Címlap Címkék Koronavírus-járvány

Címke: Koronavírus-járvány

A koronavírus-járvány (COVID-19) okozta krízis a légiközlekedésben

A koronavírus-járvány (COVID-19 / SARS-CoV-2) megfékezése érdekében elrendelt utazási korlátozások súlyos krízist okoznak a légiközlekedésben és a légiforgalomban, valamint a légitársaságok és repülőterek működésében.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos, a légi utazást és a légiközlekedést érintő összes hírünk itt olvasható.

A nehézségek ellenére az IATA szerint a légiközlekedés jó állapotban van és fejlődik

A nemzetközi szervezet úgy becsüli, hogy az utasforgalom az év végére a 2019-es szint 83 százalékát érheti el, az infláció és az olajár emelkedése ellenére is.

Történetének legjobb eredményét érte el tavaly a Qatar Airways

A járvány kezdete óta a dohai cég lett a legnyereségesebb a világ légitársaságai között, miután rekordmértékű profitot ért el.

Mégis visszatérhet a Lufthansa néhány A380-asa

A növekvő utasforgalom miatt hírek szerint 4 vagy akár 8 Airbus-óriásgépét is újra üzembe állíthatja a cég, de alternatívaként Boeing 777-300ER-eket is beszerezhet.

Egymillió felett volt májusban az utasok száma Ferihegyen

Közel egymillió-százezer utast kezeltek 2022 ötödik hónapjában Budapesten, ez már csak 22 százalékkal marad el a járvány előttitől, a légiáru-mennyiség kiugró növekedése megtört.

Vasárnaptól már nem kell Covid-teszt a turistáknak az USA-ba lépéshez

Június 12-től negatív eredményű koronavírus-teszt vagy gyógyultsági igazolás nélkül is beutazhatnak a repülővel érkező külföldiek, de oltás továbbra is kell.

Ezernél is több járatát törli júliusban a Lufthansa és a Eurowings

A német légitársaság az európai légiközlekedésben általános munkaerőhiány miatt szintén kénytelen visszafogni kapacitásait a nyári csúcsidőszakban.

Rekordnyárra és erős növekedésre készül veszteséges éve után a Wizz Air

Erős nyári utasforgalomra készül a Wizz Air, 21 darab A320neo helyett nagyobb A321neókat kér, öt év múlva pedig már több mint 380 repülőgépe lesz, amelynek 12 százaléka nagy hatótávú XLR-változat.

Újraindult a Lufthansa Debrecen – München járata

Két év kényszerszünet után újraindult a Lufthansa München és Debrecen közötti járata, amely mostantól hetente négy alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap közlekedik.

Növekvő forgalom és bevétel mellett ismét veszteséges évet zárt a Budapest Airport

Az utasforgalom 20, a légiáru mennyisége pedig 36 százalékkal növekedett tavaly 2020-hoz képest a Liszt Ferenc reptéren, az üzemeltető árbevétele elérte a 143 millió eurót, amely 25 millióval több az előző évinél, eközben 22 millióval 87,6 millióra csökkent a vesztesége.

Egymilliárd dollárra faragta le veszteségét az Emirates-csoport

Jelentős bevételnövekedésről számolt be 2021-22-es pénzügyi jelentésében az Emirates Group, vesztesége csökkent az előzőhöz képest, az Európában is terjeszkedő Dnata földi kiszolgáló leánycég pedig újból nyereséges lett.

Közös holdingba kerül a kolumbiai Avianca és a brazil Gol

A fő részvényesek megállapodtak arról, hogy egy cég alá szervezik a két légitársaságot, és ezzel létrehozzák Latin-Amerika egyik vezető légiközlekedési csoportját.

Megszűnik az általános repülőtéri és fedélzeti maszkviselés az Európai Unióban

Május 16-tól nem kell maszkot viselnie az utasoknak és a személyzetnek az EU-s reptereken és járatokon, de a helyi szabályok ettől eltérhetnek.

Személyzethiány miatt 4000 járatát törli a SAS nyár végéig

A Scandinavian Airlines a május, június, július és augusztus hónapokra tervezett 75 000 járatának több mint 5 százalékát kénytelen törölni.

Csaknem 1 millió utas fordult meg Ferihegyen áprilisban

Közel 1 millió utast kezeltek 2022 negyedik hónapjában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a légiáru mennyisége pedig 17 ezer tonna felett volt.

Végszükség esetén újra forgalomba állítaná A380-asait a Lufthansa

A Boeing 777X csúszása miatt több lehetőséget is mérlegel a Lufthansa, a legvégső az A380-asok visszatérése, a cégvezető szerint a dráguló olaj többletköltsége megjelenik a repülőjegyek árában is.

Egyesül Kolumbia két nagy légitársasága

Az Avianca és a fapados Viva az egyesülés után is megtartja külön arculatát és stratégiáját, csak tulajdonosaik olvadnak össze.

A járvány előttinél nagyobb bevétele lehet az amerikai légicégeknek

A második negyedévben a nagy amerikai légitársaságok még úgy is túlszárnyalhatják a 2019-es azonos időszak bevételeit, hogy a felkínált kapacitás elmarad az akkorihoz képest.

Vége a kötelező maszkviselésnek az USA repterein és a járatok többségén is

Egy bírósági döntést követően megszűnt a maszkviselési kötelezettség az amerikai reptereken és a járatok fedélzetén, a légitársaságok üdvözölték a döntést.

Növekvő utasforgalom és rekord árumennyiség Ferihegyen márciusban

Közel 800 ezer utast kezeltek 2022 harmadik hónapjában a Liszt Ferenc repülőtéren, a légiáru mennyisége pedig 19 786 tonna volt, ami ismét történelmi rekordot jelent.

Hamarosan vége az utasgépek áruszállítóként való használatának az EU-ban

Az európai üzemeltetők 2022. július 31. után már nem használhatják áruszállításra a részben erre átalakított utasszállító repülőgépeiket.

A járvány előtti forgalom 84 százalékára számít idén az Eurocontrol

A negatív hatások ellenére folyamatosan bővülő, átlagosan a 2019-es szint 84 százalékát elérő járatszámot becsül az idei évre az európai forgalomszervező.

Hőkamera alkalmazása miatt megbírságolták Belgium két legnagyobb nemzetközi repülőterét

Az adatvédelmi szabályok megsértése miatt a hatóság bírságot szabott ki a brüsszeli Zaventem és a charleroi-i repülőtérre, amiért a járvány elleni küzdelem jegyében testhőmérsékletet mértek.

Kilépett a csődvédelemből az Aeromexico

A mexikói nemzeti légitársaság kilépett a 2020 nyara óta tartó Chapter 11 eljárás alól, a következő öt évben 5 milliárd USA-dollár értékű forrásból fejleszti flottáját és működésének hatékonyságát.

A holland légitársaságok nem kérnek többet a maszkviselésből

Konfrontációt szült az ország légitársaságai és kormánya között a maszkviselési szabályok módosítása, a cégek attól tartanak, hogy sok balhézó utas lesz.

Péntektől minden beutazási korlátozás megszűnik az Egyesült Királyságban

Március 18-án brit idő szerint hajnali 4 órától a külföldről érkezőknek nem kell kitölteniük az utasazonosító űrlapot, és senkinek nem kell koronavírus-tesztet végeztetnie.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Légiforgalmi rendszer-tervező

HungaroControl Zrt.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Planning Officer

Skyways Technics

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép szerelő tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.
Hirdetés
Translate »