Bázist nyit Stockholm fő repterén a csőd széléről tavaly visszatáncoló Norwegian, a skandináv diszkont légitársaság az idei nyári menetrendben 54 útvonalon indít járatokat a svéd fővárosból, egyebek mellett Budapestre is.
Sikeres reorganizáció és adósságrendezés után a Norwegian tavaly május végén lépett ki a csődvédelemből, a légitársaság a világjárvány idén tavaszra várt visszaszorulásával azt tervezi, hogy fokozatosan újraépíti kapacitásait, és a nyári menetrendben már 270 útvonalra bővíti hálózatát.
A diszkont cég 54 útvonalon tervezi járatok üzemeltetését az idei nyári időszakban a svéd főváros fő légikikötőjéből, ehhez áprilisi kezdéssel 270 légiutaskísérőt toboroz arlandai bázisára.
A Norwegian tervei szerint az útvonalak között szerepel Budapest is, március 27-től hetente két alkalommal, csütörtökönként és vasárnaponként lehet majd repülni a légitársaság Boeing 737-800-asaival Stockholm-Arlanda és Budapest között.
Repülőjegyek egy irányba már foglalhatók ezen az útvonalon 50 és 100 euró közötti összegekért.
Nyilván nem véletlen egybeesés, hogy a Ryanair a napokban jelentette be: hetente négy járatot üzmeltet Arlanda és Ferihegy között március 27-től.
A Norwegian bázisának újranyitásával erősödik a diszkont légitársaságok versenye a reptéren, a Ryanair már jelen van, a Lufthansa-leány Eurowings pedig tavasszal nyitja meg bázisát. Az OAG adatai szerint a 2022-es nyári menetrendben 3,3 millió Arlandáról induló üléskapacitást kínálnak a low-cost légitársaságok, míg ez a szám a járvány előtt 3 millió volt a Routes Online híre szerint.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Norwegian már a járvány kitörése előtt is közel volt a csődhöz, anyagi helyzete a túl nagy arányú és túl gyors bővülés miatt megroppant. A pandémia következtében egy időre a teljes cég leállt, majd 2020 decemberében csődvédelembe vonult, és a vezetők úgy döntöttek, a hosszútávú járatokat már nem indítják újra.
A légitársaság lemondta az összes Airbus és Boeing repülőgépre szóló megrendelését, majd tavaly május végén kijött a csődvédelemből. Ezután meglepetésre menesztették az addigi vezérigazgatót, Jacob Schramot, helyét a korábbi pénzügyi vezető, Geir Karlsen vette át.