Bevezeti a francia kormány a repülőjegyek környezetvédelmi illetékét
Bevezeti a francia kormány a korábban belengetett környezetvédelmi illetéket, emiatt átlagosan 16,5 euróval emelkedik a jegyek ára 2020-tól.
A légörvények mérséklésével kísérleteznek a bécsi reptéren
Az egyik futópálya végénél táblasort helyeztek ki Schwechaton, a szerkezettel a leszálló repülőgépek által keltett légörvények gyorsabb szétoszlatását tesztelik.
Elemzők: jövőre kapacitáscunami okoz majd gondot Európának
Jövőre az egyébként túlkapacitástól szenvedő európai légiközlekedés még nagyobb lökést kap, miután beindulnak a Boeing 737 MAX-ek átadásai, számítások szerint kétszer annyi keskenytörzsűt vesznek majd át az európai légicégek, mint idén.
Végleg bezárták Tel-Aviv belföldi repülőterét
A belföldi járatok Ben Gurion reptérre való áthelyezése mintegy két órával meghosszabbítja az utazást.
Fogyasztóvédők kérik, hogy ne töröljék az odafelé nem megjelenő utas visszaúti...
A Which? brit fogyasztóvédelmi csoport azt kérte a légitársaságoktól, hogy szüntessék meg azt az eddigi gyakorlatot, amely szerint a meg nem jelenő utasok retúrjegyének visszaútját törlik.
Jost Lammers lett az ACI Europe elnöke
Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját választotta elnökévé az európai repterek kereskedelmi szövetsége, az Airports Council International Europe (ACI Europe) a szervezet Limassolban tartott éves közgyűlésén.
ACI: a forgalom bővülése ellenére is csak stagnál járatfejlesztés
A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) európai divíziójának elemzése szerint a 4 százalékos utasforgalom-bővülés ellenére stagnál a légikikötők kapcsolatrendszerének fejlődése, a minimális bővülés is a fapados társaságoknak köszönhető.
2050-re nullára csökkentik a repülőterek szén-dioxid-kibocsátását Európában
A Repülőterek Nemzetközi Tanácsának (ACI) európai divíziója elkötelezte magát amellett, hogy a tagjai 2050-re nullára csökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat.
El kell kerülniük Irán légterét az amerikai légitársaságoknak
Az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA) csütörtök este sürgősségi rendelkezéssel megtiltotta országa légitársaságainak, hogy az iráni légtér és az iráni vizek egy része felett repüljenek.
IATA: kormánytámogatásra, nem adóztatásra van szüksége a bioüzemanyag-iparnak
Az IATA szerint szerint a kormányoknak nem plusz adókat kellene kivetnie a jegyárakra a környezetvédelem jegyében, hanem olyan projekteket kell támogatniuk, amelyek a fenntartható üzemanyagok terjedését segítik.
Különadót vetetne ki Franciaország az unióval a légiközlekedésre
Szektorális különadót vetetne ki az Európai Unióval a francia kormány a légiközlekedésre, hogy csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást.
Belföldi járatok beszüntetését javasolták francia politikusok a kormánynak
Egyes francia belföldi járatok beszüntetése is szerepel egy törvénytervezet módosító javaslatában, amelyet most tárgyal a francia kormány.
A légiközlekedésbe való befektetésre szólította fel a kormányokat az IATA
A légiközlekedésbe való befektetésre és a környezetvédelmi célok elérésének támogatására szólította fel a kormányokat a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a szervezet szöuli közgyűlésén.
A KLM és az Eurocontrol is hatékonyabb ATM rendszert szeretne
A KLM vezetője és az Eurocontrol főigazgatója is hatékonyabb légiforgalmi irányítást akar Európában, különben több százezer utas nem fog tudni utazni. A KLM arra is hajlandó lenne, hogy a gyorsvasutak építését támogassa.
Csökkentette nyereségkilátásait az IATA
Csökkentette a légitársaságok nyereségkilátásait a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), mivel a fuvarozók költségei nagyobb ütemben nőttek, mint a bevételeik.
IATA: az Európai Bizottság prioritásai között kellene lenni a légiközlekedés problémáinak
A Egységes Európai Égbolt (SES) bevezetését és a repülőterek kapacitásproblémáinak megoldását sürgetik a légitársaságok az egyre súlyosabb kapacitáshiánnyal küzdő Európában.
Putyin jóváhagyta több mint negyven orosz repülőtér átnevezését
Seremetyjevóból Puskin, Domogyedovóból Lomonoszov, Vnukovóból Tupoljev reptér lesz. Az elnevezésekről 2018-ban országos szavazással döntöttek, csaknem ötmillió ember bevonásával.
Újabb negatív hónapon van túl az áruszállítási üzletág
Újabb negatív hónapot zárt áprilisban a légi áruszállítás, ezzel folytatódott a szektor január óta tartó visszaesése. Az utasszállító járatok rekord töltöttséggel üzemeltek az év negyedik hónapjában.
Fenntartható repülőgép-üzemanyagot előállító üzemet hoz létre a KLM
Fenntartható repülőgép-üzemanyagot előállító üzemet hoz létre a KLM a SkyNRG és az SHV Europe cégekkel közösen.
A budapesti árukezelés minden területét fejleszteni kell
A budapesti és regionális légiáru-kezelés szinte minden területét fejleszteni kell, így a földi kiszolgálás, a kapaciások és a vámkezelés területén is van még tennivaló a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) budapesti konferenciáján felszólalók szerint.
IATA: megújulásra van szüksége az áruszállításnak
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint jelentős megújulásra van szüksége az árufuvarozási üzletágnak: ha meg akarják őrizni a szektor versenyképességét, ki kell használni az automatizálásban és digitalizációban rejlő lehetőségeket.
Három nagy kínai légitársaság kompenzációt követel a Boeingtől
Másokhoz hasonlóan a három legnagyobb kínai légitársaság kompenzációt követel a Boeingtől a 737 MAX-ek kiesése miatt, ám a lépésnek vélhetően köze van a két ország közötti kereskedelmi háborúhoz is.
Szerdán bárki kipróbálhatja a LOT Dreamliner szimulátorát
Szerdán bárki kipróbálhatja a Boeing 787 szimulátorát, amely a LOT jóváltából érkezett Budapestre.
Indonézia szerint nem biztos, hogy a MAX-ok idén repülni fognak az...
Az indonéz légügyi hatóság vezetője szerint korántsem biztos, hogy az országban még az idén felszállhatnak a Boeing 737 MAX-ok.
Légügyi egyezményt írt alá Kína és az Európai Unió
Légügyi egyezményt írt alá Kína és az Európai Unió, így a jövőben könnyebb lesz a járatnyitás az EU-tagok és az ázsiai ország között.