Az eredetileg tervezettnél korábban, már 2022 áprilisától visszatér a menetrend szerinti forgalomba a Qantas két Airbus A380-800-as óriásgépe, emellett három Boeing 787-9 Dreamliner átvételét is előrébb hozta az ausztrál légitársaság.

A Qantas a világjárvány miatt mind a 12 darab A380-asát kivonta a forgalomból, és a kaliforniai Mojave-sivatagba repülte át a gépeket tárolásra.

A nemzetközi járatait mintegy másfél éves szünet után, idén novemberben újraindító ausztrál légitársaság azt tervezte, hogy az óriásgépeket 2022 júliusától állítja forgalomba a Sydney-London és a Sydney-Los Angeles útvonalon.

A mostani tervek szerint azonban két A380-as hamarabb visszatér a forgalomba, és már a jövő év áprilisától szolgálatba áll a Sydney és Los Angeles közötti járatokon.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ennek érdekében az egyik példányt már az idén év végén visszarepülik a sivatagi tárolóhelyről ausztráliai bázisára, hogy a személyzet újraképzését el tudják végezni.

A Qantas várakozásai szerint a tizenkettőből csak tízet fog újra használni, ezeknek a fedélzetét felújították.

A cég közlése szerint a 11 darab letárolt 787-9-es repülőgépéből a következő hónapokban ötöt állít vissza a forgalomba, emellett három Boeing 787-9 Dreamliner átvételét több hónappal előre hozza a légitársaság a kereslet növekedésének köszönhetően. Az érintett repülőgépeket már legyártotta a Boeing, de még nem adta át.

Fontos változás, hogy a Qantas tervei szerint a londoni járatokat nem a nyugat-ausztráliai Perth, hanem az ország északi részén lévő Darwin érintésével üzemeltetnék novembertől Sydney-ből és decembertől Melbourne-ből is egyelőre jövő év áprilisáig, azonban ha a tapasztalatok kedvezőek, tartós lehet a váltás. A beutazók egészségügyi ellenőrzése is Darwinban történik majd.

A légitársaság dolgozói számára jó hír, hogy az összes Ausztráliában állomásozó munkavállaló december 21-től újra dolgozhat.

Amint korábban megírtuk, egyelőre csak a londoni útvonalán, de ismét üzembe állítja a Singapore Airlines a járvány miatt parkolópályára tett óriásgépeinek egy részét, és a fellendülő utasforgalomnak köszönhetően a vártnál korábban a British Airways is újra használja majd az Airbus A380-asokat novembertől.