hogy az említett repülőgéptípusok valaha gyártásba kerülnek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„Vezető repülőgépgyártóként több módon kutatjuk a termékeink fejlesztésének lehetőségeit. Több tanulmány létezik, de nem mindegyik lát napvilágot.” – reagált a gyártó a Bloomberg értesüléseire.

Erre jó példa, hogy az Airbus korábban az A380-as „neósítására” is keresett szakembereket, azonban a továbbfejlesztési terveket 2016-ban levették a napirendről.

Az álláshirdetésekben arra utaló tervek is szerepelnek, hogy az Airbus dolgozik a gyártási technológiák és gyártósorok fejlesztésén, digitalizációján is, melynek célja, hogy
az európai gyártó havonta 100 keskenytörzsű, és 20 A350″neo” repülőgép kibocsátására legyen képes.

A gyártó jelenlegi hivatalos célkitűzései között az A320-as gyártósor kapacitásának havi 60-ra emelése szerepel 2019 közepétől, valamint havonta tíz A350-es gyártása ez év végétől.

Rolls Royce Trent XWB-97 típusú hajtómű a Qatar Airways első Airbus A350-1000-esén. (Fotó: AIRportal.hu)

Az új modellek forgalomba állítása nagy mértékben függ a hajtómű-technológiák fejlődésétől, a még nagyobb kétáramúsági fokú, még hatékonyabb és üzemanyag-takarékosabb modellek kidolgozásától.

A jelenlegi hajtóművek továbbfejlesztésén az összes meghatározó hajtóműgyártó, a Rolls-Royce, a Safran-GE konzorcium, és a Pratt & Whitney is dolgozik. Az új hajtóművek a következő évtized közepén állhatnak készen a forgalomba állításra.

Az álláshirdetésekből kiderül az is, hogy az Airbus a fejlesztendő új típusok bemutatása előtt még két új fejlesztést tervez a jelenlegi keskenytörzsű modelleken, az A320neo-családon.

Az egyik az A321LR hatótávjának még 700 tengeri mérfölddel (~1300km) történő megnövelése lehet, melyet A321XLR-ként emlegetnek, erről részletesen korábbi cikkünkben írtunk.

A másik az A320neo család továbbfejlesztett és megnyújtott változata lehet, amelyet „plus” néven emlegetnek, és a korábbi információk szerint új, kompozit szárnyakat is kapna. Ez a típus a Boeing várhatóan jövő évben bejelentésre kerülő közepes méretű és hatótávolságú NMA, vagy 797-esként emlegetett repülőgépével versenyezne.

Forrás: Airbus