Címlap 2019

Éves cikkek: 2019

Júliusban közel 12 százalékkal kevesebb késés volt az európai légiközlekedésben

Minimális forgalombővülés mellett jelentősen, mintegy 12 százalékkal csökkentek a késések az európai légiközlekedésben az év hetedik hónapjában a tavalyihoz képest.

Kigyulladt egy UPS MD-11F hajtóműve, fél órára lezárták Varsó repterét

Fél órára felfüggesztették a varsói Chopin repülőtér érkező és induló forgalmát csütörtökön reggel hat óra után nem sokkal, mert a repülőtérre érkező áruszállító repülőgép hajtóműve kigyulladt.

Balesetet szenvedett az Ural Airlines Airbus A321-ese Moszkva közelében

Felszállás közben madarakkal ütközött az Ural Airlines Airbus A321-ese az orosz főváros közelében, a gép mindkét hajtóműve leállt, de a pilóták sikeresen le tudtak szállni a repülőgéppel egy mezőgazdasági területen, a földet érést mindenki túlélte.
video

Már készül az Air Canada első Airbus A220-asa

Az Airbus megkezdte az Air Canada első A220-300-as repülőgépének összeszerelését a kanadai Mirabelben működő gyárban.

Kipróbáltuk az Air Baltic Budapest és Riga közötti járatait

Az Air Baltic légitársaság meghívására kipróbáltuk a Budapest–Riga–Budapest útvonalat, amelyen kétféle repülőgéptípussal is utazhattunk.

Előkészítés alatt van az Airbus A350-1000ULR

Előkészítés alatt van az Airbus legújabb, ultrahosszú távú járatokat teljesíteni képes típusa, az A350-1000ULR, amellyel a Boeing 777X orra alá akar borsot törni az európai gyártó.

Minden Írországból induló tengerentúli járatát beszünteti a Norwegian

Minden Írországból induló tengerentúli járatát bezárja a Norwegian Air szeptemberben, a dublini bázis pedig megszűnik.

Airbus vs Boeing – Szélestörzsű géprendelések hónapja volt a július

A szélestörzsű gépekre leadott rendelések határozták meg az Airbus és a Boeing között folyó "verseny" hetedik fordulóját: júliusban az Airbus tovább növelte előnyét a géprendelések ás átadások terén is a Boeinggel szemben.

Nyomás utána: A Ryanair is indít járatot Odesszába

Nem sokkal az után, hogy a Wizz Air bejelentette odesszai járatnyitását, a Ryanair a magyar fapados után ment és a téli menetrend kezdetétől az ír diszkont is elindítja járatát az ukrán tengerparti városba.

Kabinnyomás-probléma miatt szakította meg útját Budapesten a Lufthansa járata

A járatot teljesítő Bombardier CRJ-900LR típusú repülőgép személyzete információink szerint a pilótafülke szélvédőjének repedése és kabinnyomás-csökkenés miatt döntött az út megszakítása mellett.

Bírósági határozat korlátozza a tüntetéseket a hongkongi repülőtéren

Bírósági határozattal próbálja korlátozni a működését megbénító tüntetést a hongkongi nemzetközi repülőtér, ahol több száz járatot töröltek az elmúlt két napban.

Több mint 40 éles riasztást kaptak már a magyar Gripenek a balti légtérben

Május óta már több mint 40 éles riasztásuk volt a Magyar Honvédség Gripenjeinek a balti légtérben.

LTB repülőgép-szerelő képzés

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Lépett a Lufthansa: növelik a Budapest és Stuttgart közti járatok számát

Jelentősen növeli a stuttgarti és hamburgi járatok számát az Eurowings Budapest irányába a jövő nyári menetrendi időszakban, miután a LOT múlt héten hasonló lépést jelentett be.

Az FAA önvizsgálatát kérte az amerikai közlekedési miniszter

A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szigorú átvilágítását kérte Elaine Chao amerikai közlekedési miniszter a szervezet új vezetésétől.

Újabb 150 millió fontos tőkeemelésről tárgyal a Thomas Cook

Újabb 150 millió fontos tőkeinjekcióról tárgyal a Thomas Cook, hogy biztosan túlélje a 2019/2020-as téli menetrendi időszakot, a pénz a kínai tulajdonostól érkezhet.

Megegyezett pilótáival a Lauda az új munkarendről

Elhárulhat az elbocsátások és stagnálás veszélye az osztrák Ryanair-leányvállalatnál: a Lauda pilótáinak többsége támogatta a cégvezetés szorosabb munkarendről szóló javaslatát, így létrejöhet a megegyezés.

Kedden is több száz járatot töröltek a hongkongi reptéren a tüntetések miatt

Több mint háromszáz járatot törölt a hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése helyi idő szerint kedden reggel, miután a légikikötőben ötödik napja ülőtüntetés zajlik.

Repülőgép festő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Izgalmas funkciókkal rukkolt elő a Google Flights

Új szolgáltatásokkal bővült a Google járatkereső weboldala: nyomon követhető a repülőjegy árak múltbeli alakulása, ár-értesítésekre lehet feliratkozni, a legérdekesebb azonban az “árgarancia” funkció, amely bizonyos esetekben visszatérítést is biztosít.

Ősszel repül át Ausztráliába John Travolta Boeing 707-ese

A színész által 2017-ben múzeumnak adományozott gépen közel két évnyi munkájába kerül a szakembereknek egyetlen repülés előkészítése.

Captain

ASL Airlines Hungary Kft.

4 milliárd dollár fölött jár a Boeing MAX-ok okozta légitársasági bevételkiesés

Az angol Lufton elemző cég kimutatása szerint meghaladta a 4 milliárd dollárt a Boeing 737 MAX forgalomból való kivonása miatt a légitársaságok bevételkiesése, a legtöbbet a China Southern veszhette.

A Qantas lesz az első áruszállító A321-es üzemeltető

A Qantas lesz az első légitársaság a világon, amely kereskedelmi forgalomba állítja az Airbus A321-es áruszállítóvá átalakított verzióját, az A321P2F-et

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőtéri utassegítő

ASU AMBULANCE Kft.

Hangármester

Aeroglobe Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Berendezés karbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Junior SOC Analyst

HungaroControl Zrt.

Védelmi ellenőr – cargo

Green Shield Kft.

AOG Recovery Technician (B1 and/or B2 Licensed)

Lufthansa Technik Budapest Kft.

DevOps Engineer

HungaroControl Zrt.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

WIZZ Management Trainee Program

Wizz Air Hungary Ltd.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Licensed Aircraft Engineer

Lufthansa Technik Budapest Kft.
Hirdetés
Translate »