A Ryanair bejelentette a 2023-as nyári menetrendi kínálatát, a fapados légitársaság nyolc ferihegyi bázisú géppel 56 útvonalat kínál a magyar fővárosból, hetente 500 járattal.

A légitársaság összesen 56 útvonalon kínál járatokat Budapestről az idei nyári menetrendben, amely hattal kevesebb a tavaly nyárra bejelentett 62 útvonalnál.

A légitársaság változatlanul nyolc Boeing 737-es repülőgépet és hetente félezer járatot üzemeltet budapesti bázisáról
– tájékoztatott Michael O’Leary a Ryanair vezérigazgatója kedden Budapesten.

A vezérigazgató Budapest elsőszámú légitársaságának nevezte a Ryanairt, amely a legtöbb utast szállítja a magyar fővárosból és a legszélesebb útvonalválasztékot kínálja a magyar utasoknak. O’Leary az idén 4 millióra utasra számít budapesti járatain, amely 32 százalékos piaci részesedésnek felel meg.

Michael O’Leary a Ryanair vezérigazgatója és Alicja Wojcik Golebiowska a légitársaság Kelet-Közép-Európa piacaiért felelős menedzsere. (Forrás: Ryanair)

Az extraprofit-adóra válaszul a leállított nyolc útvonal közül március végétől visszatér a kínálatba heti 2 járattal Bournemouth.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légitársaság még tavaly decemberben jelentette be március 27-től induló új útvonalát Belfast és Budapest között, annak ellenére, hogy Michael O’Leary, a Ryanair-csoport vezérigazgatója szeptember közepén Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: nincs arra esély, hogy a Ryanair terjeszkedjen Magyarországon, amíg az extraprofit-adó érvényben van.

A légitársaság 15 budapesti útvonalán növeli a járatszámot a nyári időszakban, köztük Berlin, Korfu, Róma és Koppenhága irányába.

Érdekesség, hogy a Ryanair honlapján a budapesti indulással választható úticélok között a korábban megszüntetett Bordeaux is szerepel, bár konkrét dátumokat és járatokat erre nem ad ki a foglalási rendszer.

A szezonális és nyaralóútvonalak közül márciustól Palma (heti 5) és Rimini (heti 3), júniustól Alghero (heti 2), Burgasz (heti 3), Korfu (heti 4), Kréta (heti 3), Míkonosz (heti 2), Préveza-Aktion (heti 2), Rodosz (heti 3), Zadar (heti 3) és Zákinthosz (heti 1) szerepel az idei kínálatban.

Fotó: AIRportal.hu

A Ryanair közlése hozzáteszi, hogy üdvözlik a magyar kormány támogatását a 18. kerületi önkormányzat által megszavazott, a nem kerületi légi utasokat terhelő, több szervezet szerint is vitatott helyi adó ellen, amely a budapesti utasok igazságtalan kettős adóztatását eredményezné.

A légitársaság a most érvényben lévő, 2022/23-as téli menetrendre tervezett 53-ból 8 budapesti útvonalát (Bordeaux, Bournemouth, Köln, Kaunas, Krakkó, Lappeenranta, Riga és Torino) megszüntette, a megmaradó 45-ból pedig hét útvonalon (Ammán, Bristol, Pisa, Prága, Szófia, Tel-Aviv és Varsó) ritkábban közlekedik március végéig.

A kormány novemberi rendelete szerint az utasonként fizetendő adó mértéke egyébként januártól immár az egy ülésre jutó károsanyag-kibocsátástól függ, de később a Ryanair a környezetvédelmi alapú terhet is idióta ötletnek minősítette.

Amint arról január elején beszámoltunk, a Ryanair 160,4 millió utast szállított 2022-ben, ez 5 százalékos növekedést jelent a járvány előtti évhez viszonyítva. A Ryanair tavaly több mint duplájára növelte utasainak számát az előző évhez képest (+121%), mindezt kiemelkedően jó, 92 százalékos töltöttségi mutató (load factor) mellett.

Az ír fapados légitársaság adózott eredménye elérte az 1,371 milliárd eurót a vállalat 2022. szeptember 30-án zárult – azaz a legforgalmasabb nyári hónapokat is magába foglaló – első pénzügyi félévében, ez a járvány előtti év azonos időszakának nyereségét is meghaladja.