Az ünnepi időszakban tömeges járattörlésre kényszerültek az amerikai légitársaságok az omikron-fertőzések nagy száma okozta személyzethiány miatt, Európában az utazási korlátozásokkal és a foglalások visszaesésével indokolják a légitársaságok a jelentős év eleji kapacitáscsökkentést.

Nyílt levélben kérte az amerikai járványügyi hatóságot Ed Bastian, Delta Air Lines vezérigazgatója, hogy a teljesen beoltott dolgozók esetében csökkentsék 10-ről 5 napra a kötelező karantént. A kezdeményezéshez csatlakozott a Jetblue is.

Álláspontjuk szerint a teljesen beoltott embereknél felesleges a 10 napos elkülönítés letöltése az omikron esetén, mert az új variáns lappangási és fertőzőképességi ideje rövidebb. A javaslat szerint 5 nap után, negatív teszteredmény birtokában térhetnének vissza a munkába a légitársasági dolgozók.

A cégek azzal indokolják kérésüket, hogy még a korábbi variánsok és a magas átoltottság elérése előtt meghatározott, hosszú izolációs időszak személyzethiányt okoz,
a sok omikron-fertőzött dolgozó kiesése pedig megbéníthatja a légitársaságok működését.

Mindeközben az amerikai légitársaságok, köztük a Delta és a United is több mint 600 járatot töröltek szenteste napján. A Flight Aware járatkövető oldal adatai szerint december 24-én a légitársaságok 627 USA-ba tartó, onnan induló vagy ottani belföldi járatot töröltek, a United 175-öt, a Delta 150-et, a Jetblue 72-t nem tudott teljesíteni. Az American és a Southwest viszont azt közölte, hogy nem terveznek járattörléseket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: TSA

Az AP hírügynökség információi szerint a Lufthansa 12 transzatlanti járatát törölte az ünnepi időszakban a pilóták körében tapasztalt megbetegedések miatt, annak ellenére, hogy a német légitársaság közlése szerint nagy tartalékokkal tervezték a személyzet rendelkezésre állását.

A United szóvivője a CBS News-nak azt nyilatkozta, hogy a járattörlésekre a pilóták és a légiutaskísérők, valamint a járatok üzemeltetéséhez szükséges, más területeken dolgozók körében tapasztalt, nagy számú megbetegedések miatt kényszerültek. Hozzátette, igyekeznek az utasokat időben értesíteni és átfoglalni annak érdekében, hogy ne alakuljanak ki tömegjelenetek a repülőtereken.

Az USA Közlekedésbiztonsági Ügynöksége (TSA) december 20. és január 3. között mintegy 30 millió utas biztonsági átvizsgálásával számol az Egyesült Államokban, míg a világjárvány előtt, 2019 azonos időszakában 44 millió utast ellenőriztek az ország repterein. December 22-én, szerdán ugyanakkor a TSA több mint 2 millió utast kezelt, amely meghaladta 2019 ugyanezen napjának teljesítményét.

Utazási korlátozások és visszaeső foglalások Európában

Jelentős visszaesést tapasztal a következő három hónap foglalási számaiban a Lufthansa-csoport, ezért 33 000 járatát vette ki a menetrendből január és február hónapban – nyilatkozta Carsten Spohr vezérigazgató a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.

Ez a téli menetrendben tervezett járatok 10 százalékát jelenti a csoport légitársaságainál.

Ennél magasabb lenne a szám, ha törölnék azt a 18 000 járatot is, amit az alacsony töltöttség ellenére csak azért repülnek, hogy ne veszítsék el értékes résidőiket.

Forrás: Lufthansa

Jelentősen visszavágták járataik számát a jövő év első két hónapjában az európai fapadosok is.

A Ryanair például harmadával csökkentette kapacitásait januárban, a Wizz Air pedig 84 útvonalán állította le a jegyek értékesítését az év eleji időszakra.

A járattörlések elsősorban az olaszországi és osztrák bázisokat érintik, de néhány budapestit is. A légitársaságok ezért az omikron-variáns terjedését és az egyes kormányok által bevezetett szigorú utazási és belépési korlátozásokat okolják.

Az ír fapados csoport a januárra tervezett 10 helyett 6-7 millió utassal számol, de az idén decemberre előrejelzett 10-11 helyett is csak 9-9,5 milliót vár. A Ryanair közlése szerint a 2022 márciusában végződő üzleti évében elért veszteség is a korábban becsültnek a duplája lehet. A járatok felfüggesztése és a kapacitáscsökkentés több budapesti útvonalat is érint az ír fapadosnál.

Amint korábban megírtuk, már az uniós oltási igazolással sem lehet teljesen szabadon utazni. Elsőként Olaszország, majd Görögország és Ausztria is negatív teszteredmény bemutatásához kötötte a karanténmentes beutazást a beoltottságot igazoló Covid-igazolvánnyal rendelkezők számára is.

(Fotó: MTI/Balázs Attila)

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) napokban kiadott közleménye szerint a repülőgépeken az omikron esetében is nagyon alacsony a megfertőződés veszélye, egyebek mellett a fedélzeten fentről lefelé áramoltatott levegő és a gépeken alkalmazott HEPA-szűrők miatt. Emlékeztetnek, hogy a hatóságok nem vezettek be újabb intézkedéseket a beltérben alkalmazott óvintézkedések terén, ugyanakkor egészségügyi szakértőik felhívják a figyelmet a meglévők betartására, például a szabályos maszkviselésre.