Sürgősségi légialkalmassági direktívát tett közzé a kanadai közlekedési hatóság, miután a robotpilóta felszállás közbeni véletlen bekapcsolásakor több alkalommal is átesésközeli helyzetbe kerültek Airbus A220-as gépek.
Már 38 olyan esetről tudnak a hatóságok, amikor a személyzet a tolóerő-automata helyett tévedésből a robotpilótát indította el felszállás közben. Többségében nem lett súlyos következménye ennek, azonban két alkalommal majdnem katasztrófához vezetett a kapcsolók összetévesztése.
A robotpilóta bekapcsolása 120 méter (400 láb) magasság alatt bár nem engedélyezett a repülőgép üzemeltetési kézikönyve szerint, szoftveresen a rendszer ezt nem tiltja le.
Ezért előállhat olyan helyzet, hogy megfelelő sebesség esetén a véletlenül bekapcsolt robotpilóta az előre beállított érték szerint próbálna emelkedni, akár már a V1 (elhatározási) sebesség elérése előtt.
Ha ezt a személyzet nem kezeli időben, akkor a gép farokrésze a futópályához érve megsérülhet, rosszabb esetben pedig a gép a szükséges sebességnél (Vr) korábban elemelkedhet a földtől, amely áteséshez és így akár lezuhanáshoz is vezethet.
A vizsgálatok alapján felszállás közben a tolóerő automata különböző okokból, például eltérő sebesség- vagy légnyomásadatok következtében lekapcsolt. Miközben a pilóták megpróbálták újra üzembe helyezni, véletlenül a közvetlenül felette található robotpilóta gombját nyomták meg.
Az üzemeltetési kézikönyv alapján 110 km/h (60 csomó) sebesség felett és 400 láb magasság alatt nem lehetne újra aktiválni a tolóerő-automatikát. Az esetek után ezt tovább szigorították, és a sürgősségi direktíva alapján a pilóták a gázkarok felszálló teljesítményre állítása után már csak a 400 láb föld feletti magasság elérése után nyúlhatnak a kezelőpanel gombjaihoz.
Ezen felül a kézikönyv tartalmaz egy figyelemfelhívást is a fennálló problémára. Ezeket azonban egyelőre csak ideiglenes intézkedésnek szánják a hatóságok, amíg a problémát a gyártó meg nem oldja.