Az év második felében indul újra a Boeing 787 Dreamlinerek átadása, a 737 MAX 10 tanúsításánál azonban újabb komplikáció merülhet fel.

A már forgalomban lévő és átadás előtt álló Dreamlinereknél 2019-ben és 2020-ban felfedezett, különböző szerkezeti és minőségi problémák miatt a gyártó 2020 októberétől a következő év áprilisáig, majd néhány példány átadását követően 2021 májusától a hatóság utasítására újra felfüggesztette a típus átadásait. Az FAA idén februárban megvonta az egyes példányok légialkalmassági tanúsítványának kiállítási jogát a gyártótól.

A Reuters több jól értesült forrásra hivatkozva azt írta:
a Boeing arról tájékoztatta a légitársaságokat és a típus beszállítóit, hogy az átadások a második félévben indulnak újra, bár ezt hivatalosan sem a gyártó, sem az FAA nem kommentálta.

Forrás: Boeing

A gyártó részéről az óvatosság azért is indokolt, mert a korábban közölt céldátumokat rendre nem tudták tartani, azonban a Reutersnek nyilatkozó és a folyamatokat ismerő szakértő szerint reálisnak tűnik, hogy a harmadik negyedévre elháruljon minden akadály.

Bonyolódik a MAX 10 tanúsítása

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing 737 MAX legnagyobb befogadóképességű változata, a MAX 10 tanúsítására korábban az idén december végi határidőt tűzték ki, de egyelőre kétséges, hogy ezt tudja-e teljesíteni a gyártó, ugyanis újabb problémával szembesülhet az amerikai keskenytörzsű programja a Seattle Times hosszú elemzése szerint.

Egy 2020 december végén elfogadott amerikai törvény szerint ugyanis 2022 decemberétől a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) csak olyan típusra bocsáthat ki légialkalmassági tanúsítványt, amely rendelkezik a repülőgép egyes rendszereinek hibáit jelző, figyelmeztető, valamint a problémák priorizálásában, kezelésében és elhárításában a pilótákat segítő, integrált rendszerrel.

A Boeing 737 MAX azonban az évtizedekkel ezelőtt kifejlesztett, korábbi 737-esekről továbbörökített, általában ECAS vagy EICAS (Engine Indicating and Crew Alerting System) néven hivatkozott rendszerrel rendelkezik, amely nem felel meg az említett törvény előírásainak.

Ha a MAX 10 tanúsítása nem történik meg decemberig, a gyártónak ki kell dolgoznia az előírásoknak megfelelő, modern rendszert, a fejlesztés, megvalósítás, tesztelés és tanúsítás pedig vélhetően további időt és sok pénzt igényelne.

Emellett egy ilyen szintű módosítás a pilóták oktatásának jelentős változtatásával is járna.

Ugyancsak problémát jelent, hogy mivel a már forgalomban lévő MAX 8 és 9, illetve a még december előtt forgalomba álló 7-es változatokon nem lenne kötelező a továbbfejlesztett rendszer alkalmazása, ebben az esetben a MAX 10-esen az NG sorozattól és a MAX család más tagjaitól is eltérő képzéssel dolgozhatnának a pilóták.

Forrás: Boeing