Egyre zsugorodik a Bombardier kereskedelmi repülőgépekkel foglalkozó portfóliója, a társaság legutóbb a szárnyakat és szárnyalkatrészeket gyártó vállalatát adta el egy amerikai cégnek.
A Reuters hírügynökség jelentése szerint a kanadai társaság a whichitai Spirit Aerosytemsnek adta el az üzletágat több mint 1 milliárd dollárért. A megállapodás értelmében a Bombardier két gyártó üzemet és egy kisebb javítócsarnokot ad el, ezek Belfastban, Casablanca külvárosában és Dallasban vannak.
A lépés része annak a folyamatnak, amelynek lényege, hogy a Bombardier eladja a kereskedelmi repülőgépek gyártásához köthető egységeit, mivel a teljes ágazat veszteséges volt és inkább a nagy haszonkulccsal értékesíthető business jetekre és vasúti járművekre koncentrál.
A Spirit Aerosystems a Boeing egyik fő beszállítója, ők készítik a 737-esek és 787-esek törzsét, vagy annak egyes részeit, illetve a pilótafülke szerkezetét is. A lépés stratégiai fontosságú a Spiritnek, mivel a Bombardier alkatrészgyártó divíziójának felvásárlásával nem titkoltan az a céljuk, hogy diverzifikálják a bevételi forrásaikat, tehát több cégtől szeretnének bevételhez jutni.
A gyár akvizíciójával a Spirit a megrendeléseket is megkapja, ők készíthetik a továbbiakban az Airbus A220-asok és A320neók, valamint a Bombardier business és regionális jetjei bizonyos elemeit, így a szárnyakat is. Az A220-as programban eddig 435 gépet értékesített az Airbus és a Bombardier, az A320neo családból pedig közel 7 ezer kelt el eddig világszerte.