A Boeingnek havonta 1 milliárd dollárjába kerül a Boeing 737 MAX program még úgy is, hogy felfüggeszti a gyártást. Elemzők az amerikai gazdaság miatt is aggodalmukat fejezték ki.
Mint arról hétfő éjjel beszámoltunk, a Boeing a New York-i tőzsde zárása után bejelentette, hogy bizonytalan időre felfüggesztette a 737 MAX-ok gyártását, mivel a gép engedélyeztetése a vártnál is jobban elhúzódik. A Boeing rentoni üzemében két, egymástól független gyártósoron készültek a MAX-ok és a Next Generation példányok, utóbbiból a KLM kapja meg az utolsót még ebben az évben.
A MAX áprilisi repülési tilalma óta a Boeing havonta 42 példányt készített el, ezek ma a egyebek közt a rentoni, és az átadásra szolgáló Boeing Field-i parkolókban és forgalmi előtereken állnak. Összesen közel 400 737-es vár átadásra. A bejelentés szerint elbocsátásokra nem kerül sor, költség tehát akad bőven, a CNBC-nek nyilatkozó JP Morgan szakértő összesítése szerint azonban
a gyártónak havonta így is 1 milliárd dollárjába kerül a program,
amely már így is konszolidált érték, a gyártósorok üzemelésével, de az átadások leállásával 2 milliárd dollárt „égtett el” a Boeing minden hónapban úgy, hogy bevétel nem társult hozzá.
A bérköltség mellett a beszállítói hálózat életben tartására költhet egy nagyobb összeget a gyártó. Elemzők emiatt is aggódnak, a Boeingnek közel 600 cég szállít be különöző alkatrészeket a gépek összeszereléséhez, gyengélkedésük már országos szinten is érződhet.
Szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a Boeing az Egyesült Államok legnagyobb exportőre, így teljesítménye az amerikai gazdaság egészére kihatással van.