Egy évtizede, 2008-ban indította el első Európán kívüli végszerelő üzemét az Airbus Kínában. A Tiencsinben működő gyáregység megnyitása óta már több mint 380 példányt adott át az A320-as család változataiból kínai, és a térségből érkező, nemzetközi megrendelőknek.
Az Airbus első Európán kívüli összeszerelő üzemének megnyitásával két fontos stratégiai célját is elérte, meg tudott felelni a repülőgépek iránt mutatkozó növekvő keresletnek, valamint globális szintre emelte a konszern gyártói hálózatának működését.
A tiencsini összeszerelőüzem egyike az Airbus négy keskenytörzsű gyártósorának a toulouse-i, a humburgi és a később megnyitott mobile-i (Alabama, USA) mellett.
Az első Tiencsinben összeszerelt Airbus A320-ast 2009-ben adta át az Airbus, 2019-re a gyáregység már havonta hat keskenytörzsű repülőgépet bocsát majd ki.
A gyáregység 2017. októberében adta át az első általa összeszerelt új generációs hajtóművekkel felszerelt A320neót.
A Tiencsin Szabadkereskedelmi Övezettel és a China Aviation Industry Corporation közösen, vegyesvállalati formában működtetett Airbus-gyáregységben mára több mint 730 munkatárs dolgozik.
A keskenytörzsű gyártósor mellett itt nyitották meg az Airbus első Európán kívüli szélestörzsű, A330-as átadó- és a gyártás végső szakaszait (kabinberendezés, festés, dokumentációk) lebonyolító Completion and Delivery Centre (C&DC) egységét is.
Az első A330-ast 2017 szeptemberében adta át a tiencsini üzem, mely az első évében hét szélestörzsű példányon végezte el a fedélzet berendezését és a repülőgép külső festését azok forgalomba állítását megelőzően.
A tiencsini üzem elégedett kuncsaftjai közé olyan neves és a térségben, valamint globálisan is meghatározó légitársaságok tartoznak, mint a Sichuan Airlines, a Beijing Capital Airlines, a Shenzhen Airlines, a Loongair, a China Eastern Airlines, a China Southern Airlines, az Air China és az Air Asia.