Az Airline Ratings ranglistáján idén az Etihad Airways lett az első, az európai cégek közül a Turkish Airlines érte el a legjobb, 12. helyezést, a fapadosoknál újra a Hong Kong Express végzett az élen, az Easyjet az ötödik, a Wizz Air a kilencedik lett, a Ryanair pedig a 18. helyre esett vissza.

A szaklap a rangsor összeállításánál 320 légitársaságot vizsgált, a flotta átlagéletkora és a repülésbiztonság javítását szolgáló intézkedések mellett számításba veszik a hatóságok és az iparági szervezetek által közzétett auditok eredményeit, valamint azt is, hogy az adott cégnél az elmúlt öt évben történt-e baleset vagy az utóbbi két évben súlyos esemény.

A hagyományos (hálózatos) légitársaságok kategóriában, elsőként a közel-keleti légitársaságok közül az Etihad Airways került az élre.

Az abu-dzabi légitársaság fiatal flottája, a főként a turbulenciával kapcsolatos fejlett biztonsági megoldásai, balesetmentes múltja és a listán szereplő légitársaságok közül a legalacsonyabb járatonkénti incidensaránya révén érdemelte ki az első helyet.

Forrás: Etihad Airways

A tavaly és az előző évben is első Air New Zealand a 6. helyre csúszott vissza, a korábban a lista élét több évben uraló Qantas pedig a 3. lett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A lap közlése kiemeli, hogy minimális a különbség a vezető légitársaságok között.

Az első és a 14. helyezett között kevesebb mint négy pont volt a különbség, míg a full-service lista első hat helyezettjét mindössze 1,3 pont választotta el egymástól, a Top 25-be bekerülő valamennyi légitársaság a világ élvonalába tartozik biztonság terén.

Az idei 25-ös lista:

  1. Etihad Airways
  2. Cathay Pacific
  3. Qantas
  4. Qatar Airways
  5. Emirates
  6. Air New Zealand
  7. Singapore Airlines
  8. EVA Air
  9. Virgin Australia
  10. Korean Air
  11. STARLUX Airlines
  12. Turkish Airlines
  13. Virgin Atlantic
  14. ANA (All Nippon Airways)
  15. Alaska Airlines
  16. TAP Air Portugal
  17. SAS Scandinavian Airlines
  18. British Airways
  19. Vietnam Airlines
  20. Iberia
  21. Lufthansa
  22. Air Canada
  23. Delta Air Lines
  24. American Airlines
  25. Fiji Airways

A diszkont légitársaságok esetében szintén 25-öt rangsorol a szaklap, első helyre a tavalyi évhez hasonlóan a Hong Kong Express futott be.

A fapadosok listája:

  1. HK Express
  2. Jetstar Airways
  3. Scoot
  4. Flydubai (a jövőben full-service kategóriában értékelik)
  5. Easyjet Group
  6. Southwest Airlines
  7. Air Baltic
  8. Vietjet Air
  9. Wizz Air Group
  10. Air Asia Group
  11. TUI UK
  12. Vueling
  13. Norwegian
  14. Jetblue
  15. Flynas
  16. Cebu Pacific
  17. Jet2
  18. Ryanair (Írország és Egyesült Királyság)
  19. Spring Airlines China
  20. Transavia Group
  21. Eurowings Group
  22. Volaris
  23. Westjet Group
  24. GOL
  25. SKY Airline (Chile)

A szaklap január elején évről évre nyilvánosságra hozza rangsorát a világ legbiztonságosabb légitársaságairól, amelyet hosszú idő óta (2021-ben2020-ban2019-ben2018-ban2017-ben és előtte több évig) rendre a Qantas vezetett. Ám 2022-ben meglepetésre az ausztrál légitársaság csak a 7. helyet kapta, és az Air New Zealand lett a világelső, de 2023-ban újra az ausztrál légicég került az első helyre.