AIRportal.hu
Megszűnik a CRJ gyártása, átveszi a Bombardier-től a programot a Mitsubishi
A Bombardier kiszáll a kereskedelmi repülőgépek gyártásának piacáról, a CRJ gyártása 2020 második felében leáll, a támogató-infrastruktúrája pedig a Mitsubishi Space Jet típusát szolgálja majd.
Újra repülhet az ukrán YanAir
Visszakapta légi üzemeltetői engedélyét (AOC) a YanAir, miután az ukrán hatóság követelményeinek eleget tett a cég.
Már száz átstartolást hajtottak végre az idei évben Ferihegyen
A HungaroControl adatai szerint az év első hat hónapjában jelentősen megnőtt az átstartolások – más néven missed approachok, vagy ahogy az irányítók maguk között az utasítás fóniájára utalva hívják, a Go-Around manőverek – száma.
Először gurult saját erőből a Boeing 777X prototípusa
Megkezdte az alacsony sebességű gurulási próbákat a Boeing 777-9 prototípusa, a lépés egy jelentős mérföldkő a tesztelési programban.
Súlyos, de túlélhető repülőgépbalesetet modellezett a NASA és az FAA
A NASA és az FAA közös kutatási projektjének részeként modellezte le egy Fokker F28-as lezuhanását és becsapódását a NASA virginiai Langley Research Centerben június 20-án.
15 éve nyílt meg a Wizz Air budapesti bázisa
Az első járat 2004. június 24-én szállt fel London Luton felé Ferihegyről, azóta összesen 31 millió utas vette igénybe a Wizz Air Budapestről induló és a városba érkező járatait.
Elkészült az Air France első A350-esének festése
Nézzük meg, hogy az Air France rendkívül összetett festésmintája hogyan dolgoztatta meg az Airbus festő-szakembereit.
Újragombolja a Eurowings stratégiáját a Lufthansa-csoport
Költségcsökkentés és a működés egyszerűsítése jön a Eurowingsnél, a cég kizárólag a direkt és rövid távú járatokra fókuszál a jövőben. A Brussels Airlines integrálását a fapados leányvállalatba nem erőlteti tovább az anyacég.
Értékesítő
Magyar Duty-Free Kft.
Divattanácsadó
Magyar Duty-Free Kft.
Vecsésen rendez állásbörzét a Celebi
2019. június 27-én csütörtökön 13 órai kezdettel a Vecsésen tart állásbörzét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér piacvezető Földi Kiszolgáló Cége.
Megsemmisült a Libyan Air Cargo Antonov An-124-ese
Megsemmisült a Libyan Air Cargo Antonov An-124-es repülőgépe Tripoli repülőterén.
Remek videó a 85 éves Air France-tól
Fennállásának 85. évfordulójára remek image-videót állított össze az Air France.
Átvette első Boeing 787-10 Dreamlinerét az EVA Air
Átvette első Boeing 787-10-es repülőgépét a tajvani EVA Air. A légitársaság összesen húsz példányt állít forgalomba a legnagyobb befogadóképességű Dreamliner-változatból.
Végső szakaszban a tárgyalások a LOT Budapest–Szöul járatnyitásáról
Közvetlen járatot indít Budapest és Szöul között a LOT, a jelenleg záruló tárgyalássorozat eredményeként – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a V4+ Logisztikai Fórum megnyitó ünnepségén.
Kiebrudalja az egyszer használatos műanyagokat járatairól az Emirates
Az év végéig minden járatról eltüntetik a műanyagból készült szívószálakat, keverőpálcikákat és szatyrokat.
A Pannon Guard lett a Debrecen Airport transzferszolgáltató partnere
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Debrecen Airport közúti közlekedési szolgáltatások minőségi színvonalának emelése és a repülőtér utasainak hatékonyabb kiszolgálása érdekében.
Az utóbbi évek egyik leggyengébb eladási számával zárult az 53. Paris Air Show
Az értékesítési versenyt az Airbus nyerte, amely 383 példányról állapodott meg, mögötte a Boeing 232 darabos eladással zárta a légiszalont. A show sztártípusa az A321XLR lett, amelyből összesen 226 példányra érkezett igény.
Nézzük meg működés közben a Boeing 777X lehajtható szárnyvégét
A Boeing 777X szárnyfesztávolsága kiterjesztett állapotban 71,8 méter, a földön 3,5-3,5 méter felhajtható mindkét szárnyvégből. Videó arról, hogyan is működik ez.
Megsérült a futópálya, lezárták Ferihegyet szerda este
Megsérült a futópálya felülete a budapesti repülőtér 13R/31L futópályáján szerdán este 18 óra után, ezért a repülőteret lezárták. Ferihegy este 8-ig nem fogadott és indított járatokat.
Több mint 180 neót és XLR-t adott el az Airbus a show harmadik napján
Ötven Airbus A321XLR-t rendelt az American Airlines és ugyancsak ötvenet az Indigo Partners, amelyből húsz példányt állít forgalomba a Wizz Air 2023-tól, a Boeing pedig 12 darab 777-est értékesített a Paris Air Show harmadik napján. Összefoglaló.
Húsz darab Boeing 737-800 BCF repülőgépet rendel az ASL Airlines
Húsz darab Boeing 737-800 BCF (Boeing Converted Freighter) áruszállító repülőgép megrendeléséről írt alá szándéknyilatkozatot a magyar leányvállalattal is rendelkező, ír ASL Aviation Holding.
Húsz darab nagy hatótávú Airbus A321XLR-t rendelt a Wizz Air
A Paris Air Show harmadik napján az Indigo Partners amerikai befektetőcég bejelentette, hogy 50 darab A321XLR-re ad megrendelést az Airbusnak szándéknyilatkozat formájában, ebből 20 példány a Wizz Air-hez kerül, amely így belép a hosszútávú diszkont járatok piacára.
Csendes kezdés utáni izgalmak a Paris Air Show második napján
Nagyobb aktivitás volt tapasztalható az üzletkötések terén a show második napján, a Boeing 35 Dreamliner mellett meglepetésre a délutáni órákban 200 737 MAX megrendeléséről írt alá szándéknyilatkozatot az IAG-csoporttal, de a kisebb gyártók is aktívak voltak. Összefoglaló.
Ismét a Qatar Airways lett az év legjobb légitársasága a Skytrax szerint
A Qatar Airways lett a világ legjobb légitársasága 2019-ben is a Skytrax elemzőcég felmérése szerint, a második helyen a Singapore Airlines, a harmadik helyen az ANA All Nippon Airways végzett.



































