Címlap 2021

Éves cikkek: 2021

Kisebb méretű, de nagy hatótávú repülőgépeken gondolkodik a Lufthansa

Carsten Spohr nem derűlátó a járvány utáni helyzettel kapcsolatban, elmondása szerint tárgyalnak a két nagy gyártóval arról, hogy a megrendelt gépek helyett kisebb méretűeket vásárolnának.

Új tűzoltóállomást avattak a frankfurti repülőtéren

Mintegy két és fél éves építkezés után átadták a frankfurti reptér új tűzoltóállomását, amely az 1-es számot kapta, mostantól az eddigi négy helyett három tűzoltólaktanya látja el a védelmet.

Megegyezne az EU az új amerikai kormánnyal az Airbus és a Boeing vitájában

Megállapodna az Európai Unió az Egyesült Államokkal a két nagy gyártó tiltott támogatása ügyében, de hírek szerint olyan terven dolgozik, amely miatt az USÁ-t korábban bírálta.

A Qatar A350-esén éjszakázott az FC Bayern csapata Berlinben

Késések miatt a különjáratot teljesítő repülőgép fedélzetén éjszakázott a focicsapat, ami önmagában nem hangzik annyira rosszul, csakhogy ezalatt végig a berlini reptéren álltak.

Tíz nap karantén és két PCR-teszt vár a külföldről Angliába utazókra

Az Angliába utazást is csak negatív teszt birtokában lehet megkezdeni, a tíz napos karantén alatt elvégzett további két teszt 210 fontba kerül, bizonyos országokból érkezve az elkülönítést karanténhotelben kell letölteni, a szabályt megszegőkre akár szabadságvesztés is kiszabható.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Harmadik bértámogatási program indulhat az USA légitársaságainak

Jóváhagyták első körben a kongresszusi javaslatot, így szeptemberig meghosszabbodhat a légitársaságok áprilisban lejáró bértámogatási programja, ezzel a nyári kirúgások is elkerülhetők.

Több milliárd eurós támogatást kér az államtól az új berlini reptér

Sok évig tart majd, amíg a Brandenburg-reptér a hosszú és költséges építkezés anyagi terhével megbirkózik, hacsak nem ad az állam újabb anyagi segítséget, amelyről már tárgyalnak is.

Hetven százalékkal kevesebb utas volt 2020-ban az európai reptereken

Utoljára 25 éve volt ilyen kevés az érkezők és indulók száma az európai repülőtereken, a légikikötőknek a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa itteni szervezete (ACI Europe) anyagi támogatást szeretne.

Megszünteti a Learjet üzleti repülőgépek gyártását a kanadai Bombardier

Közel hatvan év után leáll az üzleti repülésben kedvelt típus gyártása, több mint 3000 példány készült belőle, ám a meglévő gépekhez továbbra is nyújt támogatást a Bombardier, és modernizációs csomagot is kínál.

Több szélestörzsű géptípust is kivon flottájából a Thai Airways

Hírek szerint a légitársaság a csőd szélére került, ezért pilótákat bocsát el, és megválik három szélestörzsű típusától, köztük az összes A380-asától és Boeing 747-esétől is.

Idén nyárra is könnyít a reptéri résidők szabályain az Európai Unió

Az Európai Bizottság további szezonokra is kiterjesztheti az új szabályokat, a kihasználási arányt pedig 30 és 70 százalék közötti értékre állíthatja be.

Légiközlekedési szervezetek tervet készítettek a karbonsemlegesség elérésére

Stratégiát dolgozott ki öt jelentős európai légiközlekedési testület arra, hogy miként váljon karbonsemlegessé a repülés 2050-re.

Nem épül meg a negyedik terminál a Charles de Gaulle-reptéren

Környezetvédelmi okok miatt a francia kormány úgy döntött, nem valósulhat meg Párizs fő légikikötőjében a tervezett új utasforgalmi csarnok.

Felfüggesztette működését az Air Namibia

A namíbiai nemzeti légitársaság február 11-től törölte összes járatát, a repülőgépeit pedig hazarendelte a Windhoekben működő bázisára.

Last Call: február 20-ig lehet jelentkezni repüléstájékoztatónak a HungaroControlhoz

Február 20-ig várja a jelentkezőket a HungaroControl a 2021-ben induló repüléstájékoztató tanfolyamára. A képzésre már 18 éves kortól jelentkezhetnek az érettségivel és középfokú angol nyelvvizsgával rendelkezők.

Az Easyjet a bizonytalanság, az Emirates az elhúzódó visszarendeződés miatt aggódik

Johan Lundgren, az Easyjet vezetője a legfájóbb pontnak a bizonytalanságot tartja, az Emirates első embere szerint pedig ősznél korábban nem lesz fellendülés.

Kötelezővé tenné a fenntartható kerozin használatát több uniós ország

Nyolc tagállam miniszterei arra kérték az Európai Bizottságot, hogy az autók benzinébe kevert etanolhoz hasonlóan írja elő a szintetikus üzemanyag használatát a légiközlekedésben is.

Több repülőgépet adott át a Boeing januárban, mint az Airbus

Felpörgette az átadásokat a Boeing a 737 MAX engedélyezése után, megelőzve az Airbust, új megrendelésből is többet gyűjtött, bár alig néhány példányt.

Mindössze 23 úticélra lehet repülni Budapestről februárban

Februárban is őrlángon, jelentősen korlátozott útvonal-kínálattal üzemel a Budapest Airport.

Műszaki hiba és emberi mulasztás is felmerült a Sriwijaya Air-katasztrófánál

Kiadták az indonéz hatóságok a január 9-i katasztrófa előzetes jelentését, a hajtóművek teljesítményét szabályzó automatika hibája, a pilóták reakciói és a légitársaság karbantartási gyakorlata áll a vizsgálat fókuszában.

Ingyenes tanfolyamot indít az IATA elbocsátott légiutas-kísérőknek

Állásukat vesztett légiutas-kísérők jelentkezhetnek a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) online kurzusára, a tanfolyam regisztrációhoz kötött.

Átadta a UPS első modernizált A300F gépét az Airbus

Az Airbus elkészült a UPS 52 darab A300-600F áruszállító repülőgépe közül az első példány pilótafülkéjének megújításával.

Boeing 787-esek helyett 777X-eket kér a Singapore Airlines

A Singapore Airlines takarékosságból később veszi át új repülőgépeit, és több Dreamlinerre szóló megrendelését a nagyobb Boeing-típusra váltja, bár kevesebbet is kér belőlük.

Új funkcióval bővül a Wizz Air applikációja

A fapados légitársaság mobilalkalmazásának új funkciója lehetővé teszi ügyfeleinek, hogy a járatok áráról szóló értesítéseket kapjanak.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Building Efficiency Manager

Budapest Airport Zrt.

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Compliance Manager (AOC)

Hungary Airlines

Földi kiszolgálási üzemi tiszt

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »