Címlap Címkék Légitársaságok

Címke: légitársaságok

Gyorsabb kártalanítást vállaltak európai légitársaságok

Megállapodást kötött az Európai Bizottság 16 légitársasággal, hogy biztosítják a minél előbbi visszatérítést és a közvetítőnél vett jegyeknél a direkt kapcsolatfelvételt is.

Még mindig az optimista becslésnél jobban alakul az európai légiforgalom

Továbbra is várakozásokon felül teljesít az európai légiforgalom a Eurocontrol adatai szerint, már kevesebb mint 30 százalék hiányzik a 2019-es szinthet képest.

Saját Covid-alkalmazást vezet be a Lufthansa is

Újabb cég adott ki saját Covid-alkalmazást, a Lufthansáé a teszteredményeket, illetve oltás esetén annak meglétét is igazolja a hatóságok felé és a reptéri utaskezelésnél.

A fapadosok jobb helyzetben lehetnek majd a válság után is

Az IATA szerint a diszkont légitársaságok könnyebben vészelhetik át a járvány miatti krízist, és még utána is jobb helyzetben lehetnek, mint a hagyományos fuvarozók.

A repülőgépgyártók is aggódhatnak a koronavírus-járvány miatt

A légitársaságok egymás után kérik a repülőgépgyártókat, hogy ütemezzék át az új példányok átadását a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt: a három legnagyobb gyártó különböző okokból járhat nagyon rosszul.

Ezek a leginkább családbarát légitársaságok

Az Etihad Airways lett a leginkább családbarát légitársaság egy felmérés szerint, amely a kisgyermekes utazás szempontjából készített rangsort, a listára egyetlen diszkont légitársaság is felkerült.

Hét légitársasági ötlet, amely nem sokáig élt

Vannak, voltak és lesznek is elvetemült ötletek arra, hogyan dobják fel a légitársaságok vagy turisztikai cégek az utazási élményt, ezek közül mutatunk be néhányat.

Állami kompenzációt kaphatnak az orosz légitársaságok a magasabb kerozinárak miatt

Közvetett elnöki utasításra a közlekedési minisztérium büdzséjéből segíthetik meg az ország légitársaságait.

Elégedetlenek az európai légiforgalmi irányítás számára kitűzött célokkal a légitársaságok

A légitársaságokat tömörítő szervezetek közös közleménye szerint nem elég szigorúak az európai légiforgalmi szolgálatok számára a következő öt évre kitűzött célok.

CAPA: 2020-ra nyereséges lehet az indiai légiközlekedési iparág egy része

A CAPA légiközlekedési tudásközpont elemzése szerint 2020-ra a most súlyosan veszteséges indiai légiközlekedési iparág fenntarthatóan nyereséges lehet a kerozinárak mérséklődése és az emelkedő jegyárak miatt.

IATA: a földi kiszolgáló, a stewardess és az ügyfélszolgálatos a legkeresettebb munka

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) felmérése szerint a légi utasforgalom folyamatos emelkedésével a legnagyobb igény a közeljövőben a földi kiszolgálókra, légiutas-kísérőkre és az ügyfélszolgálatosokra lesz.

Ötmilliárd dollárja ragadt zűrös országokban a légitársaságoknak

Az IATA legfrissebb adatai szerint mintegy 5 milliárd amerikai dollárja ragadt bent a légitársaságoknak 16 országban, mert a kormány nem engedi kivinni a devizát.

A volt Malév-vezér cége is az Air Transport World idei díjazottjai között

Mások mellett a Lufthansa vezetője, a Norwegian, az Air Baltic és a hongkongi reptér kapja a neves szaklap idei elismerését. Az év légitársasága az ANA.

Meddig mehet el a légitársaság a személyes adatok használatában?

Az senki számára nem titok, hogy a légitársaságok egyre több adatot gyűjtenek rólunk, amelyeket arra használnak, hogy személyesebbé tegyék a kiszolgálást. De hol van a határ a gyűjtésben, pláne a felhasználásban?

A nagy utazási irodák is adnának hitelt utazásra

Az Egyesült Államokban a legnagyobb utaztatók egy hitelező rendszer kiépítésén dolgoznak, hogy ezzel is serkentsék a prémium utazások iránti keresletet.

Mi vár a légitársaságokra 2017-ben?

Az új géptípusok után összeszedtük azt is, hogy mi vár a légitársaságokra az üzemelési környezetet illetően. Nincs túl sok jó hírünk.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Planning Officer

Skyways Technics

Műszaki ellenőr (ME-VZ-I, ME-KÉ)

Budapest Airport Zrt.

Alkatrésztisztító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Sheet metal technician

Skyways Technics

Műszaki ellenőr (ME-É, ME-M)

Budapest Airport Zrt.

Projekt menedzser (építőmérnök)

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép fényező

Aeroplex of Central Europe Kft.

Technical Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Junior radarüzemeltető

HungaroControl Zrt.

Apron Controller

Budapest Airport Zrt.

Sales & Key Account Manager

Aeroplex of Central Europe Kft.

Bevételezés támogató munkatárs

Aeroplex of Central Europe Kft.

Fleet Transition Manager

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »