Jelentős veszteséggel zárta a 2019-es pénzügyi évet a Boeing, ugyanakkor a mélyrepülés csak átmeneti: hamarosan újra forgalomba állhat a 737 MAX, és az Embraerrel való egyesülés is jó úton halad.

A gyártó lapunkhoz is eljuttatott eredmény-kimutatása szerint a kereskedelmi repülőgépek eladásából származó bevétel majdnem megfeleződött és 32 milliárd USA-dollárt tett ki. Ez azok után nem is csoda, hogy a 2018-as 870-ről tavaly 308-ra csökkent az átadott, és így kifizetett gépek száma.

A hadiipari megrendelések és a szolgáltatások értékesítései viszont kicsit jobban alakultak, mint egy évvel korábban.

A repülőgépgyártás viszont a 2018-as 7 milliárd dolláros nyereség után tavaly 6,6 milliárdos veszteséget termelt a cégnek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ennek hátterében két tényező húzódik meg. Elsősorban a MAX-okra vonatkozó átadási tilalom, másrészt az ügyfelek kompenzálását is itt tüntetik fel.

A hadiiparral és szolgáltatásokkal kiegészülve a Boeing a 2019-as évet 1,9 milliárd dollár üzemi szintű veszteséggel zárta, miközben 2018-ban még 11,9 milliárdos nyereség jelentkezett.

Arról a Boeing külön nem adott tájékoztatást, hogy eddig mennyibe került nekik a MAX-mizéria, de később David Calhoun vezérigazgató azt közölte, hogy 2019-ben 14 milliárd dollárt emésztett fel a helyzet kezelése.

Csak a gyártás felfüggesztése, majd a várhatóan most tavasszal bekövetkező visszaállítása mintegy 4 milliárd dollár rendkívüli, plusz gyártási költséget jelent majd.

A Boeing azonban ennek ellenére némileg optimista lehet, mivel a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) várhatóan a második negyedévben feloldja a MAX-ok repülési tilalmát, újra megkezdődhet a gyártás, és így a gépek átadása. Emellett hitelezőktől sikerült 12 milliárd dollár kölcsönhöz jutniuk, a sikeres 777X tesztrepülés, valamint a brazil Embraerrel való egyesülés is bizakodással töltheti el a chicagói székhelyű gyártót.

Ez utóbbival kapcsolatban a brazil hatóságok jelezték, hogy jóváhagyták az ügyletet, így már csak az európai versenyjogi hatóság szerepét betöltő Európai Bizottságnak kell rábólintania.