Új szakaszába lép az Airbus jövőbeli keskenytörzsű repülőgépeit megalapozó kutatás-fejlesztési programja: egy átalakított A321neóval a mostaninál jóval nagyobb fesztávolságú szárnyak előnyeit vizsgálja majd valós repülési körülmények között, és egy A380-asra szerelt CFM open fan hajtómű tesztjeit is előkészíti.
Az Airbus a következő három évben megtervezi, legyártja és repülési teszteken értékeli azokat a szárnyhosszabbításokat, amelyek a vállalat jövőbeli keskenytörzsű repülőgépeihez fejlesztett Wing of Tomorrow program fontos mérföldkövét jelentik.
A több méter hosszú szárnyvégeket egy A321neo repülőgépre szerelik fel, amelyen különböző szárnygeometriák viselkedését vizsgálják valós repülési körülmények között. A teszteken alkalmazott elemek a felhajtható szárny teljesen kinyitott állapotát szimulálják, miközben egy összetett mérőrendszer rögzíti a szerkezet viselkedését, valamint azt, hogy a megnövelt fesztávolság milyen hatással van a repülőgép irányíthatóságára és teljesítményére.
A gyártó jelenleg digitális modellezéssel és szélcsatorna-kísérletekkel véglegesíti a szárnyhosszabbítások kialakítását, mielőtt azok repülési tesztjeit megkezdenék.
Az Airbus szerint a valós körülmények között gyűjtött adatok kulcsfontosságúak a hosszabb szárnyak alkalmazásával járó műszaki kockázatok csökkentéséhez és a konstrukcióban rejlő lehetőségek teljes kiaknázásához.

A Wing of Tomorrow program célja hosszabb, könnyebb és karcsúbb, szénszálas kompozitból készült szárnyak fejlesztése, amelyek javítják az aerodinamikai hatékonyságot, és csökkentik az üzemanyag-fogyasztást.
A szárnyhosszabbításokat az Airbus egyesült királyságbeli Wing Technology Development Centre létesítményében szerelik össze, a repülési kísérleteket pedig Toulouse-ban hajtják végre.
A vállalat korábban már három, egyenként 17 méter hosszú, földi vizsgálatokra szolgáló szárnydemonstrátort épített, amelyek segítségével a nagyobb fesztávolság előnyeit, valamint több mint száz új gyártási és összeszerelési technológia alkalmazhatóságát vizsgálta.
Az Airbus emellett a hajtómű-technológiák terén is folytatja a következő generációs megoldások fejlesztését.
A vállalat a CFM International RISE (Revolutionary Innovation for Sustainable Engines) programjában készül egy nyitott ventilátorlapátos (open fan) demonstrátor repülési tesztelésére, amelynek hordozóplatformja egy Airbus A380-as lesz.

A teszteket még ebben az évtizedben elindítják a tervek szerint.
A koncepció célja, hogy a mai keskenytörzsű repülőgépek hajtóműveihez képest mintegy 20 százalékkal csökkentse az üzemanyag-fogyasztást és a szén-dioxid-kibocsátást, miközben megőrzi a hagyományos kétáramú gázturbinák biztosította utazósebességet. A CFM RISE programról itt írtunk bővebben.
Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója korábban közölte, hogy az A320neo család utódja teljesen új konstrukció lesz, amely a 2030-as évek második felében állhat szolgálatba, a cél az, hogy 25-30 százalékkal kevesebb legyen az üzemanyag-fogyasztása a jelenlegi típusokhoz képest.
Amint korábban megírtuk, régóta rebesgetik, hogy az Airbus fejlett aerodinamikai jellemzőkkel tervezett, kompozit anyagokból készült szárnnyal újítaná meg legnépszerűbb típusát, az A321neo-t, de az új szárny hosszabb távon akár egy teljesen új keskenytörzsű típuscsalád alapjaként is szolgálhat.




















