Az amerikai gyártó megkapta az engedélyt az USA Szövetségi Légügyi Hivatalától (FAA) a 737 MAX legnagyobb befogadóképességű változatának hatósági tanúsításához szükséges tesztrepülések megkezdéséhez.

Az FAA a Boeing közlése szerint a héten adta ki a 737-10 típusvizsgálati engedélyét, amelynek birtokában a cég megkezdheti a tanúsításhoz szükséges tesztrepüléseket, már a hatóság pilótáinak bevonásával.

A Boeing korábbi közlése szerint az első MAX 10 forgalomba állítását a jövő évre várja, csakúgy, mint a legkisebb 7-es változat tanúsítását, mindkét verzió jelentős csúszásban van a MAX 8-cal történt két katasztrófa és annak utóhatásai miatt.

Forrás: Boeing

A 737-10 2021. június 18-án hajtotta végre szűzrepülését, azóta több mint négyszázszor emelkedett a levegőbe, és közel 1000 órányi repült időt teljesített.

A 737 MAX legnagyobb variánsa legfeljebb 230 utas szállítására alkalmas, maximum 5741 km hatótávolsággal, a Boeing eddig közel ezer megrendelést regisztrált erre a változatra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.