Az Air Bridge Cargo egyik Boeing 747-8F gépét Hongkongban foglalták le, majd átrepülték az USA-ba. Eközben a Pobeda leállította Boeing 737-esei csaknem felét, hogy spóroljon az alkatrészekkel, az Aeroflot pedig Szocsiban nyit bázist, ahonnan a Rossiya orosz gyártású Szuhoj Superjetjeivel indítanak nemzetközi járatokat.

A szingapúri lízingcég, a BOC Aviation visszaszerezte egyik új generációs áruszállító Jumbóját az üzemeltető Air Bridge Cargo orosz légitársaságtól – írja az Airwaysmag.com portál.

Fotó: AIRportal.hu

E szerint a gépet Hongkongban foglalták le, miután a bérbe adó vállalat hiába kérte ügyfelét, hogy három 747-esüket szolgáltassa vissza az ukrajnai háború elindítása miatt Oroszországra kirótt nemzetközi szankciók következtében kialakult helyzetre tekintettel. Főképp azért, mert a számtalan orosz üzemeltetésű repülőgépet nyilvántartó karibi Bermuda felfüggesztette ezek légialkalmassági engedélyeit, így a biztosítások is megszűntek.

A BOC végül bírósági keresetet nyújtott be, ennek eredményeként sikerült a minap Hongkongból Kaliforniába repülni ezt a Jumbót.

A másik két 747-est a lízingcég közlése szerint a légitársaság visszavitte Oroszországba: a vállalat tájékoztatása alapján ez szerződésszegés, ugyanis átadásukat kérte.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az orosz nemzeti légitársaság, az Aeroflot a minap arról adott ki tájékoztatást, hogy Szocsiban nyit bázist leányvállalata, a Rossiya Airlines az orosz gyártású Szuhoj Superjetjeivel. Mint megírtuk, a cég a nyugati, bérelt gépeinek lefoglalásától tartva március elején felfüggesztette összes nemzetközi járatát.

Fotó: AIRportal.hu

A Rossiya Superjetjei április elejétől Egyiptom, Izrael, Törökország, valamint Örményország, Kazahsztán és Üzbegisztán összesen 17 célállomására közlekednek, e járatokra az Aeroflot három főbb bázisáról – Moszkva, Szentpétervár, Krasznojarszk – átszállást biztosít.

A légitársaság fapados leánycége, a Pobeda ügyvezetője pedig az aero.de szerint az Interfax hírügynökséggel azt közölte, hogy 41 Boeing 737-800-asukból 16-ot leállítanak, hogy

a meglévő alkatrészkészlet kevésbé fogyjon, mivel nem látni a szankciók végét.

Ismert, a széleskörű korlátozások értelmében részegységeket, de még technikai segítséget sem nyújtanak nyugati cégek és gyártók az orosz partnereknek.

Az Irish Times eközben az ír légügyi hivatalra hivatkozva arról tudósított, hogy az adatok szerint már legalább 15, eredetileg Írországban bejegyzett kereskedelmi repülőgépet lajstromoztak át orosz jelzésűre, megszegve a nemzetközi egyezményeket.

Ezek között van 14 Boeing, amelyek a Rossiyánál repülnek: az orosz TASzSz hírügynökség friss híre szerint a légitársaság azt közölte, hogy mind a 125, eddig külföldi lajstromban lévő gépe orosz bejegyzést kapott.

A múlt heti orosz kormányzati közlések szerint az országban lévő összesen több mint ötszáz hasonló helyzetű példánynak már a fele kapott belföldi lajstromjelet.

Mint megírtuk, az erről szóló orosz törvény a közelmúltban lépett hatályba.