Az USA Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) olyan javaslatot nyújtott be, amelynek lényege, hogy a repülőgépgyártóknál dolgozó, a gépek tanúsítását végző szakemberek jobban védettek legyenek a cégtől esetleg érkező nyomás ellen.

A Reuters jelentése szerint ez azokra a dolgozókra terjedne ki, akiket maga a gyártó delegált az engedélyeztetési folyamatba. Ez bevett szokás az Egyesült Államokban, a 737 MAX légialkalmassági vizsgálata során is ezt a módszert alkalmazták.

Ugyanakkor a rendszer hibáira is fény derült a típust érintő két légikatasztrófa, valamint a belső és kormányzati vizsgálódások során, amelynek eredményeként a Boeinget és az FAA-t is elmarasztalták. Mint kiderült, a Boeing által delegált tagok folyamatos nyomás alatt dolgoztak, hogy a hatóság minél előbb hagyja jóvá a gyártó megoldásait, mert versenytársukhoz képest jelentős lemaradásban voltak.

Fotó: AIRportal.hu

Ez is hozzájárult a két légikatasztrófához a bizottsági jelentések szerint, ezért az amerikai kormány azt kérte, hogy módosítsanak az eljárások menetén, ennek része a gyártók által történő engedélyeztetés szabályainak frissítése is.

Az FAA most hozta nyilvánosságra a javaslatait, ebben egyebek között bármilyen befolyásolási kísérletet, fenyegetést, zaklatást jelenteni kell a hivatalnak, mivel ezek a dolgozók a gyártón belül „külön entitást” képeznek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Emellett a gyártóknak kötelező lenne kivizsgálniuk minden esetet, és biztosítaniuk kellene, hogy még egyszer ne fordulhasson elő. Ellenkező esetben a cégektől az FAA elveheti a minősítési jogkörüket – foglalta össze a Flightglobal.

Fotó: AIRportal.hu

A The Air Current cikkében azt jegyezte meg, hogy ezzel még korántsem ért véget a Boeing és az FAA kapcsolatának új alapokra helyezése, sőt, a most vizsgálat tárgyát képező 787 Dreamliner és 777X típusok további vizsgálatai és engedélyeztetése is újabb csúszásokat szenvedhet.

A 787-es esetében a Boeing legutóbb már nem közölt céldátumot, hogy mikorra végezhetnek a gyártási és minőségbiztosítási folyamatok áttekintésével, valamint a 110 kész vagy félig kész repülőgép módosításával. Egy vevő a lapnak azt mondta, júliusnál korábban nem valószínű, hogy újraindulhatnak az átadások.

A Boeing 777X berepülése pedig azért csúszhat ismét, mert a gyártó több fontos mérföldkő elérésének határidejét is kitolta, bár ennek oka nem ismert. Így viszont a 2023 év végi bemutatkozás erősen kérdőjeles.