Címlap 2019

Éves cikkek: 2019

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Környezetvédelmet vehetnek a Finnair utasai

Érdekes akciót indított a Finnair a környezetvédelem jegyében: felajánlották az utasoknak, hogy járuljanak hozzá a bioüzemanyag-vásárlásához, vagy támogathatják a szén-dioxid-kibocsátást csökkentését célzó programjukat is.

Itt a pekingi új óriásreptérre költözés menetrendje

Ősszel nyílik meg a Daxing International Airport a kínai fővárosban, és már nagyjából körvonalazódott, mely légitársaságok költöznek át az új légikikötőbe, ahol az ország legnagyobbja, a kantoni központú China Southern jelentős bázist alakít majd ki.

Kétszámjegyű költségcsökkentést hajt végre az A220 programban az Airbus

Kétszámjegyű költségcsökkentést hajt végre az A220-as programban az Airbus, hogy nyereségessé tegye a típus gyártását.
video

Tíz éve történt a csoda a Hudson folyón

Pontosan tíz éve történt a US Airways Airbus A320-as repülőgépének vízre szállása New Yorkban. 

Rekordszámú, 16,8 millió utas a prágai reptéren

Különösen a hosszútávú járatok száma és kihasználtsága emelkedett, 2017-hez viszonyítva a legnagyobb mértékben Budapest iránt nőtt meg az érdeklődés, mégpedig 82 százalékkal.

Újdelhibe indít járatot Varsóból a LOT

Varsó és Újdelhi között indít járatot szeptemberben a LOT, a Boeing 787 Dreamlinerek heti öt alkalommal közlekednek majd a két főváros között.

A spanyol repülőterek utasforgalma 5,8 százalékkal nőtt tavaly

A madridi repülőtér 57,9 millió, az ország második legforgalmasabb légikikötője pedig, a barcelonai El Prat 50,1 millió utast fogadott 2018-ban, mindkét helyszínen bővítésekkel és fejlesztésekkel növelik a kapacitásokat.

Brexit: haladékot kaphatnak a légitársaságok tulajdonosi hátterük rendezésére

Egy évet kaphatnak a légitársaságok tulajdoni viszonyaik rendezésére az Egyesült Királyság unióból való kilépése után, az IAG-holding eközben nehéz helyzetben van a tulajdonosi szerkezete miatt.

A kanadai hatóság is kiadta az Airbus A220 típus ETOPS engedélyét

Megszerezte a 180 perces belföldi ETOPS-engedélyt a kanadai hatóságtól is az Airbus A220 típuscsalád.

Utoljára teljesített kereskedelmi járatot utasszállító Boeing 727-es

Elbúcsúzott a világ utolsó, kereskedelmi forgalomban használt, utasszállító Boeing 727-ese, kivonta háromhajtóműves keskenytörzsű gépeit az Iran Aseman Airlines.

A legjobb appok világjáróknak

A technológia világában egyre könnyebb dolga van az utazóknak, hiszen egy okostelefon segítségével nagyjából bárhol lehet tájékozódni, bármit el lehet intézni, csak a megfelelő appokra van szükség.

Megvan a hatósági jóváhagyás a hibás Dreamliner-hajtóművek javítására

A Boeing 787-esek Rolls-Royce Trent 1000 C szériájú hajtóműveinek új kompresszorlapátjai megkapták az európai és amerikai repülésbiztonsági ügynökségek jóváhagyását.

Stratégiai beszerző

Budapest Airport Zrt.

Personal Assistant

Budapest Airport Zrt.

Számlázó

Budapest Airport Zrt.

Nyolc németországi nemzetközi repülőtéren lesz sztrájk kedden

Egész napos sztrájk lesz nyolc németországi nemzetközi repülőtéren kedden, több budapesti járati is érintett, nem közlekedik az Eurowings hamburgi járata, törölték a Lufthansa mind az öt frankfurti, továbbá egy müncheni járatát is.

Nem kapja vissza 18 hajtóművét a Jet Airways

Visszatartja a Jet Airways 18 hajtóművét a szingapúri karbantartó cég, mert megelégelte, hogy a légitársaság nem fizeti ki a tartozásait.

Beszerző

Aeroplex of Central Europe Kft.

Továbbra is Ferihegy az egyetlen karbonsemleges repülőtér a régióban

A Budapest Airport újabb egy évre szerezte meg a karbonsemleges minősítést, amelyet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezetvédelmi átvilágítását követően az ACI Europe, azaz a Repülőterek Nemzetközi Szövetségének európai szervezete oklevéllel is igazolt.

Megtalálták a Lion Air lezuhant gépének hangrögzítőjét

Megtalálták, és a felszínre is hozták a Lion Air októberben lezuhant JT610-es járatát teljesítő Boeing 737 MAX 8-as hangrögzítőjét, az adatokat napokon belül kinyerhetik az eszközből.
video

Így készült a LOT 90. évfordulós, ünnepi retró festése

Az egyik régebbi arculatába öltöztette Embraer E175 típusú repülőgépét a LOT, megalapításának kilencvenedik évfordulójára. Így készült a különleges festés.

Utasrosszullét: Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines járata

Utasrosszullét miatt Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines Isztambul (SAW) - Párizs (CDG) járata. Információink szerint egy utast szívinfarktus gyanúval kezelnek. 

Így fog kinézni a ferihegyi repülőtér 2024-ben

Az AIRportal.hu birtokába került egy tervrajz, amelyen tisztán látszik, mit szeretne megvalósítani a múlt héten bejelentett 225 milliárd forintos beruházásból a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Jogosított repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-G)

Budapest Airport Zrt.

Jogosított repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép felületkarbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS csoportvezető

Aeroplex of Central Europe Kft.

Szállítmányozási ügyintéző

Aeroplex of Central Europe Kft.

Helikopter szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Alkatrészjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1/B2 Licensed Engineer

South East Aviation Hungary Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kompozit szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »