Címlap 2019

Éves cikkek: 2019

East Meets West: Új generációs fedélzettel szereli fel Boeing 777-300ER gépeit az ANA

Megújítja tizenkét Boeing 777-300ER repülőgépének fedélzeti berendezését a japán ANA - All Nippon Airways légitársaság.

Vezérigazgatót keres a LOT

A LOT korábbi vezérigazgatója, Rafał Milczarski szerződése június végével lejárt, a vezető mint megbízott vezérigazgató irányítja a cégcsoportot, amíg az utódját megtalálják.

Felpörgeti az UAC az MSz-21-programot

A két újabb tesztpéldány bevonása mellett a vállalat megrendelte az első szériagépekhez szükséges nyugati gyártású hajtóműveket.

Átszállásos járat késése esetén is az első szakaszt teljesítő társaság fizeti a kártérítést

Egyik uniós tagállamból induló, egységesen foglalt, közvetlenül csatlakozó légi járatok késése esetében az első szakaszt lebonyolító légifuvarozó köteles az utasokat kártalanítani

Learjet 75 Liberty: üzleti repülőgép tízmillió dollár alatt

Elindította legújabb generációs könnyű üzleti repülőgépe, a Learjet 75 Liberty programját a Bombardier Aviation, amellyel a legfrissebb igényekre formálják az 1960-as évek óta forgalomban lévő gépcsaládot.

A jövő légiközlekedéséről rendez kiállítást Londonban a British Airways

Jogelődei századik évfordulója alkalmából a British Airways különös kiállítással rukkolt elő: a BA2119: Flight of the Future nevű tárlatnak a következő száz év légiközlekedése lesz a témája.

Határozatlan időre elhalasztották a Flydubai budapesti járatának elindítását

A Boeing 737 MAX repülőgéptípus globális repülési tilalma miatt határozatlan időre elhalasztotta a Flydubai a Dubaj és Budapest közötti járatának elindítását. Az utasok az Emirates járataira, vagy más Flydubai-járatokra történő átfoglalást, illetve a jegyár visszatérítését választhatják.

Budapesten és Szegeden toboroz légiutas-kísérőket az Emirates

A dubaji légitársaság nyílt napot tart Budapesten és Szegeden, a sikeres felvételihez négy hasznos tippet osztott meg az Emirates légiutas-kísérője, Gulyás Barbara, aki egyike a világcég több mint 300 magyar munkatársának.

Felszálláskor defektet kapott, majd visszafordult a Smartwings hurghadai járata Ferihegyre

A budapesti repülőtéren kényszerhelyzeti készültségben várták a repülőgép leszállását hajnali fél háromkor, az esemény során senki nem sérült meg, az eseményben érintett repülőgép hatósági vizsgálata és műszaki mentése még a reggeli órákban is tartott.

Több mint egy órára felfüggesztették Gatwick forgalmát szerda este

Az érintett utasoknak azt javasolják, hogy ellenőrizzék járatuk státuszát és lépjenek kapcsolatba a légitársaságukkal, amíg a repülőtér forgalma visszatér a normális kerékvágásba. 

Ismét fogyasztóvédelmi eljárást indítottak a Wizz Air ellen

Újabb fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air ellen, ezúttal a június 6-i, gatwicki járat késése miatt vizsgálódik a kormányhivatal.

Nő a nyári pilótasztrájk veszélye a British Airways-nél

A kétnapos, intenzív tárgyalások ellenére nem sikerült megállapodnia a British Airways vezetésének a pilótákat tömörítő szakszervezettel, egyre nagyobb veszélye annak, hogy augusztus elején újra sztrájk lesz a légitársaságnál.

A vezető légiutas-kísérőt fokozta le a Korean Air, aki feltolta a kapitányt, hogy iszik

Furcsa büntetést szabott ki a Korean Air az egyik járat kapitányára és a vezető légiutas-kísérőre: a kapitány ivott a járaton, ezt jelentette a purser, de végül őt fokozták le, a kapitány megúszta szóbeli figyelmeztetéssel.

Heti hat járatot közlekedtet az Iberia Madrid és Budapest között télen

Az Iberia Airbus A319-es és A320-as repülőgépei kedd kivételével a hét minden napján repülnek a spanyol és a magyar főváros között a téli időszakban.

Tovább sűrítik a reptéri 100E buszjáratot, fokozottan ellenőrzi a taxisokat a hatóság

A folyamatosan növekvő utasszám miatt július 14-től már minden nap 10 percenként közlekedik a belváros és a reptér között közlekedő 100E gyorsbuszjárat. Fokozottan ellenőrzi a taxisokat a közlekedési hatóság a budapesti repülőtéren.
video

Hátratolás közben koccant két repülőgép Schipholon

A két egymásnak háttal álló repülőgép hátratolását szinte egyszerre kezdték meg a földi kiszolgálók ugyanarra a gurulási nyomvonalra.
video

Hajtóműhiba miatt szakította meg útját a Delta MD-88-asa

Az egyik hajtómű meghibásodása miatt kényszerleszállást hajtott végre a Delta Air Lines egyik McDonnell Douglas MD-88 típusú repülőgépe.

Új gazdára talált a svájci Super Constellation

Német repülésbarátok befektetőcsoportja menti meg az egykor a Breitling óracég által szponzorált, Európában egyedüliként repülőképes Lockheed L-1049 Super Constellationt, amelyen azonban fel kell újítani.

Íme az Egyptair Express első Airbus A220-300-as gépe

Elkészült az Egyptair Express első Airbus A220-300-as repülőgépe a kanadai Mirabelben működő gyárban.

Airbus vs Boeing – A toulouse-iak vezetnek félidőnél

A Boeing MAX-ével kapcsolatos problémák miatt az Airbus vette át a vezetést a két nagy gyártó géprendelések és átadások terén vívott küzdelmében, de az elmúlt évhez képest mindkét gyártó helyzete lényegesen rosszabb.

Bevezeti a francia kormány a repülőjegyek környezetvédelmi illetékét

Bevezeti a francia kormány a korábban belengetett környezetvédelmi illetéket, emiatt átlagosan 16,5 euróval emelkedik a jegyek ára 2020-tól.

Újabb két A380-asát költözteti Münchenbe a Lufthansa

Újabb két Airbus A380-asát költözteti Frankfurtból Münchenbe a Lufthansa, ezzel hétre nő a bajor fővárosban állomásoztatott Superjumbók száma, és Bostonba is teljesítenek majd velük járatokat.

Nem üzemeltet többé Boeing 747-400F áruszállító gépeket az El Al

Az El Al Israel Airlines nem üzemeltet többé Boeing 747-400F áruszállító repülőgépeket, így az olyan fuvarokat, amelyhez a négyhajtóműves szélestörzsű repülőgép kapacitása szükséges, a jövőben alvállalkozókkal végezteti a légitársaság.

Itt a Red Bull Air Race programja 2019. július 13-14. Zamárdi

2019. július 13-14-én, szombaton és vasárnap rendezik meg a Balaton partján, Zamárdiban az utolsó magyarországi Red Bull Air Race futamot. Íme a rendezvény programja, plusz hasznos infók, megközelítés, parkolás, tömegközlekedés!

Leszakadt és a földre zuhant egy KLM Cargo 747-es fékszárnyának egy része

A Johannesburgból Hararéba tartó Boeing 747-es a repülőtértől körülbelül 30 kilométerre dél-keletre a fékszárnyak kiengedése közben hagyta el annak egyik részét.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Védelmi ellenőr – cargo

Green Shield Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőtéri utassegítő

ASU AMBULANCE Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Eladó, pénztáros munkatárs

Memories of Hungary Kft.

B1 Licensed Aircraft Engineer

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Hangármester

Aeroglobe Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Berendezés karbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

AOG Recovery Technician (B1 and/or B2 Licensed)

Lufthansa Technik Budapest Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

WIZZ Management Trainee Program

Wizz Air Hungary Ltd.

Junior SOC Analyst

HungaroControl Zrt.
Hirdetés
Translate »