Fogyasztóvédelmi jogsértés miatt 200 milliós bírságot kell fizetnie a Ryanairnek
Egy Budapest–Gran Canaria járat 6 órás késése kapcsán elmulasztotta ellátási és tájékoztatási kötelezettségét, valamint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.
Jelentős repülőgép-beszerzésről állapodott meg az Easyjet
Az Airbusszal kötött feltételes egyezség szerint az Easyjet 56 A320neót és 101 A321neót rendel, 100 példányra pedig opciót köt le, valamint 35 A320neóra szóló meglévő szerződését A321neókra konvertálja.
Átvette első gépét a Beond Airlines
A világ első prémium szabadidős légitársasága novembertől Münchenből, Rijádból és Zürichből indít járatokat a Maldív-szigetek fővárosába csak üzleti osztályú helyekkel felszerelt Airbus A319-eseivel.
Megkapta a tanúsítványt a rövid futópályákra tervezett ATR hajtóműve
A kanadai légügyi hatóság kiadta a Pratt & Whitney Canada PW127XT-L hajtómű tanúsítványát, amelyet az akár csupán 800 méter hosszú futópályákról is üzemeltethető ATR 42-600S változathoz terveztek.
Továbbra is elmarad a 2019-es szinttől a kereskedelmi légijáratok száma az Eurostat szerint
Az EU statisztikai hivatalának jelentése szerint a koronavírus-járványt megelőző év nyári hónapjaihoz képest a Magyarországot érintő járatszámok évről évre jelentősen javultak, de még idén is elmaradtak a 2019-es adatoktól.
Átadta a Runway Runon összegyűlt adományt a Budapest Airport
Az immár 11. alkalommal létrejött sporteseményen befolyt összeg meghaladja a 18 millió forintot, amelyet a vállalat egyenlően osztott el a Ments Életet Alapítvány és a SUHANJ! Alapítvány között.
Földi kiszolgáló járművel koccant egy Ryanair-gép
A London-Stansted repülőtéren az állóhelyre guruláskor egy földi kiszolgáló járműnek ütközött az ír fapados egyik Boeing 737-800-as repülőgépének jobb szárnya, de nem ez volt az egyetlen probléma.
Négy Embraer E195-E2-est rendelt a Luxair
A légitársaság négy E195-E2-es vételéről állapodott meg a brazil gyártóval, emellett még két példányra opciót, háromra pedig vásárlási jogot szerzett, utóbbiakat a kisebb E190-E2-esre is konvertálhatja.
Kezdődik a második hotel építése a budapesti reptéren
Az Accor-csoporthoz tartozó, 167 szobás Tribe a 2018-ban megnyílt Ibis Styles mellett épül fel, átadása 2025-ben várható.
Jövőre már meghaladja a járvány előttit Európa légiutas-forgalma
Jövőre összességében már meghaladja majd az európai légi utasforgalom a járvány előtti szintet, de az egyes repterek között nagy eltéréssel az ACI Europe szerint.
Jelentősen lemaradt a Boeing az Airbushoz képest
Az Airbus 488, a Boeing 371 repülőgépet adott át az első három negyedévben, megrendelésállományát pedig előbbi 1241, utóbbi 724 példánnyal növelte.
Tűz volt a lutoni reptér parkolóházában, leállt a légiforgalom
Hatalmas tűz ütött ki szerdára virradó éjjel a londoni Luton repülőtér egyik parkolóházában, amely részben összeomlott, a Wizz Air törölte több lutoni járatát.
Dreamlinerekkel modernizálja flottáját Angola nemzeti légitársasága
A Boeing és a TAAG Angola Airlines négy darab 787-es megrendeléséről állapodott meg.
Parkoló ügyintéző
Budapest Airport Zrt.
Építészmérnök
Budapest Airport Zrt.
A magyar légierő két gépe 215 embert menekített ki Izraelből
Az egyik Airbus végül még egyszer fordult, összesen 325 embert hoztak Magyarországra, a Wizz Air törölte járatait, de a Ryanair és az izraeli légitársaságok vasárnap még közlekedtek Tel-Aviv és Budapest között.
Jelentősen bővítené flottáját és utasai számát 2028-ra a LOT
A lengyel nemzeti légitársaság bemutatta stratégiáját, amely szerint utasai számát 70 százalékkal, hálózatát 20 úti céllal növelné, flottáját mintegy másfélszeresére bővítené, emellett felújítja Boeing 787-8-asai kabinját.
Közel 11 millió utas és 140 ezer tonna áru Ferihegyen az első kilenc hónapban
Az ősz beköszöntével az utasforgalom és a gépmozgások száma némileg mérséklődött, a cargo terület viszont az év eddigi legerősebb hónapját zárta.
Behúzott futóművekkel szállt le a FedEx Boeing 757-ese
Hidraulikahiba miatt visszafordult és behúzott futóművekkel hajtott végre kényszerleszállást a FedEx Boeing 757-200-asának személyzete, a gép ki is csúszott a futópályáról.
Értékesítési tanácsadó (teljes- és részmunkaidős)
Magyar Duty-Free Kft.
A keletről érkező áruk regionális elosztóközpontjává vált a Budapest Airport
Az utolsó negyedévben jelentős árumennyiségre és egy újabb távol-keleti cargo-járat elindulására számít a Budapest Airport, ahol 2023 végére a légiáru-kapacitás évi 300 000 tonnára bővül - nyilatkozta lapunknak Kossuth József cargo-igazgató.
Járatokat indít Debrecen és Róma között a Wizz Air
December 13-tól hetente 2 alkalommal repül majd a Wizz Air a Fiumicino repülőtérre Debrecenből, Budapestről pedig Edinburgh helyett Glasgow-ba közlekedik november 14-től.
Egységesítené az EU a légitársaságok kézipoggyász-szabályait
A cégek eltérő szabályozása rejtett díjakat eredményez, és megnehezíti az árak összehasonlítását az Európai Parlament szerint, emellett például az üléskiosztás költségeit is szabályoznák.
Akár a szántóföldről is felszállhat az Ural Airlines A320-asa
Több lehetőséget is mérlegel a szeptember közepén egy szántóföldön kényszerleszállt A320-asa kimentésére az Ural Airlines, köztük azt is, hogy elrepülnek onnan a géppel.
Repülőgép mérnök – műszaki
Smartwings Hungary Kft.
































