Címlap Szerzők Írta AIRportal.hu

AIRportal.hu

15387 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Egyszerre nyit Horvátországba és Boszniába a flydubai

A népszerű dubaji diszkont légitársaság egyszerre jelentette be, hogy Zágrábot és Szarajevót is felveszi útvonalhálózatába decembertől kezdődően.

Új, vegyesüzemű „LifeRCraft” az Airbus Helicopters-től

Nagyméretű, vegyesüzemű forgószárnyas tervezését vezeti majd az Airbus Helicopters az európai Clean Sky 2 program keretében.

Rómába érkezett az Etihad

Megnyitotta legújabb olaszországi járatát az Etihad Airways, amely Milánó után a fővárost, Rómát is felvette célpontjai közé.

Új diszkont légitársaság lép színre Grúziában

A FlyVista keskenytörzsű gépparkjával elsősorban a térségbeli országokba kínál majd járatokat, de a közép-európai régióban Prága is szerepel terveikben.

Bangkokban a Thai első Dreamlinere

Megérkezett Bangkokba a Thai Airways International első Boeing 787-8-as típusa, amelyet még további öt követ ebből, és kettő a hosszabb törzsű, 9-es szériából.

Rakétatalálat következtében leégett az Afriqiyah A330-asa

Az Afriqiyah Airways Airbus A330-as repülőgépét vasárnap érte rakétatalálat, miközben Tripoli nemzetközi repülőterén parkolt.

Jó hetet zárt Farnboroughban a Bombardier

A kanadai gyártó ugyan lemaradt a légcsavaros gépek versenyében, de így is 74 gépet sikerült értékesíteni a seregszemle idején.

Túlszárnyalta vetélytársát az ATR

Az ATR sikeresen szerepelt Farnborough-ban, 94 gép értékesítésével megelőzte vetélytársát, a kanadai Bombardiert.

Őrjöngő utas: Ferihegyen szállt le a Qatar Airbus A330-as

Egy erőszakos utas miatt megszakította útját Budapesten a Qatar Airways Frankfurt - Doha járata, szombaton nem sokkal nulla óra után.

Új Airbus rekord Farnborough-ban

Az Airbus a 2014-es Farnborough Air Show-n több mint 75 milliárd dollár értékben értékesített 496 repülőgépet.

MH17: Továbbra sincs hír magyar utasról

A Malaysia Airlines Boeing 777-es repülőgépének csütörtöki lezuhanása miatt a Külügyminisztérium folyamatosan kapcsolatban áll a holland hatóságokkal.

A Mi-8-as és nem mindennapi szállítmánya Budapest felett

Újabb különleges videó Bodorics Tamás és Mihalik András kettősétől, ezúttal a TechMont májusban végzett Budapest belvárosi manőveréről.

Lelőtték a Malaysia Boeing 777-esét Ukrajnában

Lelőttek egy malajziai utasszállító repülőgépet csütörtökön Kelet-Ukrajnában 10 kilométeres magasságban - jelentette az Interfax hírügynökség.

Veszélyes bird-strike Gironában

A holland Transavia légitársaság Boeing 737-800-as repülőgépe madárrajjal ütközött a Gironába történő leszállás során.

Transaero A330neo: az első Európából

Egyszerre rendelt az Airbus népszerű A330-as típuscsaládjának jelenlegi és legújabb, neo-szériájából is a moszkvai Transaero Airlines.

Az első régi-új Cargolux Boeing 747-400F

A luxemburgi székhelyű áruszállító légitársaság átfestette egyik Boeing 747-400F típusú repülőgépét a fuvarozó aktuális arculatának megfelelően.

Véglegesített a Qatar: jöhet a Boeing 777-9X

Lezárta rendelését a Qatar Airways, a légitársaság 50+50 darab új generációs triplahetesre szerződött. A Boeing pedig részleteket közölt a 777X kabinjáról.

Gigamegrendelést kapott az új E-Jet gépcsalád

A Farnborough-ban zajló nemzetközi repülőnapon jelentette be a Trans States Holdings, hogy a leányvállalatai számára az E-Jet gépcsaládot választotta.

A Farnborough első három napja

Airbus-videók az idei Farnborough légi szalon első három napjáról, a szerződésekről és látványos bemutató repülésekről.

Valaki repülne Budapestről Kazahsztánba

Kérelem érkezett a Légügyi Hatósághoz a két ország közötti kihasználatlan repülési jog iránt, így akár hamarosan közvetlen légi járat létesülhet.

Új légitársaság Isztambulból: megérkezett a Pegasus

Megérkezett Budapestre a Pegasus Airlines, amely ezentúl a hét négy napján kínál közvetlen összeköttetést az isztambuli Sabiha Gökcen repülőtérrel.

Korlátlan Wi-Fi-vel várnak a párizsi repterek

Utazási kisokos az Air France-tól, amelyből a nyári csúcsra szóló hasznos információk mellett a párizsi repterek ingyenes Wi-Fi szolgáltatása is kiderül.

Alig két órára száll csak fel az Emirates Superjumbója

Elindította a világ jelenleg legrövidebb Airbus A380-800-as útvonalát az Emirates, amely Dubaj és Kuvaitváros között közlekedik a mai naptól.

Félszáz MAX Boeing vásárlására készül a Hainan

Az egykor a budapesti repülőtéren is jelen volt ötcsillagos kínai légitársaság 50 darab Boeing 737 MAX-8-as típusra írt alá szándéknyilatkozatot.

Jól teljesít az A330neo Farnboroughban

Az Air Asia X állta a szavát és az elsők között rendelt a modernizált Airbus A330neo-ból, melyre a lízingcégek is gyorsan lecsaptak.
Hirdetés
Translate »