Címlap Címkék Airbus A321XLR

Címke: Airbus A321XLR

Az A321LR lehet a Boeing 757-esek váltótípusa a Unitednél

Az európai gyártó megnövelt hatótávú keskenytörzsűje, az A321LR léphet a húsz évesnél is öregebb 757-esek helyébe a Unitednél. A Boeing egyelőre húzza-halasztja az új közepes típusának, a 797-esnek a bejelentését, így az európai gyártó még több, a Boeing 757-esek váltótípusát kereső vevőt orozhat el az amerikaiaktól.

Öt év múlva érkezhet a továbbfejlesztett A321LR

A kanadai Air Transat vezetője közölte, hogy az Airbus jelzései szerint 2023-ban állhat forgalomba az egyelőre csak hírekben szereplő, még nagyobb hatótávolságú és befogadóképességű A321XLR.

A321XLR-rel repülne Európába a JetBlue

Az Airbus még csak belengette, de a JetBlue máris rábukott az A321LR-nél is nagyobb hatótávolságúnak mondott XLR verzióra, amellyel a népszerű nyugat-európai városokba repülne.

Boeing 757-utód: céldátum már van, döntés még nincs

Ragaszkodik a 2025-ös forgalomba állítási céldátumhoz, de a program hivatalos indításával nem siet a Boeing. A gyártó szerint nem maga a repülőgép lesz forradalmian új, hanem a mögötte lévő gyártási technológia. Eközben az Airbus boszorkánykonyhájában is forralnak valamit.

Még tovább növelné az A321-es hatótávját az Airbus

Még tovább növelné az Airbus az A321LR-ek hatótávját, hogy konkurenciát állítson a még csak papíron létező Boeing 797-esnek. A cél, hogy az észak-amerikai légitársaságok ezt válasszák a 797-es helyett.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép szerelő tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Planning Officer

Skyways Technics

Légiforgalmi rendszer-tervező

HungaroControl Zrt.
Hirdetés
Translate »