Címlap Címkék Létszámleépítés

Címke: létszámleépítés

Ezer fős leépítés, fizetéscsökkentés, gépkivonások a Wizz Airnél

Ezer fős leépítést jelentett be a Wizz Air, ez a dolgozói állomány 19 százalékát érinti, emellett csökkentik a fizetéseket is a repülőszemélyzettől a felsővezetésig, és 32 régebbi repülőgépet visszaadnak a lízingcégeknek.

Fizetés nélküli szabadságra küldené egyes pilótáit a Ryanair

Fizetés nélküli szabadság kivételét, vagy másik bázisra távozást kért a Ryanair több manchesteri, dublini és stanstedi pilótájától, különben kirúgják őket.

500-700 fős létszámleépítést tervez a Ryanair

Több száz fős létszámleépítést tervez a Ryanair, mert állításuk szerint túl sok pilóta dolgozik náluk, miközben az igazgatóság a vezetőknek juttatható prémiumrendszer módosításáról szavazott.

Minden hollandiai munkavállalóját kirúgja a Ryanair

Minden hollandiai pilótáját és légiutas-kísérőjét kirúgja az eindhoveni bázisbezárás után a Ryanair, amely szerint gazdasági körülmények állnak emögött, a szakszervezet szerint viszont megtorlás.

Hivatalos: több ezer fős leépítés a Rolls-Royce-nál

Több ezer alkalmazottjától válik meg a brit Rolls-Royce repülőgép-hajtómű gyártó és hadiipari csoport, amely az elmúlt évek termelési és gazdálkodási válságai után átfogó átalakítási programba kezdett.

Elbocsátásokat tervez és készül a Brexitre az Airbus

Az A380-asok gyártásának csökkentése és az A400M katonai szállítógép problémái miatt elbocsátások és más munkakörbe helyezések is lehetnek az Airbusnál, amely a Brexit miatt pedig a részegységek beraktározására készül.

Több száz mérnököt küld el a Boeing

Több száz mérnököt küld el a Boeing még ebben az évben, de a mintegy kétezer fős idei létszámcsökkentés mellett további költségcsökkentésre is szükség van.

Újabb elbocsátások lesznek jövőre a Boeingnél

Az idei 8 százalékos elbocsátás után jövőre újabb létszámcsökkentés lesz a Boeingnél a kereskedelmi típusok lassú értékesítése miatt.

Létszámleépítés az Etihadnál, problémahegyek a közel-keleten

Létszámleépítést jelentett be az egyik öböl-menti légitársaság, az Etihad, és csökkenti járatszámát is. Ez egy olyan folyamat része, amelyre nem számított senki

Mintegy ezer embert bocsát el az Airbus

Mintegy ezer munkavállalójától válik meg az Airbus a korábban bejelentett átszervezés részeként, amelynek célja a bürokrácia-csökkentés.

Költségcsökkentésbe kezd a Pegasus is

A török turizmus visszaesése miatt költségcsökkentésbe fogott a diszkont Pegasus Airlines: késleltetik a gépátvételt és lízingbe adják néhány gépüket.

Kétezer fős leépítés jöhet az Alitaliánál

Kétezer fős létszámleépítést és mintegy húsz gép flottából való kivonását tervezi az Alitalia, hogy végre tudja hajtani korábbi vállalását és rentábilis legyen.

Karcsúsításra és átszervezésre készül az Airbus

Megszüntetné az átfedéseket a költségek csökkentése jegyében az Airbus, ez karcsúsítással is járhat a „gyorsabb, hatékonyabb, karcsúbb” jelszónak megfelelve.

Kiszervezéssel csökkent költséget az Air Malta

Több belsős üzemmenet kiszervezésével csökkenti költségeit az Air Malta, amely egyre közelebb kerül az Alitaliával való megegyezéshez.

Légiközlekedési állások, képzések

Építmények csoportvezető

Budapest Airport Zrt.

ATM rendszergazda

HungaroControl Zrt.

Bér- és TB ügyintéző

Aeroplex of Central Europe Kft.

Deputy Flight Safety Manager

ASL Airlines Hungary Kft.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Kabinbelső javító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.
Hirdetés