A Wizz Air 30 ország 64 úti céljára indít járatokat Budapestről és Debrecenből idén nyáron, a 12 repülőgépes budapesti bázisát pedig júniustól egy újabb Airbus A321neóval bővíti majd.

Talán véletlen egybeesés, de a magyar kötődésű fapados néhány órával az után adott ki közleményt a nyári menetrendjéről, hogy a Ryanair vezérigazgatója Budapesten tartott sajtótájékoztatót, amelyen Michael O’Leary „Budapest első számú légitársaságának” nevezte a Ryanairt, mondván a legtöbb utast szállítja a magyar fővárosból. Kijelentette, hogy a 2023 nyarára bejelentett 56 útvonalával a legszélesebb választékot kínálja a magyar utasoknak.

A Wizz Air közleménye kitér arra, hogy a tavalyi rekordot jelentő utasszámot követően a 2023-as foglalási adatok alapján ismét kiemelkedő évre számít.

A légitársaság – amely a szokásos leggyorsabban növekvő és legfenntarthatóbb jelzők mellett magát Magyarország piacvezetőjének nevezi a közleményben –
2023 nyarán 30 országba 64 útvonalon indít járatokat Budapestről és Debrecenből.

A közlés nem említ konkrét útvonalakat, illetve járatszámbővítéseket sem.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A folyamatos kapacitásnövekedésnek köszönhetően 2023 nyarára a Magyarországról elérhető összes ülőhely 32 százalékát a Wizz Air biztosítja – írták a jelenleg rendelkezésre álló adatokra hivatkozva.

A megnövekedett utasszámra további bővítéssel reagált a légitársaság, így a korábban 12 gépből álló budapesti bázisát júniustól egy újabb Airbus A321neóval bővíti.

A közlés emlékeztet, hogy a Wizz Air rekordszámú utast szállított tavaly, megduplázva ezzel 2021-es teljesítményét, járatainak kihasználtsága decemberben elérte a 84,5 százalékot, ami az előző évhez képest 9,1 százalékos növekedés.

A közlés leszögezi, hogy Budapest és Magyarország kiemelten fontos bázis a Wizz Air számára, és továbbra is elkötelezett a hazai növekedés mellett.

A légitársasági csoport jelenleg 177 Airbusból álló flottája az átlag 4,6 éves repülőgépeknek köszönhetően már most is jóval fiatalabb, mint a nagyjából 10 éves gépparkkal rendelkező versenytársaké – írják, hozzátéve: ennek nem csak az utasok kényelme miatt van jelentősége, a Wizz Air fenntarthatósági stratégiájának is szerves része a flotta megújítása.