Március végén elhagyja az USA Szövetségi Légügyi Hivatalát (FAA) Steve Dickson, a szervezet jelenlegi első embere mindössze a felét töltötte ki az 5 éves mandátumának.
Steve Dickson február 16-án értesítette Joe Biden elnököt távozási szándékáról, utódját egyelőre nem nevezték meg.
A vezető személyes okokkal indokolta döntését, a munkatársainak címzett levelében azt írta, hogy többet szeretne családjával lenni, akiktől sok támogatást és erőt kapott az elmúlt időszakban, de munkája és a pandémia miatt kevés időt tudott velük tölteni.
A szakember 2019 augusztusában került a Szövetségi Légügyi Hivatal élére, munkáját a 737 MAX-krízis és a 787-es programmal kapcsolatos minőségi problémák kezelése határozta meg, az utóbbi hónapokban pedig a légiközlekedés szereplőinek érdekeit képviselte az 5G mobilhálózat kapcsán, a telekommunikációs szolgáltatókkal szemben.
A Boeing 737 MAX repülési tilalmának feloldásánál közvetlen, vezető szerepet vállalt, sőt az egyik berepülésen maga vezette a tesztpéldányt.
Dickson korábban 30 évig volt a Delta Air Lines dolgozója, pilótaként Boeing 727, 737, 757, 767 és Airbus A320 típusokon repült, a légitársaságnál az üzemeltetésért felelős szenior alelnöki posztot töltötte be ottani karrierje végén.