Címlap Szerzők Írta AIRportal.hu

AIRportal.hu

15539 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Felzúgtak az Airbus A350XWB prototípus hajtóművei

Hajtómű-indító próbát végzett az Airbus az A350-900XWB repülési tesztekre szánt MSN1-es prototípusával.

Elindult a Norwegian első fapados tengerentúli járata

A Dreamlinert még nem vette át a Norwegian, de bérelt szélestörzsű repülőgéppel már elindult az első fapados New York-i járat.

Két An-12-es egyszerre Ferihegyen

Nagyon régen, hosszú évekkel ezelőtt fordult elő utoljára, hogy egyszerre két, klasszikus Antonov A-12-es repülőgép parkolt Ferihegyen.

Budapesti járat indítását fontolgatja az Emirates

A Napi Gazdaság mai számának értesülései szerint új, budapesti járat beindítását fontolgatja az dubaji székhelyű Emirates légitársaság.

Moszkvában a retro A320-as

Megérkezett Moszkvába az Aeroflot első retro-festésű repülőgépe, a VP-BNT lajstromot viselő Airbus A320-as.

Megkapta az engedélyeket a bővített péri reptér

Minden szükséges engedélyt megkapott, így csütörtök éjféltől már fogadhat nagy - Airbus 320 és Boeing-737 kategóriás - repülőgépeket a péri reptér.

Búcsút vett Saab 2000-es típusától a Carpatair

A román légitársaság új vállalati stratégiája jegyében döntött a típus kivonása mellett. A svéd gyártó gépei 10 éven át szolgáltak a flottában.

Megérkezett Manchesterbe a Thomson első Dreamlinere

Ma délelőtt megérkezett Manchesterbe a Thomson Airways első Boeing 787-ese, amely egyben az első brit lajstromozású Dreamliner is.

Új forgalmi koncepciót tesztel a HungaroControl

Rövidebb légi útvonalakkal csökkenthetők a légitársaságok költségei: Közép-európai együttműködésben új forgalmi koncepciót tesztel a HungaroControl.

A Singapore Airlines indíthatja a legnagyobb Dreamlinert

Megvan a Boeing 787-10X első megrendelője. A Singapore Airlines (SIA) tegnap jelentette be, hogy igényt formált a leghosszabb törzsű Dreamlinerre.

Plágiumbotrány a Finnairnél

A finn légitársaság plagizálás miatt kénytelen eltávolítani a motívumokat a pár hete elkészült, legújabb Marimekko dizájnnal ellátott Airbus gépéről.

Új ülések a Japan Airlines Boeing 767-esein

Új üléseket telepít nemzetközi járatokon üzemelő Boeing 767-300ER típusú repülőgépeinek fedélzetére a Japan Airlines.

Kivonta az utolsó A340-200-ast is a South African Airways

Május 28-án teljesített utoljára járatot South African festésében az egyik legidősebb Airbus típus. A legutolsó kivont gép a hatodik legyártott A340-es volt.

Átadták az 50. Boeing 747-8-ast

Átadásra került az ötvenedik Boeing 747-8-as. A fálszázadik gép egy Intercontinental és a Lufthansa flottáját erősíti.

Elindult a fedélzeti Wi-Fi az Air France – KLM gépein

Bevezető jellegű fedélzeti Wi-Fi szolgáltatást indít két szélestörzsű repülőgépének fedélzetén az Air France - KLM.

EASA tanúsítványt szerzett az A319-es Sharkletes változata

Megszerezte az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) típusengedélyét az Airbus A319 Sharklet szárnyvéggel ellátott változata.

Boeing 767-es a Privilege-flottában

Megvásárolja a LOT Polish Airlines egyik Boeing 767-es utasszállító repülőgépét a spanyol Privilege Style légitársaság.

Új A320-as érkezik a Jazeera Airways flottájába

A kuvaiti légitársaság bejelentése szerint az újonnan gyártott gép júniusban csatlakozik a flottához. A géppark 2014-ig bezárólag további két A320-assal bővül.

Turkish Airlines: heti háromszor Máltára

A török légitársaság heti háromszor kínál közvetlen összeköttetést Isztambul és a Földközi-tengeri szigetország között.

Egy Qatar Cargo triplahetes hétköznapjai

Qatar Cargo Boeing 777 Freighter - FotóGaléria

Új üléseket telepít Fokkereire a KLM Cityhopper

A holland légitársaság a Fokker Services-szel kötött szerződést Acro ülések telepítésére. A 26 gépes flottán még az idén véghez viszik az átalakítást.

Könnyebb poggyászkonténerek az Air France nagygépein

Az eddigieknél könnyebb kompozit poggyászkonténerekkel szerelte fel hosszú távú járatokat teljesítő repülőgépeit az Air France.

A Wizz Air az új, bakui járat népszerűségét ünnepli

Kedvezményes jegyárral ünnepli június 17-én induló bakui járatának foglalási népszerűségét a Wiz Air.

Ősszel indulna az Islas Afortunadas Air légitársaság

Őszre tervezi indulását a kanári-szigeteki befektetők által alapított új low-cost légitársaság.

Be-200-asokat vásárol az orosz Védelmi Minisztérium

Hat darab Be-200 típusú kétéltű repülőgép szállításáról állapodott a Berijev repülőgépgyár és az orosz Védelmi Minisztérium.
Hirdetés
Translate »