Címlap Címkék Lufthansa-csoport

Címke: Lufthansa-csoport

video

Eurowings festésben az első A340-300-as!

Rómában festették át az Eurowings első Lufthansától kapott A340-300-asát, melyet a Brussels Airlines üzemeltet februártól a low-cost légitársaság útvonalhálózatán.

Ismét a Lufthansa Európa legnagyobb légitársasága

Forgalom alapján ismét a Lufthansa-csoport a legnagyobb légitársaság Európában, miután 130 millió utasuk volt ebben az évben, a tavalyi első Ryanair pedig 129 millió ügyfelet szerzett. Az év során az Air France-KLM és az IAG is növeli tudta utasforgalmát.

Nyolcezer új dolgozót vesz fel a Lufthansa-csoport

Jelentősen bővíti az idén a Lufthansa-holding a létszámot, csak a frankfurti és müncheni bázisra kétezer-ötszáz új légiutas-kísérőt keresnek majd.

A Lufthansa lehet a befutó az Alitaliáért folyó versenyben

A Lufthansa az olasz kormány favoritja az Alitalia légitársaság megvásárlására - írta csütörtöki számában a Corriere della Sera.

Bérelt gépekkel teljesíti egyes budapesti járatait az Eurowings

Több budapesti járatát is bérelt repülőgépekkel teljesíti a Eurowings low-cost légitársaság 2018 első negyedévében.

Airbus A340-essel repül Düsseldorf és Bécs között a Eurowings

Airbus A340-300-as repülőgépekkel teljesíti járatait Düsseldorf és Bécs között a Eurowings, a Lufthansa diszkont leányvállalata 2018. február - márciusban.

Elfogadták a Lufthansa-pilóták a kollektív megállapodást

Ezzel egyidejűleg a Lufthansa és a Vereinigung Cockpit megállapodtak egy olyan csomagról, amelynek keretében legalább 325 repülőgépet fognak a Lufthansa, a Lufthansa Cargo és a Germanwings pilótáival üzemeltetni 2022-ig.

Megváltozik a Lufthansa-csoport törzsutasprogramja

A jövőben a jóváírt mérföldek száma az utazás árától függ, a Lufthansa, a SWISS és az Austrian Airlines megduplázza a törzsutasstátusszal rendelkező utazóknak járó jutalommérföldeket.

Üzleti osztályú kabint mutatott be a Eurowings

A Düsseldorfból tavasszal induló hosszú távú járatokon új, business-osztályú kabint is kínál majd a Eurowings, a tájékoztatás szerint elsőként a diszkont légitársaságok közül.

Jövőre hat Lufthansa-járat közlekedik Frankfurt és Budapest között naponta

November végétől a téli időszakban négyről ötre, a 2018-as nyári menetrendben pedig ötről hatra emeli naponta közlekedő Frankfurt - Budapest - Frankfurt járatainak számát a Lufthansa.

Jó ütemben emelkedik az európai nagy hálózatos légicégek utasforgalma

Jó ütemben emelkedik a nagy európai hálózatos légitársaságok utasforgalma, a Lufthansa már október végére elérte tavalyi utasforgalmát.

Róma lenne a Lufthansa ötödik központja az Alitalia megszerzésével

Az Alitalia megszerzésével a Lufthansa Rómában építené ki ötödik európai nagy gyűjtő-elosztó központját - írta a ch-aviation.

Eltűnik a Niki-márkanév

Kivezeti a Niki-márkanevet a Lufthansa-csoport, miután a német cég az Air Berlin-üzlet részeként megszerezte a NIKI Luftfahrt GmbH-t is.

Még sosem volt ilyen könnyű szélestörzsűvel utazni Európán belül

A Lufthansa-csoport tagvállalatai egy rövid időszakban szélestörzsű repülőgépekkel helyettesíti a kisebb gépeit több berlini járatán.

Jól futott a szekér a Lufthansa-csoportnál szeptemberben

Kedvezően alakultak a Lufthansa Csoport eredményei 2017 szeptemberében.

Két ex-Lufthansa A340-est fog üzemeltetni a Brussels Airlines

Az Airbus A340-esek a Lufthansa flottájából érkeznek és düsseldorfi bázissal repülnek majd Észak-Amerika irányába az Eurowings útvonalain, de Brussels Airlines személyzettel.

Megvan a megállapodás: 81 gép és 3 ezer ember kerül a Lufthansához

Megállapodott a Lufthansa csoport és az airberlin, a döntés értelmében 81 gép és 3 ezer ember kerül át az airberlintől a Lufthansa-csoporthoz. A dokumentumokat ma délben írják alá.

Lufthansa: új kollektív szerződés a pilótákkal, óriási pilótatoborzás

700 junior pilóta felvételét és legalább 600 kapitányi pozíció létrehozását irányozza elő a Lufthansa-csoport, a vállalat megállapodott az új kollektív szerződésről a pilótákat képviselő Vereinigung Cockpit szakszervezettel.

Százhat ország 288 repterére indít járatokat a Lufthansa-csoport a téli menetrendben

A Lufthansa-csoport légitársaságai pontosan heti 24 922 járatot indítanak 106 ország 288 célállomására a 2017/18-as új téli menetrend szerint. Infógrafikával.

Segélyszállítmányt vitt Puerto Ricóba a Lufthansa MD-11-ese

A Lufthansa Csoport egy MD-11 teherszállító repülőgépet indított a frankfurti repülőtérről a Puerto Rico nyugati partvidékén található Aguadillába.

Legalább öten pályáznak a fizetésképtelen Air Berlin légitársaságra

Élénk a befektetői érdeklődés az Air Berlin légitársaság egyes részei és eszközei iránt.
video

Ha furcsa ruhába öltözött Lufthansa-sztyuvikat látsz, ne ijedj meg!

A München és Szöul, New York és San Francisco közötti járatok mellett egyes európai útvonalak legénysége és az utasokat kiszolgáló személyzet is hagyományos viseletet ölt.

A IATA-vezér szerint is túl sok a légitársaság Európában

Alexandre de Juniac, az IATA vezetője szerint a nagy holdingok fapados leánycégeinek szövetségbe kellene tömörülnie, és további egyesüléseknek kell következnie ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a Ryanairrel és az Easyjettel.

Budapestre érkezett a Lufthansa Airbus A350-ese

Budapestre érkezett a Lufthansa Airbus A350-ese, a D-AIXC lajstromú gép alacsony áthúzást követően landolt a ferihegyi repülőtéren.

Ingyen átfoglalhatnak korábbi járatra a Lufthansa üzleti utasai

Szeptembertől az Austrian Airlines, a Lufthansa és a SWISS „Economy Flex” és „Flexible Business Class” foglalási kategóriáinak utasai és az egyéni vállalati díjszabással utazók ingyen átfoglalhatják visszaútra szóló jegyüket egy korábbi járatra az utazás napján az európai járatokon.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Repülőgép-alkatrész szerelő C–R munkakör

FL Technics Wheels & Brakes Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr-IT

Budapest Airport Zrt.

Project Engineer

Budapest Airport Zrt.

Építész projektmérnök

Budapest Airport Zrt.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-V, ME-EN-VI)

Budapest Airport Zrt.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Projekt koordinátor (Repülőgép karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi CRS kiadó B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Szállítmányozási ügyintéző

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »