Címlap Címkék Előrejelzés

Címke: előrejelzés

Rontotta a féléves légiforgalmi kilátásokat az Eurocontrol

A következő fél évben, jövő év februárjáig 50-55 százalék körüli szinten stagnálhat majd a gépek száma a 2019-eshez képest, és a kieső bevétel is nagyobb lehet az eddig vártnál.

A tervezettnél kisebb forgalomra számít ősz elején a Eurocontrol

Az előzetesen becsülthöz képest naponta nagyjából 3 ezer járattal kisebb lehet a forgalom Európa légterében, az egyre szigorodó utazási szabályok miatt.

Csak 2024-re érheti el az utasforgalom a járvány előtti szintet

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) frissített tanulmánya a korábbinál lassabb növekedési tendenciát mutat: úgy tűnik, az eddig becsültnél egy évvel később érheti el a légi utasforgalom a járvány előtti szintet.

Európában az ultrafapadosok és a közepes méretű repterek lehetnek a nyerők

Európában az ultrafapados modell lehet meghatározó a közeljövőben, ezt a nemzeti légicégeknek juttatott állami támogatások sem befolyásolják, és a legnagyobb, illetve a kisebb repterek is nehéz időszak elé néznek.

Ezreket küldenek el az Emirates-től, évekig súlyos veszteségek lehetnek a légicégeknél

Elkezdődtek az elbocsátások az Emiratesnél, két év alatt 100 milliárd dollárt veszíthetnek a légicégek. Siralmas értékesítési adatokat közölt az Airbus és a Boeing, 5 milliárd dolláros állami segítséget kapott a Cathay Pacific.

Feltételekkel 2022-re helyreállhat a forgalom Budapesten

Legkorábban 2022-re állhat vissza a forgalom a Liszt Ferenc-reptéren, ha nem lesz második hulláma a járványnak és addigra nem lesz recesszió a gazdaságban - mondta Kam Jandu kereskedelmi igazgató.

Már 300 milliárd dollár felett a becsült bevételkiesés a légicégeknél

Az elmúlt hetek fejleményei és az újabb gazdasági kilátások miatt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a korábbi 252 milliárd USA-dollár helyett most már 314 milliárddal csökkenő bevételt számol a légitársaságoknál.

Jobb évet vár az áruszállításban is az IATA

Az áruszállításban is kedvezőbb évet vár jövőre a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), de egyre nagyobb az esély a csődökre.

IATA: könnyebb év lehet 2020 a légitársaságok számára

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint 2020-ban kedvezőbb gazdasági környezetben működhetnek a légitársaságok, de Európában nem lehet kizárni a további konszolidációt.

Tíz év alatt 10 ezer új pilótára van szüksége a Unitednak

Az Airbus és a Boeing is évről évre nyilvánosságra hozza, hogy mennyi új pilótára lenne szükség, de most egy légitársaság vallott arról, mennyi szakembert kell felvennie a következő 10 évben.

39 ezer repülőgépre lát igényt az Airbus a következő 20 évben

Frissítette kilátásait az Airbus, 2038-ig a repülőgépgyártó összesen 39 ezer új repülőgépre lát igényt, a szolgálatban lévő flotta a mai több mint kétszerese lehet. 

Turbulens 2019-es évre számítanak a öböl-menti légitársaságok

Az emírségekbeli légitársaságok 2018-hoz képest az idén némileg nehezebb évre számítanak, de bíznak abban, hogy a folyamatos keresletnövekedés kisegíti őket a nehezebb helyzetben is.

Gyengülhet a kereslet a szélestörzsű repülőgépek iránt

A Deloitte elemzőcég szerint a következő években a gyártók csúcsra járatják az összeszerelést, de különböző okok miatt 2019-ben nem lesz nagy kereslet a szélestörzsűekre.

Végre valaki, aki nem aggódik a Brexit miatt: a Boeing

Szinte nincs olyan légiközlekedési iparági résztvevő, aki ne aggódna a Brexit miatt. Szinte, ugyanis van egy valaki, aki szerint az ő üzletét nem fogja jelentősen rontani a folyamat: a Boeing.

EU: minden légiközlekedési szereplőnek együtt kell dolgoznia a problémák megoldásán

Az Európai Unió és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közös munkára hívja fel a légiközlekedési iparág résztvevőit, mert csak így lehet megoldani az európai légiközlekedés problémáit.

Airbus: ezermilliárdos üzlet van a kínai légközlekedéi piacban

Az Airbus a következő húsz évben mintegy ezer milliárd euróértékben számít géprendelésre Kínából, ez a globális piac 19 százalékát teszi ki.

IATA: 20 év alatt 8,2 milliárdra nő a légi utasforgalom

Húsz év múlva 8,2 milliárd ember utazhat repülőgéppel a világon, az utasforgalom évente átlagosan 3,5 százalékkal emelkedhet.

Boeing: 20 év alatt megduplázódik a cargo piac

A Boeing előrejelzése szerint a következő 20 évben a mai duplájára növekedik majd a légi áruszállítási üzletág.

A Boeing 2700 milliárd dolláros bizniszt lát Kínában

A Boeing a következő 20 évben 2700 milliárd dolláros üzletet lát a kínai piacban, mivel a folyamatosan erősödő középosztály növeli az utazási igényeket.

Minden eddiginél magasabbra emelte a várható pilótaigényt a Boeing

Minden eddiginél magasabb szintre emelte a Boeing a következő húsz évre várható pilótaigény szintjét, ami azt jelenti, hogy az eddig becsültnél is több pilótára lesz szükség, miközben már most is sok helyen akadályozza a növekedést a szakemberek hiánya.

Túl van a bővülési ütem csúcsán a cargopiac

Túl van a bővülési ütem csúcsán a cargo piac, az év második felében az eddigieknél szolidabb, 3-4 százalék alatti növekedés vár a szektorra.

IATA: a gyógyszerek és az e-kereskedelem hajtják a cargo ipart 2018-ban

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint 2018-ban jelentősen csökken majd az áruszállítási üzletág teljesítménye, a szektort a gyógyszeripar és az e-kereskedelem fogja hajtani.

Kereskedelmi háborútól tart az IATA

Kereskedelmi háborútól tart a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség, ha Donald Trump valóban szankciókat vezet be egyes termékek importjára. Mindez pedig az áru- és utasforgalmat is érinteni fogja.

Nagy hatótávú lézerradarral a turbulencia ellen

A Boeing és a japán űrhivatal közösen fejleszt magaslégköri turbulenciát előrejelző lézerradart, amelyet hamarosan egy 777-esen ki is próbálnak.

Négyezer gépre lát igényt a Boeing Délkelet-Ázsiában

A Boeing frissített előrejelzése szerint a Délkelet-ázsiai régióba a következő 20 évben 4200 gépre lehet igény 650 milliárd dollár értékben, és a folyamatosan, nagy ütemben fejlődő utasforgalom miatt ez a szám is tovább emelkedhet.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Navigator Assistant Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Kutatás-fejlesztési szakértő

HungaroControl Zrt.

Éjszakai árufeltöltő-eladó

Memories of Hungary Kft.

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Áramlásszervező

HungaroControl Zrt.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Crew Control Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Erősáramú villamosmérnök

Budapest Airport Zrt.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Raktáros

Memories of Hungary Kft.

Planning Officer

Skyways Technics

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Technical Services Engineer

Skyways Technics
Hirdetés
Translate »