Címlap Címkék Bűncselekmény

Címke: bűncselekmény

video

Lövöldözés volt a chilei főváros repülőterén

Egy végül sikertelen fegyveres rablási kísérlet zajlott a LATAM Boeing 787-ese és a Delta Airbus A350-ese közelében a légikikötő forgalmi előterén.

Klímaaktivisták hatoltak be a müncheni és berlini reptérre

A müncheni repülőtér üzemeltetőjének közlése szerint az északi futópályán és a hozzá kapcsolódó gurulóutakon 10 óra előtt mintegy háromnegyed órára fel kellett függeszteni a forgalmat, miután a klímaaktivisták behatoltak a területre.

Egy útmegszakítás után 28-an próbáltak eltűnni a barcelonai reptéren

Színlelt utasrosszullét miatt szakította meg útját Barcelonában a Pegasus Airlines Marokkóból Törökországba tartó repülőgépe, a légikikötőben 28 utas hagyta el a fedélzetet és próbált meg elmenekülni, felüknek sikerült is.

Egy zavart férfi mászott be a budapesti repülőtér kerítésén

Egy zavart férfi jutott be a budapesti repülőtér területére hétfőn este, a fegyveres biztonsági őrök elfogták, de az 1-es futópályát rövid időre le kellett zárni az esemény miatt.

Huszonkettedszer is lekapcsolták az amerikai „Repülős Gizit”

Ismét letartóztatták a 69 éves Marilyn Hartmant, aki az elmúlt években számos alkalommal jutott be amerikai repülőterekre és szállt fel jegy nélkül járatok fedélzetére.

Lézerrel vakították el a kapitányt, visszafordulás lett a vége

Az elkövetőt megtalálták és őrizetbe vették a hatóságok.

Jelentős károkat okoztak a Greenpeace-aktivisták, feljelentést tett az Air France

Feljelentést tett az Air France a Greenpeace-vandálok akciója miatt, amelyben a légitársaság egyik Boeing 777-esét összefestették a reptér területére létrákkal bemászó aktivisták.
video

Egy letárolt Boeing 777-est rongáltak meg „környezetvédő aktivisták” Párizs-CDG-n

A megjelent felvételek szerint a repülőgép törzsét zöld festékkel festették le, a csoport egyes tagjai létrákkal a szárnyra és vélhetően a repülőgép törzsének tetejére is felmásztak.

Csempészés miatt letartóztatták Amerikában az Aeroflot több alkalmazottját

Volt és jelenlegi Aeroflot-dolgozókat tartóztatott le az FBI, mert a gyanú szerint több tízmillió dollár értékben csempésztek lopott elektronikai termékeket Oroszországba.

A hátsójában aranyat csempésző férfit fogtak egy indiai reptéren

Bizarr csempészet miatt tartóztattak le egy férfit Dél-Indiában: a gyanúsított a végbelében fuvarozta az 1 kilónyi aranyat, ez volt egy hét alatt a hetedik illegális nemesfém-behozatal.

Felelőtlen drónozók veszélyeztették a légiforgalmat

A drónok a repülőtér több területét érintve a futópályákat és az irányítótornyot is megközelítették, szándékosan zavarva és veszélyeztetve a légi közlekedést.

Több millió eurót raboltak el az Austrian gépéről a tiranai repülőtéren

Fegyveres támadók hatoltak be a tiranai repülőtér területére kedden és egy közel tízmillió eurós készpénzszállítmányt raboltak el az Austrian Airlines Bécsbe induló Airbus A320-as repülőgépéről. 

Lézerfénnyel próbáltak megzavarni egy Ferihegyre leszálló gépet

Lézertámadás ért egy budapesti repülőtérre leszálló Eurowings-járatot kedden este, a pilóták jelentették az eseményt a HungaroControlnak, a fedélzeten utazó egyik olvasónk videót is készített az esetről.

Robbanószerkezetet tartalmazó, elhagyott csomagok Heathrow-n és London-City-n

A rendőrség megerősítette, hogy a mindhárom csomagban gyújtó/robbanószerkezet volt.

Kiterjesztik a no-drone zónát a repülőterek körül az Egyesült Királyságban

Kiterjesztette a repülőterek körüli "no-drone" zónát a brit kormány, miután egyre többször zavarják meg a vezető nélküli szerkezetek a légikikötők forgalmát.

Heroint csempészett Ausztráliába a Malindo Air két dolgozója

Heroincsempészés miatt tartóztattak le két légiutas-kísérőt Ausztráliában, a Malindo Air alkalmazottai a testükre erősítve szállították a kábítószert.

Hat perc alatt ötmillió dollárt raboltak egy Lufthansa-gépről Sao Paulóban

Fegyveresek elraboltak ötmillió dollár készpénzt a Lufthansa légitársaság egyik teherszállító repülőgépéről a Sao Pauló-i Viracopos repülőtéren.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Elektrikus hibaelhárító

Budapest Airport Zrt.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Szolgálatvezető

HungaroControl Zrt.

Short Term Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Operations Officer

Fly-Coop Kft.

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.

Repülőgép festő-fényező tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

AMO Quality Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Service Design Specialist

Budapest Airport Zrt.

EASA B1-es tapasztalt repülőgép-szerelő

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Operatív védelmi járőr

Bud Security Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőgép-szerkezetjavító és oktató

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repüléstájékoztató

Győr Pér Repülőtér Kft.

OCC Logistics Agent

Wizz Air Hungary Ltd.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »