Az oltási programok lassúsága és a határnyitások elhúzódása miatt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) gyengébb idei utasforgalomra számít a tavaly decemberi becsléshez képest, mégis optimista, mert hatalmas igényt mérnek a repülés iránt.

Brian Pearce, a szervezet hamarosan leköszönő vezető közgazdásza online konferencián azt mondta, tavaly decemberben még azzal számoltak, hogy az idei átlagos felkínált kapacitás a fele lesz a 2019-es szintnek, most már csak 43 százalékra számítanak.

Fotó: AIRportal.hu

A bővülés elsősorban a belföldi forgalomban várható, Kínában és az Egyesült Államokban összességében idén nagyobb lehet a felkínált kapacitás, mint 2019-ben, az USA-ban már idén elkezdhetnek nyereséget termelni a légitársaságok. A legrosszabb helyzetben Európa van, a kontinensen belüli forgalom idén 60 százalékkal maradhat el a két évvel ezelőtti szinthez képest.

Becslések szerint a legkorábban, idén júliusban az Egyesült Királyság és az USA nyithatja meg határait, a nagyobb európai államok ősszel, Kína csak jövő tavasszal kezdhet el külföldi turistákat fogadni.

Ez a légitársaságok anyagi helyzetére is komoly hatással lesz, számítások szerint idén a cégek összesített vesztesége 47 milliárd USA dollár lehet, mintegy 10 milliárddal több a korábbi előrejelzéshez képest.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ez ugyanakkor jelentősen kedvezőbb adat, mint a tavalyi 125 milliárd dolláros összesített veszteség.

Fotó: Budapest Airport/Baranyi Róbert

A fő problémát azonban Brian Pearce szerint az okozza, hogy a légitársaságok eladósodottsága 220 milliárd dollárral 700 milliárd közelébe emelkedik.

Emiatt a cégek hiába lesznek jövőre nyereségesek, a készpénzt és a profitot törlesztésre kell költeniük éveken keresztül, így például flottamegújításra is jóval kevesebb juthat.

Willie Walsh, az IATA új vezérigazgatója, az International Airlines Group (IAG) korábbi vezetője a romló kilátások ellenére optimizmusának adott hangot, mert az eddigi tapasztalatok szerint hatalmas az igény a repülés iránt, amit csak a határzár tart vissza. Ha az országok lazítják a beutazási szabályokat, hatalmas mennyiségű foglalásra lehet számítani.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy nagyon sok ország PCR-teszthez köti a beutazást, amely rendkívül drága, ezért ezek árának csökkentését kérte.